"Tisztelt gyászoló Gyülekezet, Kedves gyászoló Rendtársak!

Nagy szomorúsággal kell tudomásul vennünk, hogy az élethez szorosan hozzátartozik a halál. Amikor életről beszélünk, akkor a halálról is szólnunk kell. És mégis: amikor találkozunk vele, amikor villámként csap le közénk, olyannak tűnik, mint valami szörnyű idegen, nem kívánt betolakodó. Mi most mégis próbáljunk meg dacolni ezekkel a gondolatokkal; és a nyomukba lépő érzésekkel; és időzzünk egy kicsit az élet gondolatainál.

Ha visszagondolok az elmúlt évekre, azt kell mondanom, hogy egykor, egy életerős, vidám, optimista embert ismerhettünk meg, immár néhai nemzetes vitéz Vén Emma, született Krizbai Emma rendtársunkban. Egy olyan ember volt, aki nem félt az élet nehézségeitől, hanem inkább küzdött velük és megoldásukat kereste. Aktív tagja volt a mi közösségünknek, akire büszkék voltunk. Ahányszor alkalom adódott rá, mindig tanúbizonyságot tett és példát mutatott becsületességből, emberségből és igaz magyar tartásból.. Soha nem panaszkodott, pedig néha lett volna rá oka. Büszkén, felemelt fejjel viselte a sors csapásait. És tudtuk, hogy hozzánk tartozik. Örvendtünk, egymásnak, minden egyes találkozón.

A mai napon ez most már örökre megváltozott, ezután, amikor újra találkozunk, arra, kell emlékeznünk, aki örökre itt hagyta e földi világot. De biztosíthatlak, Drága Emma néni, hogy Te lélekben örökre velünk maradsz. Amikor a következő találkozón elhangzik a neved, mindannyian, egy hangon fogjuk mondani, hogy jelen. És akkor valóban jelen is leszel, mert nélküled hiányos lenne a névsor.

Ég veled kedves Rendtársunk, pihenésed legyen csendes, emléked áldott."

Vitéz dr. Székely Zsolt,
A Vitézi Rend Erdélyi törzskapitánya