A túra 2022. október 9-én (vasárnap) került
megrendezésre. A túra 8 órakor indult el a szentesi Kossuth-térről (ahol a
gyülekező volt). A térbeli elindulásunk előtt egy lelki ráhangolódással indult,
melynek alapját a szentesi harcok egy résztvevőjének, nemes tomkaházi és
folkusfalvi Tomka Emil alezredes harctéri naplójának idevágó sorainak felolvasása
adta.
A lelki ráhangolódást a fizikai elindulásunk követte. Párszáz métert
haladtunk, amikor is elértünk a túra 0. megállójához, amely nem volt más, mint
a Szentesen található olimpiai tölgy. Habár a tölgy nem kapcsolódik a szentesi
harcokhoz, de történelmi gyökerei megkövetelik azt, hogy emlékezzünk
történelmére (annál is inkább, mivel a szentesiek nagy része nincs tisztában
történetével). A tölgy története nem túl hosszú, de annál érdekesebb. A fát egy
erdélyi származású sportoló, az 1936-os olimpiai játékokon olimpiai aranyérmet
nyert (birkózásban) Lőrincz Márton ültette egykor. A tölgy csemetét Lőrincz a
berlini arany érem mellé kapta (a berlini olimpián minden aranyérmes kapott egy
tölgycsemetét, néhányat személyesen Adolf Hitler adott át), s mivel szülővárosába
nem térhetett vissza, csemetéjét az őt fiául fogadó Szentesen ültette el.
Az olimpiai tölgy történetének megismerése után,
folytattuk utunkat a túra első „hivatalos” megállója felé. Ez a megálló nem más
volt, mint a szentesi Bánomháti temetőben, ahol több, a szovjetek által
brutálisan kivégzett huszár alussza örök álmát. A huszárok egy csőszházba
vették be magukat (a temető mellett) és utolsó töltényig kitartottak a szovjet
erőkkel szemben. Amikor minden töltényük elfogyott, akkor megadták magukat a
szovjet csapatoknak. Nagy eséllyel ő maguk is tudhatták, hogy nem fognak a
szovjet erők megkegyelmezni nekik. A magukat megadó huszárokat mind
legéppuskázták és az egyik huszárnál talált karddal, le is fejezték őket (nem
tudni a lefejezés a géppuskatűz előtt vagy után következett be). Miután
megismertük a huszárok történetét, elhelyeztük az emlékezés koszorúját meggyújtottuk
az emlékezés mécseseit és elmondtuk a magyar Hiszekegyet. majd tovább
folytattuk utunkat.
A következő megálló a Kálvária Temető volt, azon belül
is a hősi halált halt katonák parcellái. A temetőben koszorú elhelyezéssel és főhajtással
adóztunk az ott nyugvó hősök emléke előtt (az itteni parcellák egyike ifj.
nemes vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc páncélos hadnagyé). A Kálvária Temetőből
átmentünk a szovjet hősi parcellához. Itt azok a szovjet katonák nyugodnak,
akik a szentesi harcokban hunytak el és nem vitték haza a testüket. Koszorút és
mécsest nem helyeztünk el, de egy főhajtással megemlékeztünk emlékük előtt,
hisz halott katona már nem ellenség.
Utunkat folytatva a szentesi vasútpályaudvar mellett
található temetőben találtuk magunkat. Ezen a területen igen heves harcok
dúltak és a sírköveken a mai napig láthatóak a harcok nyomai. Itt megtudhattuk
a legfrisseb kutatási eredményeket, mely kutatást a túra szervezői végeztek el.
Szemtanuk elmondása alapján a temető területén állt egy rohamsisakokból emelt torony,
amely egészen az 1950-es évekig látható volt és amely alatt katonák nyugodtak. A
területre feltárási engedélyt kaptak a túra szervezői és így megáshatták azt a
bizonyos területet. A feltárás alatt kettő tárgyi lelet került elő, egy magyar
gyártmányú rohamsisak és egy német zubbonygomb, de emberi maradványok nem
kerültek elő. Feltételezhetően a Rákosi érában az itt nyugvó katonák kihantolásra
és elszállításra kerültek, a legnagyobb titokban, mivel nincsenek feljegyzések
ennek kapcsán. A tárgyi leletekből sajnos nem lehet egyértelműen megállapítani,
hogy most német vagy magyar katonák voltak oda temetve, vagy esetleg vegyesen. A
túránkat folytatva a Szentes határában található egykori repülőtérre érkeztünk
meg. Itt megismertük a reptér szerepét, amelyet a harcokban töltött be, illetve
elfogyasztottuk az ebédünket.
Az ebédünk elfogyasztását követően elindultunk a
repülőtérről és folytattuk a túra következő, előttünk álló szakaszát. Az adott
szakasz végén megérkeztünk a túra következő megállójához, a „kisbarnaki
kopjafához” (a kopjafa azon a helyen áll, ahol az ifjú páncélos hadnagy, bátor
helytállása során hősi halált halt). Itt megismerhettük ifj. nemes vitéz
kisbarnaki Farkas Ferenc páncélos hadnagy hőstettét, hogy hogyan mentette meg
harckocsijának személyzetét, a saját önfeláldozásával. A kopjafánál
koszorúzással és főhajtással tisztelegtünk a hadnagyúr emléke előtt. A túrát folytatva
elértünk, ahhoz az 1km-es szakaszhoz, amelyet a megállíthatatlannak hitt Vörös
Hadsereg csak 12 órás intenzív harc árán tudott megtenni. Itt a harcok
lefolyásáról kaphattunk képet, a túlélők visszaemlékezéseinek a segítségével.
Innen már kis idő alatt már a Szentest és Csongrádot összekötő hídfőhöz érkeztünk
(a mai vasúti híd, közvetlen a 44-ben felrobbantott híd helye mellett
helyezkedik el). Itt a régi hídfő maradványán elhelyezett emléktáblát
megkoszorúztuk (emlékezve az itteni harcok hőseire) illetve egy összefoglaló
előadás keretein belül megtudhattunk a hídfő harcok történetét, illetve, hogy mely
alakulatok harcoltak itt, illetve mi lett az alakulatok sorsa a későbbiekben.
A hídfőtől megkezdtük a túra utolsó szakaszát, melynek
egy része a festői szépségű Tisza ártérben volt. Szentesre visszaérve a
szervezők egy bográcsossal kedveskedtek számunkra. A bográcsos elfogyasztását
követően kiosztásra kerültek az emléktúra emlék kitüntetései (a szervezők
kitüntetést alapítottak a teljesítők részére, a kitüntetést következők alapján
lehet kiérdemelni: bronz fokozat = a túra ötszöri sikeres teljesítése; ezüst
fokozat = a túra tízszeres sikeres teljesítése; arany fokozat = még nincs
meghatározva).
A túra, egy igazán jó kezdeményezés, mely méltó
emléket állít a hősöknek. A túra során igazán jó emberi kapcsolatok és
barátságok alakulnak ki. A túra sikerét jól mutatja, hogy a szervezők mögött
áll egy több mint egy évtizedes siker. A szervezők további évtizedeihez sok
sikert kívánunk, és Isten áldását kérjük! Gratulálunk Bartus Ádám főszervezőnek és mindenkinek, aki rész vállal a
szervezésből és a lebonyolításból. Illetve gratulálunk mindenkinek, aki
sikeresen teljesítette a túrát.
vitéz Oláh Szabolcs központi vitézi hadnagy, sajtó és
média referens
vitezirend.com |