vitéz szolnoki Scheftsik György dr.: VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY MIKLÓS
(1935)
A Horthy-nemzetség ősei az Árpád-ház alatt valószínűleg Aranyosszéken és Kolozsmegyében éltek, mint szabad székelyek s az erdélyi reformáció kezdetétől a református hitet követték. A család tagjai vitézségükkel és hősi erényeikkel tüntek ki s ez úton nagyobb adománybirtokokat nyertek Erdélyben.
Báró Forster Gyula: “Koros és a Berényiek” című könyvének 30. lapoldalán található: “Lórántfy Zsuzsanna tehát unokája Lórántfy Lászlónak és Horthy Erzsébetnek, másodunokája Zeleméry Kamarás Jánosnak és Dobó Annának. Így kapcsolódik be Lórántfy Zsuzsanna, Rákóczi György hitvestársa a Horthy, Zeleméry és Dobó családokba.”
A nagybányai Horthy-nemzetség ősi nemességét II. Ferdinánd 1635-ben kiadott oklevelével erősítette meg s Horthy István és fiai István, János, Lőrinc és András címert kaptak vitézségük elismeréséül. Ezt az adománylevelet Kolozs vármegye 1652 július 21-én kihirdette. Ennek a nemesi címernek a rajza, amint ez képmellékletünkön látható, a következő: arany és vörösezüst kördíszítésbe foglalt sisakdíszítésű kék pajzs, melynek hármas zöld halma középsőjén könyököl egy három búzakalászt tartó, páncélos kar.
A család a XVII. század végén szétszakadt. Egyik része Bereg, Ugocsa és Szabolcs vármegyékben telepedett le, nemesi leveleiket az 1754/55. évi nemesi összeíráskor Horthy László mutatta be.
A II. Ferdinánd által címeradománnyal kitüntetett Horthy István fia 2. István, fia László (szül. 1706-ban), fia 2. László (szül.1761-ben), a mai Horthy-nemzedék őse. Az ő első nejétől, szolnoki Jármy Annától született fia, István, az idősebb nemzedék, második nejétől, Ujhelyi Polixéniától született fia, Sándor pedig az ifjabb ág megindítója.
Az idősebb ág leszármazási rendje a következő: Horthy István 1795 december 2-án született. Meghalt 1857 július 7-én, neje bizáki Puky Amália volt. E réven a Horthy-család rokonságba került az Aba-nemzetséggel.
Szilágyi Sándor “A Magyar Nemzet Története” II. kötet 12-14. lapja szerint: “Midőn a főurak (t. i. Péter elűzése után)... királyt kerestek, Abán akadt meg a szemük, ki István egy nővérének volt a férje ... A jegyző (Anonimus) Aba családfáját a honfoglalás koráig viszi vissza. Akkor Árpád nagy földet adott a Mátra erdejében Edunak és Edumarnek, kik előbb kun vezérekül említtetnek – hol később Pota várat alapított. Az ő nemzetségükből származott aztán hosszú idő mulva Sámuel király, kit kegyessége miatt Abának neveztek. Maga az Aba nemzetség szintén Ed-ben és Edemen-ben tiszteli törzsatyáit, de azokat nem tekintette kunoknak, hanem Csaba fiainak. Ez a Csaba Attilának törvényes fia Honorius görög császár leányától, kinek fiait Ednek és Edennek nevezték ... Szabad az a feltevés, hogy Aba a magyarokkal bevándorolt kabarok kozár törzsének volt a feje ...” stb.
Ebből a törzsből származik Nadányi Erzsébet, ki roffi Borbély Mihálynak volt a neje. Leányuk Borbála bizáky Puky Simonnal kötött házasságából származott fenntebb említett Amália: Horthy István anyja, a kormányzó úr nagyanyja, István, a kormányzó úr édesatyja, született 1830-ban, meghalt 1904 július 24-én, neje, dévaványai Halassy Paula (szül. 1839., meghalt 1895 február 25-én), gyermekeik: 1. István m. kir. lovassági tábornok, neje borsodi és katymáni Latinovits Margit, 2. Zoltán, 3. Béla, 4. Paula, férj. poroszlói Graefl Jenő, 5. Miklós, Magyarország kormányzója, ki 1901-ben házasságot kötött jószáshelyi Purgly Magdolnával, jószáshelyi Purgly János és Vásárhelyi Ilona leányával. Gyermekeik közül Magda 1918-ban elhunyt. Fia István, a máv. gépgyár főmérnöke, Miklós, kinek neje gróf Károlyi Consuela volt (gyermekei Paula és Nicolett) és Paula előbb vitéz fái Fáy László földbirtokos, majd gróf Károlyi Gyula neje. 6. Erzsébet, férje előbb péchujfalussi Péchy György, utóbb Czernin Artur. 7. Szabolcs, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispánja. Hősi halált halt 1914-ben és 8. Jenő, szül. 1877-ben.
A Horthy-nemzetség ifjabb ága, a beregszatmári ág, Horthy Sándortól származott le.
A legsúlyosabb megpróbáltatások között nyilvánul meg különösképen Isten kegyelme és jósága, aki a magyarság zivataros multjában mindig hivatott vezért adott, hogy megmentse a végenyészet szakadékának szélére került nemzetünket.
Be sokszor jártunk már az elmúlás komor völgyében, százados építő munka gyászos romjainál! Be sokszor fátyolozta egünket kétségbeesésünk és honfibánatunk! Isten azonban mindig adott nekünk erős kart, mely szertetépte a nemzet feje fölött súlyosodó halálfellegeket, bátor szívet, melyben kihajtott a remény virágvetése, éles szemet, mely a jelen sívár láthatárán túl szépséges álmokat látott: vezért adott választott népének, aki széttörte a kétségbeesés bilincseit és az élet sugárzó ormaira vezette a nemzetet. A mohi csata után a második honalapítás nagy művére IV. Bélát rendelte a Mindenható, a középkor végén, az ozmánság török csapásaitól döngetett kereszténység végeit Hunyadi Jánossal és Mátyás királlyal oltalmazta meg. Mohács rettentő temetője után Zrinyit, Bocskait, Bethlent adta nekünk, majd Rákóczi, Széchenyi és Kossuth lettek a magyar szabadság és élniakarás héroszai. A magyarok Istene még a megpróbáltatásokat is javunkra fordító kegyelmének atyai megnyilvánulása, szeretetének tündöklő bizonyságtétele most sem zárult le, mert az új katalaunumi harcban, a világháború szörnyű vér- és acélviharában a lét és nemlét szélére sodort nemzet élére akkor rendelt a magyarság jövője iránt sziklaszilárd hittel megáldott vezért, amikor széthulló nemzetünk reménye is már szinte a sír ölébe roskadt.
Ez a vezér VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY MIKLÓS, Magyarország kormányzója és a Vitézi Rend főkapitánya.
Őt választotta ki a Világkormányzó Szeretet arra, hogy tetszhalott nemzetünket életre keltse, annak hitét a jövő iránt visszaadja, munkára, tettre serkentse, erejét megacélozza, nemzetünket kormányozza.
Széttiporta a forradalom füstölgő üszkeit, eltakarította a romokat s megvetette itt az új élet alapjait. Visszavezetett a jövő egyedüli forrásához: nagy nemzeti eszményeinkhez. A szinte varázsütésre megindult kibontakozás minden építő mozzanatát az ő szelleme határozta és határozza meg. A magyar név visszanyerte régi fényét. Kormányzónk érdeme, hogy szilárdan álljuk meg a helyünket a Duna-Tisza mentén s bátor önérzettel, férfias akarattal küzdünk a magyar igazság érvényesítéséért: a félrevezetésen és erőszakon alapuló békeszerződés reviziójáért.
Fellépésével új kor hajnala virradt a magyarra, működése történetünk új korszakát nyitja meg. Egyénisége és jelleme a ma legnagyobb értéke, a holnap záloga és biztosítéka.
Egyénisége csak a leghatározottabb vonásokkal fejezhető ki. Emberi nagyság, nemesség, közvetlenség, természetesség tükröződnek lényében, amely rokontermészetű szülőföldjének, a kunsági rónának gazdag és nyilt lelkületével és – amit annyira szeretett – az óceánéval. Jellemét a legbecsesebb értékszálak szövik szerves egységgé: hazájának és népének rajongó szeretete, akaraterő és céltudatosság, bölcs mérséklet és bátorság, igazságosság és önzetlenség, lovagiasság és gyengédség, családiasság és tapintat, szerénység és nyájasság. Ha mindezeket a vonásokat kiegészítjük nagy műveltségének összetevőivel és keresztény, nemzeti szellemtől meghatározott, a magyarság legszentebb hagyományaival összeforrt világnézetével: akkor egy olyan férfiú személyisége bontakozik ki előttünk, akiben a magyarság értékei szinte maradéknélkül valósultak meg.
Kormányzó Urunk tiszta, tárgyilagos életszemlélete, a sokszínű és változatos szálakból szövődő jelenségek lényegét ösztönös biztonsággal megragadó képessége, dús tapasztalatai és tettereje azt az államfőt állítják elénk, akiben nemzetének minden erénye, értéke és energiája kibontakozott s annak vezetésére méltán, küldetésszerüleg hivatott. Ez a gazdag élet, melynek íve egyre magasabbra lendül, a tiszamenti rónák szülötte. Büszkén tekintünk reá, vármegyénk legnagyobb fiára, akinek bölcsője kalászos mezeinken ringott. A leggyökeresebb magyar vidéken ment vérébe át ízes anyanyelvünk. Nyájas tekintetű pusztáin, akácos-nyárfás tájain élte vídám gyermekkorát, ahová mindig megtért; hiszen derűs kúriájában várta és várja őt az igazi pihenés... Ezernyi szál fűzi vármegyénk földjéhez, magyarságához. És ez a bensőséges kapcsolat, amely mult idők távlatait a mával öleli át, egyre mélyül, izmosodik. Ebben a kapcsolatban tükröződik legteljesebben Kormányzó urunknak a mi szeretetünkkel összeforrt, ízzó magyarsága.
Vitéz nagybányai Horthy Miklós Magyarország kormányzója és a Vitézi Rend főkapitánya, volt cs. és kir. altengernagy, a II. oszt. katonai Érdemkereszt tulajdonosa, a Lipót-rend, a III. oszt. Vaskoronarend és a katonai Mária Terézia-rend lovagja, a III. oszt. katonai Érdemkereszt, a bronz katonai érdemérem, a Károly-csapatkereszt és a Sebesülési Érem tulajdonosa, stb., 1868 június 18-án született Kenderesen. Atyja, István, a magyar főrendiház tagja, anyja dévaványai Halassy Paula volt.
Gyermekkorát Kenderesen töltötte. Itt érték lelkét a legmaradandóbb hatások, itt vette kezdetét neveltetése is. A gyermek fejlődése a legkedvezőbb irányban bontakozott ki, ebben oroszlánrésze volt a gyengéd szülői szeretetnek, a meghitt családi élet meleg légkörének, a kenderesi kuria puritán szellemének, a tősgyökeres magyar környezetnek és az alföldi táj színeinek. Megismerte a természetet, az egyszerű emberek életét, a magyar parasztot. Értelme jól megválasztott nevelőjének vezetése mellett gyorsan kibontakozott; – ám rövidesen elbúcsúzott a szülőföld szépséges tájaitól s Debrecenben fejezte be az elemit. Gimnáziumi tanulmányait Sopronban, a Lähne-tanintézetben végezte. 1882 őszén pedig a fiúmei tengerészeti akadémia növendéke lett.
Fényes katonai pálya kiinduló pontja ez az év. Az új környezetbe került, nemes törekvésektől fűtött ifjú megismeri a tengert, életének mélységes szerelmét s példás kötelességtudattal és szeretettel merült el tengerészeti, stratégiai, földrajzi, történeti és nyelvi tanulmányaiba, 1886 október 1-én tengerészapródként lépett a monarchia haditengerészetének a szolgálatába. Harminckét évig szolgálta haditengerészetünket Horthy Miklós s ezalatt rövidebb-hosszabb ideig flottánk majdnem minden hajóegységén teljesített szolgálatot. 1890-ben tengerész-zászlósként a Konstantinápolyban horgonyzó “Taurus" fedélzetén szolgált, 1892/94-ben pedig, mint beosztott tiszt a “Saida” keletázsiai és óceániai útján vett részt. A Csendes-óceáni tanulmányút gazdag élmények forrása lett. Horthy Miklós nemcsak értékes élettapasztalatokra tett szert, hanem megismerte Indiát, a Maláj-szigeteket és Melanéziát, a távolkeleti kultúrát, a gyarmatok viszonyait és gazdag élettapasztalatokat gyűjtve tért vissza Európába. 1908-ban ismét a Bosporus vizein találjuk. Ekkor már sorhajóhadnagy s a “Taurus" állomáshajó parancsnoka. Konstantinápolyi tartózkodása az ifjútörök mozgalmak és Bosznia-Hercegovina annektálásának idejébe esik, s a balkáni háborút földrengésszerűen, szinte előre jelző forradalmi jelenségek közt őrhelyén küldetésének a legnagyobb tapintattal és hozzáértéssel tett eleget.
Pályájának következő állomása a Burg lett: 1909 november 1-én I. Ferenc József szárnysegédévé nevezte ki. Új, nagyfontosságú és bizalmi szolgálatában pontosságával, lankadást nem ismerő munkásságával és tapasztalataival az ősz uralkodó kegyét teljesen kivívta. Szárnysegédi szolgálata során a világháborút megelőző kritikus években páratlan lehetőség nyilt Horthy számára tapasztalatai gyarapítására. Megismerte úgy az Ausztria és Magyarország között rendkívül kiéleződött belpolitikai problémák lényegét, mint azokat az erőket, amelyek Európa egén egy romboló és kiszámíthatatlan következményekkel fenyegető vihar komor fellegeit tornyosították.
A világháború kitörésekor sorhajókapitányi minőségben a “Habsburg” csatahajón, nemsokára azonban a legendás hírűvé lett “Novara” gyorscirkáló parancsnoka lett. A “Novará”-val hajtotta végre azoknak a merész haditetteknek a sorozatát, amelyek hajóhadunkat tegethoffi hagyományaihoz méltó, dicsőséges fegyvertényekkel ékesítették.
Az olasz hadüzenet után (1915 május 24.) hadiflottánk az adriai olasz partokat azonnal megtámadta s ennek során Horthy Miklós Ravenna kikötőjét: a Porta Corsinit megrohanó hajórajt vezényelte. E támadás merész és bátor végrehajtása után a rajtaütések egész sorozatát vezette az Adria nyugati partjain s ennek következtében nemcsak az olasz tengerparti hajózás bénult meg, hanem jelentős számú csapattesteket kötött le a partvédelem szükségessége. Az 1915. őszén meginduló nagy balkáni offenzíva idején, december hó 5-én, a “Novara” könnyebb torpedó-egységekkel behatol a San Giovanni di Medua albán kikötőbe, amely a montenegrói hadsereg ellátásának volt fő átrakodóhelye és ágyútüzével elsülyeszti az előző este oda beérkezett mintegy 14 kisebb-nagyobb teherhajót teljes rakományukkal. A nagy körültekintéssel végrehajtott, vakmerő vállalkozás hadseregünknek lehetővé tette Montenegró könnyű meghódítását és nagymértékben járult hozzá a tengerpart felé menekülő szerb hadsereg megsemmisítéséhez.
Közben egyre nagyobb jelentőségre tett szert a búvárhajó-háború. Tengeralattjáróink a Földközi-tengeren hatékonyan gátolták a forgalmat és érzékenyen sújtották az ántántot. Ezért elzárták az Otrantói-szorost, hogy a búvárhajóknak a Földközi-tengerbe való kijutását megakadályozzák. Horthy Miklós két támadást vezetett az Otrantói-őrhajóraj megsemmisítésére. Az első előretörés 1916 július 8-án éjszaka ment végbe. Feladatát teljes sikerrel hajtotta végre és nemcsak az őrvonalat bontotta meg, hanem öt felfegyverzett őrhajót is megsemmisített. Flottánk sikeres előretörései miatt később az őrvonalat a tengerszoros legdélibb részén vonták meg. A korlátlan búvárhajó-háború alkalmazása után 1917 május 15-én Horthy vezette a tengerszorosi záróöv megsemmisítésére irányuló legnagyobb vállalkozást. Ez volt a híres és dicsőséges Otrantói-csata, a világháború legkiválóbb fegyvertényeinek egyike, melyben hervadhatatlan babért vívott ki rettenthetetlen magatartásával Horthy Miklós.
1917 május 14-én a “Novara”, “Saida” és “Helgoland” cirkálókkal, több torpedórombolóval és búvárhajóval a cattarói hadikikötőből kifutott a nyilt tengerre, hogy tervei alapján megtámadja és megsemmisítse az ellenség záróvonalát. Ez a támadás a teljes siker jelében zajlott le, mert a következő nap hajnalán cirkálóink a záróvonal gőzöseinek javarészét elsülyesztették, vagy hasznavehetetlen ronccsá lőtték össze. Az Otrantói-szoros záróvonalának megrohanása olyan eredményes volt, hogy azt az ántánt alig volt képes újjászervezni.
Feladatuk betöltése után cirkálóink egyesültek s rövidesen felvették a harcot az ellenük kifutott cirkálókkal és torpedórombolókkal. Az ellenség túlnyomó erejével szemben csaknem három órán át tartott a tűzharc s az ádáz küzdelem során szétrepülő gránátszilánkoktól a parancsnoki hídon Horthy Miklós is megsebesült. Sebének bekötözése után haláltmegvető bátorsággal tovább vezette a csatát és mindvégig a helyén maradt. Egy ellenséges gránát a Novara turbinatermében súlyos rombolást okozott s ennek következtében a cirkáló válságos helyzetbe jutott. A “Saida” és “Helgoland” ügyes mozdulatai azonban a válságos helyzetet megmentették s Horthy elszánt tüzelésével a döntő csapásra felvonuló ellenséget a tüzelés beszüntetésére és elvonulásra kényszerítette. A túlerős ellenséggel mintaszerű vitéz magatartással megvívott harc után diadalmasan futott be hajójával a Cattarói-öbölbe.
Az otrantói győzelem hazánknak dicsőséget és tiszteletet, a központi hatalmaknak jelentős hadielőnyöket szerzett. Nem csoda tehát, hogy haditengerészetünk vezetői Horthy Miklós haditettéről a legnagyobb lelkesedéssel nyilatkoztak s érdemesnek tartották őt a katonai Mária Terézia rend lovagi keresztjére, amit a rendkáptalan oda is ítélt az otrantói hősnek.
A tengerszorosban kivívott diadal után élénk portyázó harc folyt az Adrián. Az ellenséges erők meggyarapodtak s lassanként elharapódzott flottánknál is a fenyegető veszélyt rejtegető elernyedés. Ennek következtében matróz-lázadás tört ki, amit azonban sikerült hamarosan leverni. A flotta vezetésében ekkor nagy változások következtek be, a flotta parancsnokává és ellentengernaggyá, a tisztikar egyhangú és lelkes óhajára, a király legvitézebb tisztjét, Horthy Miklóst nevezte ki, mint aki acélos eréllyel biztosítani tudja a rendet s visszaállítja a már meglazult katonai fegyelmet.
Mindenki korlátlan bizalommal tekintett az új vezér felé, ámde ekkor már elevenen hatottak azok az erők, amelyek fegyveres erőnk bomlására és az összeomlásra vezettek s október végén hadiflottánkat legfelsőbb parancs alapján át kellett adni a délszláv Nemzeti Tanácsnak. Horthy Miklós altengernagyi kinevezése után meghatottan vett búcsút a flotta vezérkarától és a Viribus Unitis legénységétől.
Horthy Miklós elbúcsúzott a tenger ringató végtelenségétől és ezzel a búcsúval egy fényes és dicsőséges történeti korszak zárult le. Pusztító világítélet dult, recsegve-ropogva omlott össze egy régi, becsületes úri világ, s Európát a megtorlás és gyűlölet lángja és a forradalmak lobogó, lázas csóvái világították be. Hazánkban is győzött a forradalom, s a lázas önkívületben tobzódó anarchia csak a szenvedés és megpróbáltatás kapuját tárta fel. Legszentebb hagyományainkat lábbal tiporták, az ezeréves Magyarország pedig a végenyészet örvényébe került. Az általános fejetlenségben hazánk ádáz ellenségeinek zsákmánya lett. Dél-Magyarország, Erdély és a Felvidék, a hadsereg szétbomlása után, szinte kardcsapás nélkül a szerbek, románok és csehek birtokába jutott, majd megaláztatásunk és megpróbáltatásunk keserű poharát a proletárdiktatúra kikiáltása töltötte meg csordultig. A román haderő előnyomulása a Tisza mögé vetette vissza a vörös hadtesteket. Az ellenséges iga alatt szenvedő és a csőcselékuralom által meggyalázott ország ekkor a végső kétségbeesés szélére került. El is pusztult volna, ha ízzó hazaszeretettől áthatott fiai – élükön Horthy Miklóssal, aki nagy tettek véghezvitelére rendelten a legválságosabb időkben lett fajának, nemzetének vezérévé – elszánt akarással sikra nem szállnak érte.
A magyar újjászületés történetének legendás lapjait Horthy Miklós tettei töltik meg. A lét és a nemlét határán imbolygott ekkor nemzetünk, kellett, hogy eljöjjön ő, aki a magyar éjszakát átsugárzó akaratával összefogott minket és ismét történelem-formálóvá és átütőerejűvé tette a nemzeti gondolatot.
Azok a tettek, tények és események, melyekről most röviden beszámolunk, mind vármegyénk nagy fiának apotheozisát hirdetik és a halhatatlanság babérkoszorúját fonják homloka köré.
Az összeomlást követő kaotikus napokat Horthy Miklós családja körében, kenderesi tusculanumában töltötte. Vérző szívvel figyelte az egymást váltó eseményeket, melyeknek mindegyike komorabbá és reménytelenebbé tette láthatárunkat. A honfi kényszerű szemlélete azonban rövid ideig tartott, mert az események a magyarságért való harc arcvonalába szólították őt. A megszállott délvidék nagy városaiban: Aradon, Temesvárott és Szegeden megindult ellenforradalmi szervezkedés a Szegeden megalakított Országos Kormányzó Bizottságban kristályosodott ki és gróf Károlyi Gyula megalakítandó kormányába hadügyminiszternek Horthy Miklóst kérte fel, aki roffi Borbély György, vármegyénk mai főispánja és dr. Kiss Ernő felsőházi tag kérésére és tanácsára kemény lelkitusa után el is vállalta azt. “Nem hallgathatom a fű növését Kenderesen, – mondotta, – mikor Szegeden a magyar Géniusz bontja szárnyait egy második honfoglaláshoz.” Az első szegedi kormány munkásságának eredményességét azonban a pártoskodás, a politikai és személyi ellentétek és a franciák ellenállása csaknem teljesen meghiusították. Az ármánykodás szelleme mindenkit kikezdett s a kormányválság kritikus napjaiban biztató fényű jelenség egyedül csak a MOVE július 5-én megtartott díszközgyűlése volt, amely lelkesen ünnepelte az újjászületett Magyarország legelső hadügyminiszterét, Horthy Miklóst s országos díszelnökévé választotta őt. A Károlyi-kormányt az Ábrahám-kabinet váltotta fel, amely a hadügyminiszterségről leköszönt Horthyt a Szegeden egybegyült tisztikar követelésére a Nemzeti Hadsereg fővezérévé nevezte ki. A fővezéri tisztséggel a korlátlan hatalom is Horthy kezébe került s mellette a kormány csak teljesen alárendelt szerepet töltött be.
Új őrhelyén a fővezér a Magyar Nemzeti Hadsereg meglévő kis alakulatait gyökeresen átszervezte, kiegészítette s a tétlenségre kárhoztatott hadsereg elé nagy célokat tűzött. Több mint kétezer tiszt tömörült a fővezér körül, kik életre-halára alávetették magukat az ő parancsainak. Augusztus elején az volt a helyzet, hogy a megszervezett és a toborzások útján kiegészített csapatkeretek két hadosztály megalakítását is biztosították.
Ekkor a helyzet gyökeresen megváltozott. A Tiszántúlra tört vörös haderők felbomlottak, augusztus 1-én pedig kihullott a hatalom a tanácskormány kezéből. A románok átkeltek a Tiszán, néhány nap múlva pedig bevonultak Budapestre, az ország fővárosába is. Amíg Budapesten a kormányválság dúlt, azalatt a román haderők folytatták az előnyomulást s az a veszély fenyegetett, hogy az ország nyugati részét is megszállják. Ha az általános zűrzavarban a dunántúli részek is az ellenség martalékává lettek volna, akkor a nemzeti eszme és a haza feltámadásának még a lehetősége is megsemmisül. Ezt a veszélyt Horthy hárította el.
Augusztus elején a szegedi magyar fegyveres erő jelentős részét útnak indította a Dunántúlra, kisebb részét pedig Budapest felé.
A főoszlop merész és kockázatos út után el is jutott a Dunántúlra, de a Duna-Tisza között Budapest felé vonuló tiszti alakulatok nagy része kénytelen volt a román hadsereg nyomására, eredeti útirányától eltérve, átkelni a Dunán és csupán egy tiszti szakasznak sikerült Pestre bevonulni. Augusztus 13-án a fővezér repülőgépen Siófokra szállt s a volt vörös II. hadtest parancsnokságát átvette. A válságos helyzetben égető szükségű teendők vártak megoldásra, ilyenek voltak: a rend és közbiztonság helyreállítása, a hadsereg kereteinek állandó kibővítése, harcképességének biztosítása s mindezek alapján a románok előrenyomulásának megállítása. Horthy Miklós szinte emberfeletti erővel bírkózott meg a tornyosuló nehézségekkel s oldotta meg a létbevágó problémákat. Fővezéri hatáskörét az összes meg nem szállott területekre kiterjesztette s a legnagyobb eréllyel megindította a csapatszervezéseket. A polgári rendet rövidesen helyreállította, ezzel pedig a román megszállás létjogosultsága megszünt s a román főparancsnoksággal és az ántántmissziókkal folytatott tárgyalások során megállapított Győr-Veszprém-Adony vonalat nem is lépték át a román csapatok.
A zűrzavaros magyar helyzet ekkor már tisztulni kezdett.
Augusztus 23-án József királyi herceg lemondott a kormányzóságról s kormánya is visszaadta megbízatását. A mélyen megrendült polgári társadalom azonban rövidesen összefogott s a nemzeti összefogásra való példával a fővezérség járt elől, amely hatékony gondoskodással elejét vette, hogy az esetleges belpolitikai megrázkódtatások ki ne hathassanak a hadseregre. Polgári kormánybiztos került a vármegyék élére, aki a fővezérség főkormánybiztosától függött, a sajtó egységes irányítása is biztosíttatott. Nemsokára megindult a politikai pártoskodás, – az egyéni kilengések és a tömegindulatok kirobbanásainak légkörében alig mutatkozott valami jele a gazdasági élet megindulásának. Valóságos csoda, hogy ezekben a komor napokban a sokszoros feladatot betöltő Nemzeti Hadsereg nemcsak fennmaradt, hanem erősödött, izmosodott, helyreállította a törvényes rend uralmát, s a kirabolt, sárbatiport ország legkeserűbb óráiban visszaadta reményünket és a magyar feltámadásba vetett hitünket.
A hadsereg megszervezésével és kellő felszerelésével kapcsolatban is óriási nehézségekkel kellett megküzdeni. Nemsokára megalakulása után hadseregünk tekintélyt teremtett magának s rövidesen időszerű lett a román megszálló csapatok kivonulása is. Október elején a románok az ú. n. budai hídfőre vonultak vissza; a Nemzeti Hadsereg a legnagyobb körültekintéssel végrehajtott mozdulatokkal oldotta meg feladatát s szállotta meg a felszabadult dunántúli területeket. A magyar szív rajongó szeretetének melegsége avatta bensőséges ünneppé Horthy Miklós bevonulását a felszabadult városokba. Valóságos diadalút volt ez, amelyen a nép örömkönnyekkel fogadta sorsos küldetésű vezérét. Nemsokára hazánk fővárosa is megszabadult a gyűlöletes katonai megszállás járma alól s a Nemzeti Hadsereg élén Horthy Miklós 1919 november 16-án ünnepélyesen bevonult Budapestre.
Kitörő szeretetének minden jelével, határtalan lelkesedéssel fogadta az egy évig tartó lidércnyomásos, szörnyű lázálomból derengő eszméletre tért Budapest a vitéz csapatai élén bevonuló daliás fővezért. Az örömünnep bensőségessége csak fokozódott az Országháztéren, ahol Friedrich miniszterelnök üdvözlő szavaira válaszolva, Horthy Miklós többek között a következő látnoki erejű szavakat mondotta:
“A hosszantartó szétzüllési processzusból a felépítés is hosszantartó lesz. Ha tartamát meg akarjuk rövidíteni, akkor ki kell írtanunk minden mérget a nemzet lelkéből és össze kell fogni minden magyar hazafinak egy szent cél érdekében, melynek két pillére: a nemzeti eszme és keresztény morál! Mindenekelőtt meg kell szünni a széthúzásnak, hogy az ezer jelszóval agyonagitált lakosság nyugvópontra juthasson. Ha valamikor, most lehetetlen, hogy politikai pártok a nemzetet ellenséges táborokra szakítsák. A Nemzeti Hadsereg, mint egy test és lélek fogja segíteni a keresztény világnézetet, a tisztességnek, becsületnek és igazságnak uralmát. Fegyvereink oltalma alatt a nemzet minden rétege megkezdheti megint az oly szükséges termelő munkát, amellyel egy szebb, boldogabb, viruló Magyarországot akarunk felépíteni.”
A románok ekkor a Tiszáig húzódtak vissza s a Magyar Nemzeti Hadsereget a feltámadó nemzet évszázados álmai élő megvalósulásaként köszöntötte. A belpolitikai élet képe azonban ekkor is zűrzavaros volt, amit a fenyegető feszültséggel és indulatokkal teli válságban a legkomorabb színű jelenségek kísértek. A szenvedés, nyomor és éhség megdöbbentő tényei gazdasági és pénzügyi helyzetünk aggasztóan mélyre való lezüllésével kapcsolatban jelentkeztek s a politikai pártok elszánt küzdelmében egyedül csak a keresztény nemzeti irányzat ébredt hazafias belátásra. Nagymértékben Horthy erélyes és határozott fellépésének tudható be, hogy a Clark-féle tárgyalások során legnagyobb politikai válságunk megoldódott s a koncentrációs kormány megalakításával hazánk, a Nemzeti Hadsereg védelme alatt visszatért az alkotmányosság és törvényesség sáncai közé. A közélelmezés és fűtőanyag elosztása terén 1919/20 telén valósággal anarchikus viszonyok uralkodtak, úgyhogy végül ez életbevágó fontosságú kérdések megoldását is a Nemzeti Hadsereg vette kezébe. Nemsokára a koncentrációs kormányon belül is egyenetlenség ütötte fel a fejét s a szörnyű gazdasági válságban hihetetlenül elburjánzott a politikai versengés és a tülekedő kortézia. A választások befejezése után Friedrich újból át akarta venni a kormányt, s a koalició létrehozásakor megkötött megállapodás felborítása nemcsak pártszakadással, hanem az alkotmányos élet teljes felborításával fenyegetett. A bomlás és a nemzet létét fenyegető ellentéteket ekkor ismét Horthy Miklós szüntette meg, aki a legerélyesebb formában nyilvánította politikai felfogását. Az ország érdekében szükségesnek tartotta, hogy “a koncentrációs kabinet csakis a törvényes formák betartása mellett adja át helyét az újonnan megalapítandó minisztériumnak, hogy így minden, az ország külpolitikai helyzetét és gazdasági életét veszélyeztető rázkódtatás elkerülhető legyen.” A válság így Horthy férfias fellépésére megoldódott és a jogrend fenntartása biztosíttatott.
A szédítő iramban váltakozó események között Horthy Miklós nemcsak az állami létünket egyedül biztosító Nemzeti Hadsereget vezényelte, hanem továbbfejlesztette a politikai élet minden rezdülését is. Meglátogatta az idegen megszállás alól felszabadult Tisza-melléki tájak magyarságát s a nép a legőszintébb megnyilatkozással köszöntötte és zárta szívébe a fővezért. Hatvan, Gyöngyös, Eger, Mezőkövesd és Miskolc, majd Cegléd, Szolnok és Kecskemét voltak az alföldi út főbb állomásai. A nemzet érzelmei oly lelkes őszinteséggel nyilatkoztak meg Horthy Miklós iránt, mint egykor Kossuthot – zárta örök időkre szíve mélyére alföldi útján a nép.
A választások után, 1920 február 16-án, összeült a Nemzetgyűlés, amely legelső sorban is az alkotmányosság biztosítására tört s február 28-i ülésén elfogadta az állami főhatalom ideiglenes gyakorlása tárgyában benyújtott törvényjavaslatot. E törvény második fejezete kimondta azt, hogy az államfői kérdés végleges rendezéséig az államfői teendők ellátására a Nemzetgyűlés kormányzót választ.
Már a törvényjavaslat benyújtása előtt sok megbeszélés és tárgyalás folyt az államforma kérdéséről. Egyesek államtanács létesítését, mások pedig a nádori méltóság visszaállítását javasolták, végül megegyezés jött létre, hogy hagyományainknak megfelelően kormányzót állítunk az ország élére. Az ország bizalma ekkor Horthy Miklósban látta meg azt a férfiút, aki erélyénél, tekintélyénél és hivatottságánál fogva az ország vezetésére, boldogulásának biztosítására a legméltóbb. Az ország egész lakossága egyöntetűen Horthy jelölése mellett foglalt állást és a Nemzetgyűlés 1920 március 1-én az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló törvény alapján Horthy Miklós fővezért titkos szavazással Magyarország kormányzójává választotta. Horthy Miklós hazafias aggodalmainak lelkiismeretes mérlegelése után megválasztását elfogadta s kormányzói esküjét letette.
Horthy Miklós kormányzóvá történt megválasztása az egész országban a biztos, jobb jövő reményét sugározta szét. Mindenki tudta hogy az ő személyében nemzeti törekvéseink legkíválóbb képviselője lett az államfő, aki minden csepp vérét, erejét és istenáldotta tehetségét a magyar feltámadás szolgálatának szenteli.
A nemzet újjászületésének első éveit súlyos zavarok és tornyosuló nehézségek telítették, de a konszolidáció munkája egyre eredményesebben kezdett kibontakozni. A Huszár-kabinetet a Simonyi-Semadam, ezt pedig gróf Teleki Pál kormánya váltotta fel s a forradalom utáni szertelenségekbe csapó idők nyugtalansága alig észrevehetően csillapodott. A hatalomért tülekedő pártharcok közt, amikor egyre fenyegetőbben csapkodták s a széttörés veszélyével fenyegették az állam hajóját az egyre mélyülő pénzügyi és gazdasági válság hullámai, csak egy szilárd értékünk volt: Horthy Miklós. Az ő erélyén, gondosságán hajótörést szenvedtek az ábrándos pius-tervek, a kiélezett személyi érvényesülési törekvések s a társadalmi rend felborítására törő alattomos aknamunkák. A bomlási jelenségek folyamatát vasmarokkal megállította, úgyhogy sem a nemzetközi Szakszervezeti Szövetség bojkott-akciója, sem pedig a Nyugat-Magyarország elszakítása nem rázkódtatták meg a nagynehezen helyreállított állami és társadalmi rendet.
1921 tavaszán váratlan és kiszámíthatatlan következményekkel fenyegető esemény történt: IV. Károly király váratlanul hazánkban termett, de a kormányzóval való tárgyalás után azonnal elhagyta az országot. A kritikus válság elhárítása a kormányzó józan politikai bölcseségének az érdeme, aki meggyőzte arról a királyt, hogy jelenléte nemcsak a fennálló jogrendet rázkódtatja meg, hanem egyenesen állami létünket veszélyezteti. A kormányzó hazafias állásfoglalásával a Nemzetgyűlés azonosította magát, kimondván azt, hogy “az 1920. évi I. t. c. által megállapított közjogi rendhez ragaszkodik, annak megdöntésére irányúló minden törekvés ellen a leghatározottabban felemeli tiltakozó szavát”. A húsvéti események után a Teleki-kormány lemondott s gróf Bethlen István kapott kormányalakításra megbízást a kormányzótól.
Az 1921. évben még nagy megpróbáltatás várt a nemzetre, ugyanis IV. Károly király október 20-án ismét Magyarországba jött, hogy elfoglalja a trónt. A Nyugat-Magyarországon állomásozó fegyveres erő egy része ekkor a királyhoz csatlakozott, aki proklamációt bocsátott ki s a hatalom átvétele végett a főváros felé vonult. Az uralkodó nem látta át, hogy milyen komoly veszéllyel fenyeget a helyzet, milyen külpolitikai következményeket vonhat maga után a jelenléte, úgyhogy a válságot egyedül Horthy Miklós megfontolt és erélyes magatartása hárította el. Budaőrsnél a kormánycsapatok visszavonulásra kényszerítették, majd el is fogták a király seregét. A Tihanyba internált királyi család rövidesen elhagyta az országot s ezután a Nemzetgyűlés, a súlyos külpolitikai bonyodalmakra való tekintettel, kimondotta a Habsburg-ház trónvesztését, hogy a nemzeti létünket fenyegető puccstörekvéseknek még a lehetőségét is megsemmisítse. Ezzel elhárult nemzetünkről a legnagyobb veszély, ami a törvényes és alkotmányos élet kereteibe való visszatérésünk során reánk zúdult.
A következő évek már a konszolidáció, a megszilárdult jogrend jegyében peregtek le. A forradalmi hangulat lassankint végetért s a belső politikai élet a nagy nemzeti érdekek eszméi körül kezdett kikristályosodni. Az érdeklődés homlokterébe a gazdasági kérdések kerültek s éreztetni kezdte hatását a nemzetre kényszerített, átkos békeszerződés. A gazdasági újjáépítés pénzügyi akadályai mégis elhárultak, mert a népszövetségi kölcsön felhasználásával megszüntettük az inflációt, sikerült tartósan helyreállítani az állami költségvetés egyensúlyát. A külföld bizalma nemsokára újjáéledt hazánk iránt s a gazdasági és társadalmi konszolidáció nemcsak az állam belső tekintélyét állította vissza, hanem jelentősen megerősítette külpolitikai helyzetünket is.
A magyar nemzet újjászületése Horthy Miklós kormányzósága alatt, a forradalmi idők zürzavaraiból való kiemelkedésünk után, rohamosan bontakozott ki. A szétszakított, elemi létfeltételeitől megfosztott magyarság az ő bölcs és erőskezű vezetése alatt ismét öntudattal foglalta el megillető helyét Európában. A kezdet nehézségeiből való kibontakozásunk sok zökkenőjét a nemzeti munka korszaka követte, aminek kiemelkedő eseményei Bethlen miniszterelnöksége alatt: a külpolitikai iránykeresések, a földbirtokreform, a nagyarányú gazdasági beruházások és a céltudatos kultúrpolitika voltak. A széles lendületű alkotó munkát megakasztotta az agrárválság, ami az utóbbi években egyenesen gazdasági világválsággá mélyült és aminek a következményei alól az ellenséges érzületű utódállamoktól körülvett, fogyasztó-piacaitól megfosztott Magyarország nem mentesülhetett.
Bethlen visszalépése után gróf Károlyi Gyula alakított kormányt, majd 15 hónapra rá Horthy Miklós nagy nemzeti célkitűzéseitől ihletett politikusunk, Gömbös Gyula lett a nemzet bizalmának a letéteményese, aki nagy tetterejével és a magyar sorsközösség célkitüzéseit magábafoglaló nemzeti munkaprogramjával nemcsak politikai életünknek és a közvéleménynek adott új formát és lelki tartalmat, hanem szinte az egész nemzetet egy táborban egyesítette. A reviziós gondolat általa hatalmas erővel fellángolt, s az új gazdasági és külpolitikai eredmények jelentősen megerősítették hazánk helyzetét.
Ezt a gazdag eseményektől túltelített, a magyarság jövője szempontjából, mondhatni, sorsdöntő fontosságú korszakot, aminek most rövid jellemzését adtuk, Horthy Miklós áldozatos államfői működése határozza meg. Horthy Miklós több, mint tizennégy éves kormányzósága a magyar história egyik legválságosabb idejét öleli fel, annak eseményei szinte szervesen beleszövődnek az ő rajongó faj- és hazaszeretetébe, a magyar jövőbe vetett fanatikus hitébe. Az ő fejedelmi egyénisége, mint a legnagyobb tekintély áll előttünk, érdekében a magyarság legbecsesebb tulajdonságai testesültek meg.
Minden csepp vérével és idegszálával nemzetéért él, annak legkisebb életjelenségét is aggódó szeretettel tartja számon. Közvetlen kapcsolata van nemzetével s nemcsak az ünnepi pillanatok azok, amelyekben a nép felé fordul, hanem ő az első akkor is, amikor segítésre van szükség. Hadseregünk mintaszerű színvonala legelsősorban az ő érdeme, de nem hanyagolja el a közintézményekkel való bensőséges kapcsolatot sem, minden erejével oda hat, hogy minél eredményesebbé tegye a nemzet munkáját. Történeti és nemzeti hagyományaink szellemének ő a legbuzgóbb ápolója, s minden ténykedése arra irányul, hogy a tiszta keresztény erkölcs és a nemes hazafiasság eszméinek megvalósulását segítse elő. Az ősi férfierények és a nemzeti ideálok szolgálatára alapította a Vitézi Rendet is, hogy magyar vágyaink és reményeink valóraválását a hősi erények ápolásával, a magyar jellem szilárdságának a nagy magyar mult tűzében való megedzésével is előmozdítsa. A Vitézi Rend által, mint mondotta: “új csillagok gyúlnak ki a magyar égen és új őrszemek állanak fel a csonka ország földjén”. Ma már a magyarság színe-virágából, több mint tizennégyezer vitézből és várományosból árad ki a legnemesebb erényeknek és a sokat szenvedett haza iránt érzett kötelességeknek a szelleme, ami áthatja és átformálja a társadalmat.
Horthy Miklós életrajza csak úgy lehet teljes, ha azt a szeretetet is jellemezzük, amivel őt szívébe zárta nemzetünk osztatlan egésze, e hazának minden igaz fia. Személyét a legnagyobb hódolat és ragaszkodás veszi körül, születésnapjának és névnapjának évfordulója örömünnepünk. Községeket, utakat, utcákat, tereket és intézményeket neveztek el róla s emberi nagysága, jósága és igazságossága által, odaadó, nehéz munkásságáért méltán van része abban a legnagyobb jutalomban, amiben egy államfőnek része lehet: népének tiszteletében, becsülésében és rajongó szeretetében!
Kiolthatatlan tűzként ízzik a magyar nép lelkében Horthy Miklós iránt a szeretet. A magyar anyaföld, a végtelen puszta küldte őt, hogy kiragadva nemzetét a pusztulás és kétségbeesés örvényéből, a feltámadás tavaszi tájaira vezesse azt. A nagy feladat megvalósítása sikerülni is fog neki, hiszen túráni őserőtől ihletett, lánglelkű vezérünket a második magyar ezredévi honfoglalás útján törhetetlen hittel követjük!
