Ünneplő
Nemzetes Magyar Gyülekezet!
Dicsértessék
az Úr, Jézus Krisztus! Áldás,
Békesség!
Vitézi Rend
főkapitányaként külön köszöntöm az idén 100 éves vitéz békei Koós Ottó
nyugállományú főszéktartó urat, dr. vitéz lemhényi Zsigmond András főkapitány
helyettes – konzul urat az Egyesült Királyságból, vitéz Pákh Imre törzskapitány
urat az Egyesült Államokból és lovag bontai Bartha Árpád urat a Jeruzsálemi
Szent János Lovagrend, Máltai Lovagok Magyar Nagyperjelét.
Köszöntöm a
vitézavatáson megjelent képviselő urakat, polgármester urakat, az egyházak
képviselőit, tábornok urakat, főtiszt és tiszt urakat, határon túli
rendtársaink küldöttségeit, rendtársaimat és a megjelent kedves vendégeket.
A vitézség
és a rendíthetetlen nemzethűség örökké igaz és soha el nem évülő erényeinek
ünneplésére jöttünk ma ide ebbe a csodálatos templomba, Isten házába.
Magyarország
1918-ban, történelme során soha nem látott mélységbe taszítva várta végzetét.
Vesztesnek kiáltottak ki bennünket az I. Világháború végén. Noha seregeink
minden irányban messze ellenséges területeken tartották magukat. Hős
katonáinkra nem virágeső hullott, hanem a vörös terror rémuralma. A magukat
győztesnek tartó hatalmak mérhetetlenül megcsonkították Magyarországot, oda dobva
területeinket és több millió magyar honfitársunkat a határainkon több száz éve
acsarkodó ellenséges népeknek. Nem volt ennél sötétebb és reményvesztettebb
korszaka Magyarországnak. Szeretett őseink térdre hullva fohászkodtak az Úrhoz,
hogy enyhítse hűséges népének - a magyaroknak szenvedését. S megvagyon írva,
aki hittel imádkozik, azt meghallgatja az Isten. Ebben a végórában az Úr látva,
hogy a magyarok hite minden kín ellenére törhetetlen – küldött egy vezért, aki
kardjával utat mutatva vezette ki ezt a megcsonkított országot a
reményvesztettség sötét világából. Ez az Isten adta vezér volt nagybányai
Horthy Miklós kormányzó úr. Kormányzó úr a régi lovagvilágot felidéző lovagias
katonaember volt. Olyan helyzetben vette át hazánk vezetését, amikor az már veszni
látszott. Katonaként ismerte a magyar katonák vitézségét és a magyar nép
nemzethűségét. Nemzeti hadsereg fővezéreként és kormányzóként nem feledkezett
meg a Nagy Háborúban hősiesen harcoló magyar katonákról. A Vitézi Rend
létrehozásával nem csupán jutalmazni kívánta a hős katonákat, hanem olyan
intézményt kívánt létrehozni, amire Magyarország bármikor biztosan számíthat.
A vitézi
gondolat 95 éve alapított Vitézi Rendben öltött testet. Nem véletlen, hogy a
magyar nemzet a legválságosabb időszakában tért vissza ezekhez az ősi
erényekhez. A vitézi gondolat kettő ősi nemes erényt: a vitézséget és
nemzethűséget emeli piedestálra. A Vitézi Rend eszmevilága dicső magyar
múltunkból táplálkozik. A Rend mindvégig hű támasza maradt Magyarországnak.
Aktívan kivette részét abból az óriási munkából, ami az I. Világháború utáni
Magyarország életben tartását szolgálta. A magukat győztesnek tartó hatalmak
belátva, hogy milyen igazságtalanul bántak el Magyarországgal, Európa védőbástyájával,
- azt gondolták Csonka országunk talán 5
évig sem lesz képes fenn maradni. Nem így lett, Magyarország ma is él és
Európa, s talán az egész Világ hallja a hangját. S mindez nem lehetne, ha akkor
nem vitéz nagybányai Horthy Miklós a kormányzó és nem áll mellette a magyar
nemzet, élén a vitézekkel. Magyar történelmünk tragédiája, hogy a II.
Világháború sem kímélt bennünket. Kettő világuralomra törő hatalom közé
ékelődve mindent megtettünk, hogy Magyarország fenn maradjon. S ne váljon a
bolsevista Szovjetunió prédájává. A Vitézi Rend tagjai, ahogyan az I.
Világháborúban úgy a II. Világháborúban is bizonyították hősies katonai
helytállásukat. De minden véráldozat ellenére nem győzhettünk egy olyan
hatalommal szemben, amely nem ismer sem Istent, sem embert. A Háború után Rendünk
működése gyakorlatilag megszűnt. Alig pár évvel a háború befejezése után számos
rendtársunk bizonyította, hogy méltó tagja a Rendnek és részt vett az 1956 –os
szabadságharcban. Ránk vitézekre jellemző, hogy akkor is harcolunk hazánkért,
ha az kilátástalan küzdelemnek tűnik. S inkább emelt fővel bukunk el, de gyáván
meg nem futunk.
Évről évre
visszatérő kérdés, hogy a felgyorsult világban mi szükség van egy katonai
rendre!?
Nézetem
szerint a Vitézi Rend felbecsülhetetlen értékű, sőt történelmi hivatású
intézménye Magyarországnak. S amikor Magyarországról beszélek, akkor arról a
hazáról beszélek, amelynek itt mi mindannyian tagjai vagyunk. Mi vitézek nem
szűnünk meg hinni Magyarország feltámadásában. Rendünk legfontosabb feladata a
megtört magyar szívekben a nemzeti öntudat, szunnyadó tüzének lángra
lobbantása. Hazaszeretetünk izzó lángja ott kell, hogy égjen minden magyar
szívében. Nincs ma olyan magyar ember kinek ősei ne ontották volna vérüket
drága hazánkért. S a vér kötelez! Isten ezt a földet a magyaroknak adta. S mi
ezt a drága hazát az Úr, segedelmével meg is óvjuk a magyarok számára.
Tisztelt
Ünneplő Magyar Sereglet!
Én hiszem,
hogy lesz még magyar feltámadás! Történelmünk bővelkedik tragédiákban. S mi még
is megmaradtunk. Az Úr próbára teszi azokat, akiket szeret. S aki hisz Ő benne az
megdicsőül. Megmaradásunk hogyan lenne lehetséges, ha az Úr nincs velünk!? De
itt vagyunk, nem tűntünk el a történelem forgatagában, megmaradtunk. Velünk az
Isten – akkor ki lehet ellenünk!?
Vitézek,
Avatandók!
Olyan időket
élünk, ami csak a legvészterhesebb időkhöz hasonlítható. Talán a mongol hordák
vagy az oszmán török hódítók idején élhettek át magyar őseink olyan vészjósló
napokat, mint amiket ma átélünk!!? Azt szokták mondani, hogy a történelem
ismétli önmagát! És valóban, sokszor úgy tűnik mintha újra és újra azt élné át
e nemzet, amit már egyszer keservesen megtapasztalt. Én azt hiszem, ez addig
ismétlődik még nem okul belőle magyar népünk. Mikor civódó magyarokat látok az
jut eszembe – nekünk közel 800 év is kevés volt, hogy egységbe tömörüljünk.
Olyan a mai magyar társadalom, mint a mongol és török hódítók idején élő magyar
nemesség. Egykori nemességünk saját ügyeivel volt elfoglalva és észre sem vette,
hogy a haza végveszélyben van. Ebben a végórában soha nem látott egységbe kell
tömörülnünk! Csak így van esélyünk a megmaradásra.
Nemzetes
Magyar Gyülekezet!
Mint történelmünk során oly sokszor – most is
nagyhatalmak feszülnek egymásnak a fejünk felett. A magát még fel sem fedő
ellenség már ránk küldte fekete, napbarnított rabló hordáit. Ezrével jönnek a
fanatikus iszlámhívők, akik menekültnek álcázva lassan elfoglalják Európát. Svédországban
naponta több tucat nő és gyermeklány válik aljas kéjvágyuk áldozatává.
Németországban a „szegény menekültek” az éjszaka leple alatt molinót feszítenek
ki, amire arabul és németül azt írják – „ tanítsátok meg a gyermekeket arabul
és térjenek át az iszlám hitre vagy meghalnak!” Francia és az olasz partvidék
ostrom alatt áll. S Görögország már szinte elesett. Ezek a tények ez a rideg
valóság. S mi magyarok itt állunk Nyugat és Kelet kapujaként őrt állva.
Újra mi vagyunk Európa védőbástyája.
Újra mi
fogjuk fel a rohamozó iszlám áradatot.
Újra mi
vagyunk a kereszténység védelmezői.
S úgy tűnik
a liberális Európa újra magunkra hagy minket.
Rendtársaim!
Magyarok!
Nincs okunk
elcsüggedni! Mert mint mondtam az Úr velünk van. S ha Isten velünk, ki lehet
ellenünk!??
Ránk,
vitézekre vár az a nemes feladat, hogy a csüggedő és reményvesztett magyar
testvéreink szívében lángra lobbantsuk a hazaszeretet lángját. Úgy kell most
helytállnunk az élet minden területén, hogy példaként szolgálhassunk minden
magyar számára. Lassan az egész Világ szeme Magyarországra szegeződik.
Hitetlenkedve bámulják, ahogyan hazánk útját állja az iszlám fergetegnek. S mi
itt csonka határainkon belül újra példát mutatunk vitézségből és
hazaszeretetből. Hiszem, hogy ha eljön az idő mind a helyünkön leszünk
Istenért, a Hazáért és a Családért. Akkor leszünk igazán méltók vitéz
őseinkhez. Addig is minden erőnkkel a haza szolgálatában kell állnunk.
Amikor
ezeket a komor gondolatokat megosztom Önökkel – felragyog egy reménysugár is. A
jövő nemzedékébe vetett hitünk. Hiszem, hogy gyermekeink tovább folytatják majd
azt a küzdelmet, amit mi most végzünk. Ezért külön öröm számomra, hogy
megalakult a Vitézi Rend Ifjúsági Tagozata. Azok a gyermekek lesznek magyar
jövőnk zálogai, akik ma kadétként megkapják Rendünk kis jelvényét és az ezt
igazoló oklevelet. Az ő tiszta gyermeki szívük már most magába fogadta hazánk
szeretetét. És tudom, hogy gyermek társaik között is büszkék lesznek a mai
napra és már maguk között megkezdik azt a munkát, amit majd később vitézként
végezni fognak a magyar társadalomban. Reményeim szerint évről évre több gyermek
kerül a Rend kötelékébe! Ők adják nekünk az igazi erőt. Mert ha rájuk nézünk és
látjuk ragyogó tekintetük - tudjuk, hogy ők lesznek azok, akik a Rend
folytonosságát biztosítják. Úgy érzem messze a jövőbe látó gondolat valósul meg
a Vitézi Rend Ifjúsági Tagozatában.
Ma ezen a
szép és sokak számára megható ünnepélyen mindenki hitet tesz egy olyan érték
mellett, amelyet őseink hagytak ránk. S mint mondtam a vér kötelez. Nekünk,
kiknek ősei hősök voltak úgy kell viselnünk magunkat, hogy ha elődeink letekintenek
ránk a csillagok közül – büszkék legyenek ránk. S ne feledjék! Vitéznek lenni
nem csak dicsőség, hanem annál inkább szolgálat. Alázattal szolgáljuk magyar
nemzetünk, harcolunk érte és ha kell meg is halunk! De a magyarok földjét,
Magyarországot idegen kézre nem adjuk. Ehhez kívánok minden vitéznek és ifjú
kadétnak erőt, egészséget!
Isten áldja
a Vitézi Rendet! Isten óvja Magyarországot! |