|
A megemlékezésen beszédet mondott – és a
Heves Megyei Levéltárban e témában kutatást végzett – Havas-Horváth István.
Beszédét változtatás nélkül az alábbiakban közöljük:
„A hős katona, kinek emlékművénél állunk,
Egerben született 1833. június 12.-én földműves szülőktől. Apja Szakács Mátyás,
anyja Mátyás-Holló Erzsébet volt. Hét éves korában félárva lett,
mostohaanyjaként Maráv Máriát tisztelte.
1854-ben, azaz 21 éves korában sorozták be
katonának. A gróf Hallerről nevezett 12. sz. huszárezredben volt szakaszvezető.
1859. július 4-én Bánhidy Adolf alhadnagy vezetésével, 15 társával portyán
volt, amikor Rivolta lakosai félrevezették őket és egy francia irányítás alatt
álló afrikai vadászszázaddal kerültek szembe.
Bánhidy támadást vezényelt és a maroknyi
csapat rárohant az ellenséges katonákra. Jellemző, hogy a színtér tele volt a
huszárok összekaszabolt mente,-és csákódarabjaival. Ennyire gyakorlatlanul
harcoltak az afrikaiak. Végül is a túlerő menekülésre kényszerítette a
huszárokat. Szakács fedezte a visszavonulást egymaga, húsz ellenséges katonát
tett harcképtelenné. A kapott sok seb miatt a magyar vitéz is elesett.
A hőst az ezredtársak temették el, miután
Bánhidy is fogságba esett társaival. Az alhadnagy is súlyosan megsérült, nem
tudta tovább folytatni a harcot. Az ellenség lovagiasan viselkedett: a sebesült
foglyokat tisztességesen ellátták.
Az ezred parancsnoka, gróf Soltyk Román
ezredes 1860 márciusában levelet írt Eger városának azzal, hogy jelöljenek ki
egy helyet a fölállítandó Szakács Antal-emlékmű számára. Az ezred az
emlékszobrot Pest-Budán csináltatta meg Marschalkó János szobrászművésszel.
Egerben közben folyt a vita arról, hogy hová helyezzék el a műalkotást. Ahogy
az lenni szokott, ez az ügy sem zajlott le simán. A város a Ciszterci Rend
Széchenyi utcai, félig nyilvános előkertjét szemelte ki helyszínül − a
cisztereket meg se kérdezve. Erre a perjel kijelentette, vegyen igénybe e célra
a Város saját közterületéből! Így is történt, a jelenlegi helyre került a
szobor. Persze, mindeközben szálltak az évek, és már 1866-ot írtak…! A
tizenkettesek azt kérték Egertől, hogy vállalja az elkészült alkotás helyszínre
szállítását. Nos, ez akadály nélkül megtörtént. Ugyanakkor a Magisztrátus
elzárkózott minden további anyagi kiadástól. Az ezred levelére azt válaszolták,
hogy az emlék katonai jellegű, és az avató ünnepség lebonyolítása is a
honvédség érdekkörébe tartozik, a Város kasszája egyébként is üres…!
Ilyen előzmények után 1866 tavaszán
felavatták az emlékművet, mely eseményről az Eger című lap is beszámolt.
Szükséges megemlíteni, hogy a szobroknak
is megvan a maguk sorsa, akárcsak a könyveknek. (Latin mondás: Habent sua fata
libelli – a könyveknek is megvan a maguk sorsa, azaz, ha nem olvassák őket,
poros polcra kerülnek…)
1950 táján az illetékes hatóságok úgy
döntöttek, hogy a szobrot el kell távolítani a helyéről. A Kossuth utcai Buttler-ház
kertjébe vitték (akkor ott volt a Dobó Múzeum). Szakács Antal ugyanis osztrák
vezetés alatt egy hódító – tehát igazságtalan – háborúban vett részt…!
Többek erélyes fölszólamlására
fölállították az emlékművet a Gólya utca elején. Mikor 1957-58-ban a Múzeum a
Várba költözött, „utazott” a szobor is – darabokban! Telt-múlt az idő, és 1985
körül a megyei lapban megjelent néhány olvasói levél (pl.: Dr. Ringelhann Béla bp.-i
főorvostól, melyekben a szobor hollétét firtatták.) Nagy sokára, 1989-ben újra
felállították az emlékművet az eredeti helyén (2020-ban fölújították)
Megemlítjük, hogy a levéltárban őrzött
városi Protocollumban több helyen föllelhető a sok levélváltás nyoma, de az
eredeti dokumentumokat nem leltük. Levéltári vélemény szerint lehetséges, hogy
ezeket valaki valamikor összegyűjtötte és együtt tartotta, de az őrzési hely
ismeretlen.
Egyébként a szoborról itt-ott
megemlékeztek. Ilyen munka pl.: Türk Frigyes Egri útmutatója 1907, vagy Kiss
Péter könyve: Hatszáznégyen Eger múltjából 1944-ig, 2007. (igen, a két könyv
megjelenése között pont 100 év telt el…!)”
vitezirend.com |
