Az Evangélium tanúsága szerint Jézus amikor közeledett Bethániához, a hegyhez, amelyet Olajfák hegyének hívtak, elküldte két tanítványát az átellenben lévő faluba, ahol majd találnak egy megkötött vemhet, melyen ember még soha nem ült, s meghagyta nekik, hogy azt eloldván vezessék hozzá. S ha valaki megkérdi őket miért oldják el, akkor csak annyit mondjanak, „Az Úrnak szüksége van rá.” A tanítványok mindent úgy találtak, ahogy Jézus mondta nekik, s a gazda kérésére Jézus szavaival válaszoltak. Ezt követően Jézus felült rá, s mikor közelgett a város kapujához nagy sokaság fogadta, s „Hozsanna Dávid fiának” felkiáltással köszöntötték, mely egyértelművé tette a várva várt „messiás királyt” várták benne. A nagy sokaság a szamárháton bevonuló Jézus elé pálmaágakat helyezett, innét az elnevezés, virágvasárnap (más nyelvekben pálmavasárnap).
A jeruzsálemi bevonulást követően felgyorsultak az események. Egy hét leforgása alatt lezajlott a megváltás eseménye. Nagycsütörtökön új szövetség kötettett, Nagypénteken keresztre szegezték, meghalt, majd harmadnapra megmutatta isteni erejét, halállal megrontotta a halált, s dicsőségben föltámadott, s életet ajándékozott mindannyiunknak.
A virágvasárnapi örömben mégsem szabad könnyedén továbblépni a részletek fölött, hanem meg kell vizsgálni egy-egy eseményt közelebbről, s megpróbálni megérteni vele a mi Urunk valódi szándékát. A tanítványokat szamárért küldte. Olyan szamárért, amelyen még korábban nem ült senki. Ha valaki kicsit ismeri az állat viselkedését akkor bizonyosan tudja, hogy a szamár egy csökönyös állat. Bizony nem könnyű véghezvinni vele célunkat, olykor- olykor egy tapodtat sem hajlandó mozdulni. Egy ilyen, szelídítetlen szamarat választott Jézus magának arra, hogy beteljesítse az írásokat, s azon keresztül mint király vonuljék be a városba. Nem fényes paripát, nem soklovas hintót mint az akkoriban szokás volt a királyok körében, csak egy egyszerű, csökönyös, szürke szamarat. Vajon mi lehetett Jézus célja ezzel? Mit akarhatott kifejezni, üzenni számunkra ezzel a királyok királyához „nem méltó” cselekedettel? Úgy gondolom, hogy ez reánk mutat. Bizony, mi is effajta csökönyös, szürke, szelídítetlen szamárként viselkedünk sokszor. Hányszor meg hányszor éreztük és erezzük az életünkben nap- mint nap, hogy nem bírunk egy tapodtat sem haladni az életben? Hányszor meg hányszor tapasztaltuk, hogy nem engedjük magunkat vezetni, hanem makacsul, a saját fejünk után menve akarjuk alakítani az életünket? S vajon miért egy ilyen önfejű makacs szamarat választ az, akinek kezei alkották a mindenséget? „Az Úrnak szüksége van rá. – felelték.” Igen, az Úrnak szüksége van ránk, bár bűnösek, esendőek, engedetlenek és dacosak vagyunk. Mégis bennünket választ, és hív segítségül üdvözítő terve beteljesítéséhez.
Jézus bevonulásakor a nép levetette ruháit és a bevonuló Jézus lábai elé terítették. Mi, ma azzal fejezhetjük ki hódolatunkat és legnagyobb tiszteletünket, ha levetjük gyarlóságainkat, rossz szokásainkat, bűneinket, és a dicsőség királya lábai elé helyezzük. Annak a Jézusnak a lábai elé, aki Nagypénteken magára veszi ezeket a bűnöket, meghal, de föltámadásával eltörli azokat és új életet ajándékoz számunkra.
Kívánom, hogy fejünket meghajtva mi is alázattal hordozzuk azt, amelyet az Úr rak a vállunkra legyen az kereszt, vagy dicsőség, s ma, Virágvasárnap zengjen a mi szívünk is hozsannát, és dicsőítést a mindenség Urának, és az ő egyszülött Fiának, mert áldott az, ki az Úr nevében jő!
Kelt: Kazincbarcikán, Urunk 2016. évében március hó 20. napján Virágvasárnap
A szeretet kötelékében, vitéz Csűry Csaba |