A
megemlékezés a történelmi előzmények és a szégyenletes békediktátum
következményeinek ismertetésén túl a megmaradásunkért folytatott küzdelemről,
abban alapítónk, Horthy Miklós kormányzó úr Őfőméltóságának szerepéről, Hazánk
mindenkor meghatározó jelentőségű geopolitikai helyzetéről is szólt.
A
mai világpolitikai helyzet korántsem új feladat elé állítja nemzetünket. A
kérdés: egy hitét, nemzeti identitását vesztett világban, bennünk, magyarokban
van-e még a régi szikrából annyi, amennyi fennmaradásunkat biztosítani képes?
Kölcsey
szavaival élve: „…Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán, /régi kor árnya felé visszamerengni mit ér, /messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort:
/Hass, alkoss, gyarapíts, s a Haza fényre derül!” A
költő váteszi sorai a lényegre mutatnak rá.
A
fennmaradás záloga: -
demográfiában a születési ráta meg kell haladja az utódállami népesség rátáját; -
meg kell maradni a szülőföldön; -
magyar nyelvű iskolákba kell járatni a magyar gyermekeket, melyek megismertetik
velük nemzeti történelmünket, kulturális értékeinket; -
a peregrináció, külföldi munkavállalás céljának elérése után vissza kell térni
a szülőföldre, hogy a megszerzett tudás, anyagi erő ott fejtse ki jótékony
hatását; -
magyar a magyarral házasodjon.
A
vegyes házasságok, államnyelvi iskolázás, kivándorlás, az alacsony születési
ráta mind egy-egy szeg a nemzet koporsójába. Emlékezetem szerint a Haza Bölcse
valahogy így fogalmazott: „Nem az vész el, amit az erőszak ragad el, hanem amit
önként feladunk!”
A
döntés tehát rajtunk és gyermekeinken áll: lesz-e két-három évtized múlva
magyar a trianoni hóhérok által elszakított részeken? És ma, június 9-én, e
sorsdöntő napon az is eldőlhet, lesz-e keresztény Európa, vagy tovább robog az
őrület sebesvonata egy végső pusztulásba?
vitéz Kátay-Barba Rafael Péter törzskapitány
vitezirend.com |