Tavaszi Hadjárat Emlékére  

Dióhéjban az 1849-es tavaszi hadjáratról

 

A tavaszi hadjárat kezdetén a hadszíntér egészét tekintve, Windisch-Grätz erői voltak fölényben, 55.000 császári katona állt szemben 47.000 honvéddel. Ám az Egerben Klapka György által kidolgozott magyar haditerv kiegyenlítette ezt a hátrányt. A terv szerint a sereg egyharmada Hatvannál állva, magára vonja a cs. kir. fővezér figyelmét, s ezalatt a többiek egy délnyugati kerülővel igyekeznek az ellenséges fősereg hátába kerülni. A terv kockázatos volt, hiszen ha a császáriak felfedezik, hogy Hatvannál csupán a magyar sereg kisebb része áll, könnyen megsemmisíthetik azt, s egyben elvághatják a többiek utánpótlási vonalait.

     A tavaszi hadjárat nyitányaként egy magyar különítmény március 25-én kikergette Losoncról az osztrák helyőrséget. Április 2-án Hatvannál került sor az első komoly összecsapásra. A félszemű Schlik, a császári sereg legjobb tábornoka ?egy kis nyúlvadászatra hívta katonáit, de a vadászat végén a vadász futott a nyúl elől. Gáspár András ezredes csapatai alaposan megkergették az osztrákokat.

     Közben Damjanich János, Klapka György és Aulich Lajos csapatai a Jászságon át megindultak Pest felé. Április 4-én Klapka csapatai Tápióbicskénél ütköztek bele Jellačić utóvédjébe. Klapka csapatai megfutottak, ám a helyszínre érkező Görgei helyreállította a rendet. Damjanich honvédei szuronyrohammal foglalták vissza a Tápió hídját, majd űzték ki a faluból a határőröket.

     Windisch-Grätz azt sem tudta, hol áll a feje. Először Hatvan ellen akart támadni, de az utolsó pillanatban jobbik eszére hallgatva kivonta csapatait a gyűrűből. Határozottsága azonban odáig nem terjedt, hogy lemondjon akár egyetlen megszállt pontról is. Így azután amikor április 6-án Isaszegnél a magyar fősereggel került szembe, mindössze csapatainak felét mozgósíthatta. A császári sereg így is komoly ellenfélnek bizonyult. Klapka ingadozó csapatait megint Görgeinek kellett megállítania, s csak Damjanich honvédeinek kitartásán és Aulich Lajos öntevékeny fellépésén múlt, hogy a csata magyar győzelmet hozott.

     Gödöllőn a magyar hadvezetés újabb megkerülő hadművelet tervét dolgozta ki április 7-én. Ennek lényege az volt, hogy a főváros előtt hátrahagyják Aulich Lajos II. hadtestét és a 12. hadosztályt. Ehhez az erőhöz észak felől a VII. hadtest Kmety-hadosztálya csatlakozik, amely fedezi az I. és III. hadtest, illetve a VII. hadtest két hadosztálya elvonulását. Az I. és III. hadtest beveszi Vácot, majd a VII. hadtest két hadosztályával a Garamhoz vonul. A II. hadtest és a 12. hadosztály feladata ezután az, hogy tüntető támadások révén elhitessék: a magyar főerők továbbra is Pest előtt állnak. Közben a magyar főerők átkelnek a Garamon, majd észak felől felmentik Komáromot. Ezt követően átkelnek a Duna jobb partjára, s dél felől is felszámolják az ostromzárat. Ezután az ellenség vagy kiüríti a fővárost, s visszavonul Bécs felé, vagy annak a veszélynek teszi ki magát, hogy a magyar fősereg bekeríti a főváros környékén.

     A támadás második szakaszában a főváros előtt álló magyar csapatok Aulich Lajos vezetésével ismét megtévesztették az ellenséges fősereget, amely tíz napig nem tudta, hol vannak a magyar főerők. Ezalatt a Görgei vezette magyar főoszlop észak felé tartott. Április 10-én Damjanich katonái bevették Vácot. Az ütközetben maga az ellenséges parancsnok, Götz tábornok is elesett.

     Április 19-én Nagysallónál a magyarok egy újonnan szervezett császári hadtesttel találták szemben magukat. A győzelem ízét már többször megízlelő honvédek előtt azonban nem volt akadály, az ellenséget szinte szétzúzták. A Windisch-Grätz utódjául kinevezett Welden táborszernagy kénytelen volt kiüríteni a fővárost, csupán a budai várban hagyott őrséget. Jellačić hadtestét leküldte a Délvidékre, ő maga pedig a főerővel a nyugati határszélre vonult vissza.

     Közben a magyar fősereg elérte Komáromot. Az erődöt 1849 januárjában körülzárták, március óta pedig ostromolták és bombázták a császári csapatok. Görgei csapatai előbb a Duna balparti osztrák állásokat számolták fel, majd április 26-án egy frissen eszkábált tutajhídon átkeltek a jobb partra. A hajnali órákban elfoglalták az osztrákok sáncait, majd megütköztek a visszavonuló császári fősereggel. A csata lényegében döntetlen maradt, Welden csapatai Győr felé vonultak vissza, Komárom viszont felszabadult.

     Kossuth a tavaszi magyar győzelmek után látta elérkezettnek az időt arra, hogy válaszoljon az olmützi alkotmányra. Kossuth már 1849 januárjában, az országgyűlési békeküldöttség kudarca után is úgy érezte, hogy a békealkudozásnak nincs értelme, mert Ausztria "kiirtó harcot" folytat Magyarország ellen, most, a tavaszi győzelmek után elérkezettnek látta az időt a válaszra. Április 14-én, egy inkább nép-, mint országgyűlésre emlékeztető ülésen határozatot terjesztett elő a Habsburg-Lotharingiai uralkodóház trónfosztásáról és Magyarország függetlenségének kimondásáról, s ezt a képviselőház közfelkiáltással (nem szavazással) elfogadta. Az országgyűlés egyben kormányzóelnökké, tehát ideiglenes államfővé választotta Kossuthot. A döntéseket formulázó Függetlenségi Nyilatkozatot, amely nagyobb részt Kossuth munkája volt, április 19-én fogadta el az országgyűlés.

     Károly Albert piemonti-szárd király még 1849. március 12-én felmondta az 1848 augusztusában Ausztriával kötött fegyverszünetet. A Habsburg-birodalom ezzel ismét kétfrontos háborúra kényszerült. A erőviszonyok kiegyenlítettek voltak. Radetzky azonban március 23-án Novaránál szétverte a szárd hadsereget. Károly Albert lemondott, a felek fegyverszünetet kötöttek, amelyet augusztusban, Milánóban békekötés követett.

     A magyar fősereg vezetőinek Komárom felszabadítása után dönteniük kellett az újabb hadműveletek irányáról. Bayer József vezérkari főnök terve az volt, hogy a Duna bal partján törjön előre a hadsereg, mivel ott csak kis erőkbe ütközik, s könnyedén elérheti Pozsonyt. Görgei a jobb parti támadás híve volt, s Bécsújhely felé kívánt támadni. Ezt az az aggodalom magyarázta, hogy Jellačić hadteste egyesül a cs. kir. fősereggel, illetve, hogy a Dél-Dunántúlon állomásozó cs. kir. csapatok is ezt tehetik.

     Velük szemben Klapka tábornok, a tavaszi hadjárat tervének kidolgozója Buda felszabadítása mellett érvelt. Klapka három fő érvet sorakoztatott fel. Az első volt, hogy a magyar fősereg a Buda alatt hagyott erők nélkül nem elég erős egy újabb támadásra. Másodszor azzal érvelt, hogy amíg Buda osztrák kézen van, sem a Duna vonalát, a legfontosabb vízi közlekedési utat, sem pedig a Dunán átvezető egyetlen állandó hidat, a Lánchidat nem használhatja a magyar sereg. Ez utóbbi komoly fennakadásokat okozhat az utánpótlás szállításában.

     Az erőviszonyok ismeretében az ostrom kétségkívül indokolt volt. A Bécs előtt álló cs. kir. hadsereg közel kétszeres túlerővel rendelkezett. Görgei tehát Buda alá vonult. Május 4-én megadásra szólította fel a várat védő, svájci származású, de debreceni születésű Heinrich Hentzi tábornokot. Hentzi elutasította az ajánlatot, sőt, az elkövetkező napokban többször is indokolatlanul lövette Pestet, pedig Görgei csapatai onnan nem intéztek támadást a vár ellen. Május 21-én a hajnali órákban indult meg a döntő roham, s reggel 6-kor már magyar zászló lobogott a pesti oldalon. A harcban maga Hentzi is halálos sebet kapott. A vár bevétele egyike volt 1848-49 legrövidebb és legsikeresebb ostromműveleteinek: mindössze 17 napig tartott, s 248 ágyú és több ezer puska jutott a magyarok kezére.

 

Hermann Róbert

forrás: Budapesti Történelmi Múzeum