|
Tisztelt nemzetes hölgyek és nemzetes urak, lassan vége az esztendőnek, beléptünk 2011. év tizenegyedik hónapjába. Elmúlt az a nap, amely sok ember számára a szomorú emlékezést jelentette. Emlékezést az elhunyt szeretteinkről, hozzátartozóinkról. Ezen a napon, mécsesek és gyertyák fénye borította be a temetők sírboltjait, nyújtott világosságot, így lélekben újra együttlehettünk elhunyt szeretteinkkel, visszaemlékezhettünk a múlt közösen megélt pillanataira.
Nekünk vitézeknek volt még kötelességünk, nekünk nem csak a hozzátartozók emlékére kellet, hogy gyertyát gyújtsunk. Nekünk gyertyát kellet gyújtani, az elhunyt rendtársak emlékére. Hiszen a Vitézi Rend a nemzetben gondolkodó emberek nagy családját jelenti, jelentette a Magyarság történelmében. Tekintsük elődeink cselekedeteit, követendő példaként.
A Vitézi Rend alapítása óta egy katonai rend, így rendtartásaink nem mulasztották el gyertyát gyújtsanak, Magyarország, azon leányaiért és fiaiért, akik életüket és testi épségüket nem kímélve teljesítenek szolgálatot, személy és vagyoni biztonságunk érdekében. Gyertyát gyújtottunk azokért a honvédekért is akik, nem emlékezhettek szülőföldjükön. Napjainkban is távol a hazájuktól hadműveleti területen, békemissziós feladattejesítésük idején, csak magukban csendesen emlékezhettek meg elhunyt szeretteikről, elhunyt bajtársaikról. Isten áldását kérve gondoltunk a távollévő bajtársainkra, nemzettestvéreinkre.
Fontos és torokszorító nap ez a Magyar nemzet minden egyes tagjainak, mert aki emlékezik, az elvesztett már valakit. Mégis fontos, hiszen ha nem emlékezünk, elvész a családok történelmi hagyatéka. Ami legalább olyan fontos, mint a történelem nagy pillanatai. Fontos, hiszen a szülök, nagyszülők indítottak és segítettek minket azon az úton, amelyet be kell járnunk!
vitéz Soós Sándor
|
