Egy legendás huszárparancsnok, akit a lengyelek jobban tiszteltek, mint mi magunk. Van mit bepótolnunk a „Nagy Háború” hőseiről. Százak, ezrek haltak meg egy eszme, egy parancs, vagy éppen hírtelen meghozott, mégis alapos döntés következtében. Murh Ottmár legendája sem a halálával kezdődött. Ő igen is élni akart, de tisztába volt vele, ha nem cselekszik annak százezrek sorsa dőlhet romba. Ez a legenda 1914.december 11-én hajnalban megszületett. Itt az ideje, hogy széles körben megismerjük.
Kassán született 1860-ban. 1900-ban Szarajevóba küldték szolgálatra. 4-5 esztendei szolgálati idő lejárta után két évet a kőszegi laktanyában szolgált, majd családjával együtt Sopronba költözött. Ekkor már vérbeli huszárnak számított, 26 esztendős kora óta 1986-tól szolgált császári és királyi 9. Nádasdy- huszárezredben.
A békeidők hamar elmúltak, Muhr Ottmár Sopronban volt, mikor parancsot kapott: irány a keleti front! Ezredparancsnoki kinevezését 1914.november 26-án kapta meg, két héttel később december 8-án az orosz harctéren lévő Jablonietz nevű községben vette át a 9. Közös huszárezred parancsnokságát. A térségben egyre nagyobb fölénybe kerülő orosz seregek előretörésével a történészek szerint válságosra fordult az osztrák-magyar s a német csapatok helyzete. Henriquez Vince a Nádasdy- huszárok kapitánya évekkel később úgy emlékezett, hogy ezekben a napokban vagy hat zászlóaljnyi ellenség tartotta őket sakkban, sokszor lőtávolságnyi közelségből. Bess-Chrostin főhadnagy képekben leírt tanúvallomása a december 11-i eseményekről magával ragadja olvasóját:
„Orosz golyók süvítenek. Két
huszár és két ló holtan összeesik. Muhr ezredes röviden parancsot ad négy
századparancsnokának. A huszárok, mint a hangyák lepik el a nyírfás domboldalt. A golyózápor mindig
erősebb lesz. A levegő megtelik lárma, fegyverropogás és a letörő ágak
reccsenésének zajával. A csatazajt túlharsogja az oroszok vad „Hurrá!”
kiáltása. Murh ezredes tisztában van a helyzettel. Az ellenség elfoglalta az
állást. A kimerült, leváltandó csapatokat visszanyomták. Ezredesünket egy
gondolat tüzeli: az állásoknak ismét miénknek kell lenniők. Lovaglópálcáját a
magasra emelve kiálltja:
Előre! Éljen a király! Nádasdy-
huszárainak élén ő ront elsőkként az ellenségre.”
A soproni Nádasdy- huszárok legendás parancsnoka, Limanovánál a Modarka magaslaton kézitusában, hősies küzdelemben Muhr Ottmár ezredes halálos sebet kapott. Tymbark orosz községben temették el ideiglenesen. Második temetése 1924.március 19-én volt a magyar és lengyel kormány és a két nemzet hadseregének részvételével, nagy gyászpompa mellett a jablonietzi magaslaton. Tetemét azért nem hozták haza, mivel életében , mielőtt a frontra ment, családjának azt az óhaját fejezte ki, hogy ha elesne a harctéren , akkor ott is temessék el.
A hátország, ahogy a szerető feleség is, elsőként december 14-én olvashatott a hőstettről, a magyar újságok címlapon közölték a haditettet, amit évtizedeken át méltó módon ünnepeltek. Hősi halála után Ferenc Józseftől megkapta a Lipót- rend lovagkeresztjét és a nemességet, s utólag a tiszti arany vitézségi érmet adományoztak részére. Utódai felvehették a „limanovai” előnevet is, s nap mint nap leróhatták kegyeletüket a Sopronban állíttatott díszes, a csatát ábrázoló a Nádasdy- emlékmű előtt. A Muhr- családnak szívfájdalma, hogy ezt a „kiérdemelt koronát” az 50-es években lerombolták. A diktatúra éveiben az első és a második világháború hőseiről sem lehetett beszélni. Ők még is minden esztendőben december 11-én a ferencesek templomában megemlékeztek a férjről, családapáról, s nagyapáról. Az utókor a mellszobor felállításával és a mai felejthetetlen avatással, koszorúzással méltón tisztelgett hős katonája előtt.
A Vitézi Rend Győr-Moson-Sopron Megyei Törzskapitánysága részéről a soproni vitéz Hillebrand György vitézi hadnagy és vitéz Dr. Losonczi Ferenc nemzetes urak helyezték el a megemlékezés koszorúját.
vitéz Fülöp Jenő megyei törzskapitány