Sok üldözés után ismét felemelte büszkén fejét Magyarországon a Vitézi Rend  

Nem azért mintha nem engedték volna oda a maga polgári négy elvégzett osztályával a kristálycsilláros, perzsaszőnyeges gyönyörű báltermek szivar szobájába, ahol az urak a haza minden korban oly nehéz sorsát vitatták meg éppen, hanem azért mert nem is érezte volna jól magát ebben az elegáns társaságban. Ő az övéivel társalgott a sarki kisvendéglőben, kockás abrosz, a nagyfröccs és az elmaradhatatlan cigányzene hegedű szavával mulatva az időt. Így mesélte a nagyapám aki fiatal kora ellenére a kúria bírójaként szolgálta Justitiát és az igazságot azokban az időkben, amikor még a felheccelt lumpen proletárok tömege szovjet mintára nem vérengzették, ölték, gyilkolták le a fél országot, proletár diktatúrát, egyenlőséget ordítva és rántva le az ő buta bűnöző szintjükre a tisztességes, becsületes, néha még a hitéért, elveiért életét is feláldozni kénytelen urat, polgárt és parasztot. Akkor ott valami akkor elszakadt, eltűnt, felégett.

Hosszú szünet következett ezután és az álhumánum, álegyenlőség hazug ideológiájának hosszú évtizedei alatt már-már elhittük, hogy a társadalmi rétegek mesterséges összekavarása, mely azonban mindig az értelem, tudás és becsület rovására ment, örökké fog tartani. Volt azonban egy társaság, egy üldözött, rágalmakkal gúnyolt, évekre külföldre emigrált büszke és magyar élcsapat mely alapítása óta és alapítója szándéka alapján egy másfajta egyenlőséget hirdetett! Ahol megfért egymás mellett szépen barátságban a herceg a báró, a gróf, az iparos és a földművelő, mert volt egy dolog ami őket az acél köteleknél is erősebben fűzte egymáshoz, a haza önzetlen szolgálat és szeretete!

Sok üldözés után ismét felemelte büszke fejét Magyarországon a Vitézi Rend, melynek én is tagja lehetek. Örömmel láttam azt is, hogy Rendünk, a Vitézi Rend, melyet még vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó alapított 1920-ban, - a nagy háborúban hősi érdemeket szerzett katonák, altisztek és tisztek részére, akik hősi tetteikkel és akár életük kockáztatásával védtek bajtársat és hazát - és mert kormányzóként nemesi rangot nem adhatott, mint nagy királyaink tették egykoron, alapított egy katonás, hazafias elit csapatot mely jogfolytonossága révén az egyetlen bejegyzett és hivatalos, a többi jogtalan vitézietlen önjelölt csoport próbálkozása között, nos örömmel konstatáltam, hogy béke idők lévén, megannyi karitatív, hagyományőrző, rendezvényszervező, katasztrófavédő aktív tevékenysége mellett Vitézi Bált is tart, mégpedig méltó helyen, a főváros egyik legszebb palotájában, melyre én is hivatalos vagyok.

A családban sokszor szó esett a szép időkről, a boldog napokról, az adott szó, a becsület és tisztesség erejéről, a bálakról, gyönyörű estélyi ruhákról, a frakkok és hófehér keményített galléros urakról, ezért úgy éreztem, most , hogy végre vége ennek a több évtizedes proletár őrületnek, muszáj elmennünk, muszáj ott lennünk, hogy megmutassuk a világnak, túléltük ,igen itt vagyunk polgárok és gazdálkodók, grófok és vállalkozók, annyi igaztalan üldözés után, ami családjainkat érte csupán azért mert intelligensebbek, szorgalmasabbak, “kulákabbak” és módosabbak voltunk, mint a szakérettségis, nép fiai közül kiemelt elvtársak.

És ez a bál bizony méltó volt elődeinkhez. Méltó a Vitézi Rendhez. Méltó a kormányzó úr emlékéhez. A helyszín a huszárok sorfala, a nagyestélyis hölgyek, gyönyörű grófnők, kiket a szívük és honszeretet külföldről hozott haza, a díszmagyarba öltözött urak, mind oly elegánsak és mégis olyan igaz őszinte barátok. Ám váljunk meg most már nyugodtan végleg a kádári diktatúra már-már tudattalan mélységekig belénk sulykolt frázisaitól a proletár irigység által kreált Pixi és Mixi grófjaitól mert a valóság nem ez. A valóság bizony az önzetlen Széchenyik, Báthoryk és Bánffyk csendes és elegáns népes tábora, akik emelt fejjel élték túl az igazságtalan megpróbáltatásokat. Ám ne gondolja senki, hogy egy ódivatú, naftalinszagú társaság divatjamúlt bála ez, mely évről évre megrendezésre kerül. A legdivatosabb estélyi ruhák, gyönyörű fiatal hölgyek, kisasszonyok és fiatal urak táncolnak, báloznak, pezsgőznek a mai kor divatos zenéjére, de más korosztály is megtalálja itt a szórakozását, kinek arra van épp kedve, hát mulathat egyet a cigányprímással is egy jó pohár magyar bor mellett.

Nagyapám jut ismét eszembe, ahogy kicsit meghatódva nézem a jókedvű bálozókat. Hogy örülne, ha látná ezt az elegáns társaságot újra önfeledten mulatni. Azt kérdezné, nos ki győzött le kit? Bár a kastélyt, házat, földet, tanyát, gyárat, üzletet elvették de a vitézi tartást, Istenbe vetett hitet, a becsületet nem tudják elvenni tőlünk soha! Ki győzött le kit? Cseng a fülemben... A fiatal bíró volt a kúrián, tele reménnyel, hittel, a kúriai bíróság, Markó utcai irodájából hirtelen “léptették elő“ két karperec kíséretében de nem a minisztériumba  ahova még korábban legfelsőbb körökből kapott ígéretet, hanem a Miskolci Nehézipari Egyetem “építési osztályára “ ahol az ásóval, a lapáttal és talicskával bánás fortélyait gyakorolhatta kényszerűen többed magával mintegy hat éven keresztül . A bűne az volt, hogy nem vállalta azon ártatlanok halálra ítélését, amit megkövetelt volna a „népi demokrácia”. Azt mesélte nekem, hogy egy úr, a pokolban is úr és mivel kiemelten úri társaság hordta itt a téglákat, általában Theomnésztoszt és Szókratészt idézgetnek egymásnak fejből, és a “csak ön után gróf úr” a talicskával kijelentések között mely igencsak ordítozásra ingerelte a vodkabűzös, fogatlan ávós pribékeket, mivel egy szót sem értettek ebből a “fasiszta nyelvből “. Nos ki győzött le kit ? Ahogy autózom hazafele a báli emlékekkel, jó érzés fog el ... és megfogadom, minden évben eljövök, amíg csak tehetem!

dr. vitéz Ótott Ferenc
törzskapitány, Csongrád-Csanád Megyei Törzs

vitezirend.com