Az augusztusban, Égervölgy táborában szervezett jótékonysági akciónk után ismét gyönyörű napsütésben, lankás, dombos, csodásan művelt szőlőtőkék mellett autóztunk úti célunk felé. Október 18-án, a szüreti időszak derekán, az ősz legszebb színeinek kavalkádjában ültünk az autónkban, ámultunk az utunk mellett dolgozó, szüretelő embereken. A sárgás-pirosas-zöldes fények, a szikrázó pénteki napsütés jó hangulattal töltött el bennünket.
Lefordulva a forgalmas főútról, az út egyszerre hibás, kátyúkkal tarkított lett, és a korábbi, nesztelen suhanás, zötyögésre váltott. A házak továbbra is színesek, virágosak voltak, az őszi hangulat kiütközött. Még tovább haladva, mintha ez az ősz már nem is lenne olyan szép, eltűntek a dolgozó emberek, a házakon csak foltokban vagy éppen nem is volt vakolat. Az évszakos virágok eltűntek, a szántóföldek műveletlenül, kihaltan ölelték a lepusztult házakat. A valaha szép időket megélt gabonatárolók, tetők és ablakok nélkül árválkodtak. Uticélunk Dámóc volt, az ország keleti csücske. A helyre, - ahová szinte madár sem repül - végül szerencsésen megérkeztük.
Három falu, Zemplénagárd, Lácacséke és Dámóc elszegényedett rászorulóinak vittünk ruhaadományokat, és talán egy kis szint is az életükbe. Dámóc alpolgármestere Vaszily József, valamint Lácacséke polgármestere Fodor László voltak az ottani segítőink, akik megszervezték a többnyire Svédországból érkező ruhák kipakolását, az emberek toborzását, valamint egy kis ünnepséget.
A kultúrház előtt hatalmasra duzzadt tömeg várta az esemény szervezőit, akik már szinte egymáson tolongtak a mielőbbi bejutás reményében. A több bálányi ruha és tárgyadomány olyan óriási izgalmat váltott ki az egybegyűltekből, hogy alig lehetett hallani az alpolgármester köszöntő szavait. A nélkülözésben élő lakossággal való, megdöbbentő találkozás után főkapitányunk, vitéz Molnár Gazsó János köszöntötte a Vitézi Rend nevében az összegyűlteket, majd röviden bemutatta a Vitézi Rendet. Eredetéről, hagyományairól, neves tagjairól valamint a rend célkitűzéseiről is szó esett a történeti ismertető során, ám -érthetően- a színes adományok látványa, és az azokért folytatott versengés jobban felkeltették a rászorulók, szegénységben élők figyelmét. Beszédes látványt nyújtott az adományok begyűjtése, főleg az azok szállításához kerített furcsa eszközök, szőrzsákok, kartondobozok és az egyik bicikli után vontatott babakocsi, amit megtömtek ruhákkal, cipőkkel és játékokkal. Ez egy viszonylag nagy családé lehetett.
A rövid ünnepséget követően, az ismerkedés jegyében zajlott tovább az estébe nyúló program. Záróakkordként, immár Dámóctól 6 kilométerre, a szlovák oldalon lévő Királyhelmecen fejeződött be a jótékonysági nap. A polgármesterek és az alpolgármester úr köszönetet nyilvánítottak, és további segítségünkre számítva ismét eszünkbe juttatták, az ősz, ismét lehet szép is, ahogyan az adományozással ennyi szegény emberen tudtunk segíteni. Ez felemelő érzéssel töltött el bennünket újra.
Köszönetüket név szerint is kifejezték:
Molnár Gazsó János vitézi rend főkapitánya és felesége,
vitéz Hajtman László és Hajtman Lászlóné Berta Ilona vitézi hadnagy,
vitéz Dánfalvi Géza és felesége,
vitéz Dr. Duzsej Miklós és felesége,
valamint, vitéz Nádler Miklós és felesége
a Vitézi Rend résztvevő tagjainak.