„Egy
társadalom akkor működik jól, ha minden gyermeknek tudunk örömet okozni.” „Mint
vitéz embernek, kötelességemnek érzem, hogy mindig segíteni kell a
fiatalságnak.”
A
sikeres megvalósítás érdekében Rendtársaink étellel, itallal, nagylelkű
adományokkal támogatták a rendezvényt illetve a végrehajtást a háttérből és a
helyszínen is segítették.
Kapcsolataik
révén a média megjelenés sokrétű lett: az eseményről tudósított az Eger
Televízió, a Szent István Televízió és nyomtatott formában a címlapján(!)
valamint elektronikus felületén a Heves Megyei Hírlap is.
(A tudósításokat IDE, IDE, IDE és IDE kattintva lehet megtekinteni.)
Rendtársaink
külön köszönik megjelenését és tevékenységét:
vitéz
gróf Molnár-Gazsó János elnök-főkapitány úrnak,
vitéz
Bánffy Szilvia Ildikó jószolgálati nagykövet, Erdélyi biztosnak
vitéz
Jónyer István négyszeres világbajnok asztaliteniszezőnek, a Nemzet Sportolójának
és kedves Feleségének,
Pálosi
Balázs úrnak, az Egri Asztalitenisz Klub vezetőedzőjének,
Jármű
Örökségeinket Őrző Egyesület tagjainak
és
vitéz Buda Péter főszékesegyházi kanonok úrnak, aki nélkül nem érkezett volna
meg a Mikulás.
vitéz
Semegi László János székkapitány
vitezirend.com |