Nosztalgiavonattal az I. világháborúba  

A könyvtár múltunkat idéző épületétől indultunk a katonazenekarral, menetelve vonultunk végig a város erre kijelölt utcáin a vasútállomásig. Sokan összegyűltünk, és vártuk, hogy megérkezzen a vonat, amelyről három éven át három ország beszélt. Mintha szüleink, nagyszüleink, az elesett hősök érkezését vártuk volna, a kötelességteljesítés, a küzdelem és a kitartás hőseit.  Összeszorult a szívünk. A hazának szüksége volt rájuk, és ők mentek. Küzdöttek emberfeletti módon, embertelen körülmények között. Katonai esküjük kötelezte őket a helytállásra. Sokan hősi halált haltak a doberdói fennsíkon, Galiciában, Erdélyben; később a Don-kanyarban.

A vonat megérkezett. Eldördült a díszlövés.

,,Csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri a föláldozott élet értékét. Ha felejtünk, és nem törődünk a múlttal, önmagunk ellen vétkezünk, de ahol az emberek összefognak, és az emlékeket féltőn megóvják, ott az élet győz a felejtés felett. ’’

A megye vezetőinek és a Nagy Háború kutatóinak felszólalása után a nosztalgiavonaton vette kezdetét egy történelmi időutazás, mely során a velünk utazó történészek tolmácsolásában megismerhettük az I. világháború eseményeit, a katonai hagyományőrzők bemutatták az egykori felszereléseket, fegyvereket, és közelharcot is láthattunk.

A vonat fedélzetén a Sebő-együttessel együtt énekeltünk katonadalokat, melyek sokszor adtak erőt elődeinknek a félelem, a szomorúság és a kilátástalanság elviselésében. A dalok szövegéből a haza, a család, a kedves utáni vágy szólal meg.

Lublin alatt közös sírba hullik a föld rája.

Megtiszteltetés volt, hogy a megnyitón részt vett a kilencvenöt éves nemzetes vitéz Bercsényi Miklós nyugalmazott országos főkapitány  úr,  A VITÉZI REND MAGYAR ÖRÖKSÉG c. kötet egyik szerzője.

A résztvevők az ismeretszerzéssel is a hazát, a nemzetet szolgálták.