A nagy
érdeklődésnek köszönhetően az idei évben ismét, a Corinthia Hotel Budapest
szolgált helyszínéül a Vitézi Bálnak. Az esemény mindig jó alkalmat biztosít az
ország különböző tájain, valamint a határon kívül rekedt rendtársak
találkozására, beszélgetésére és önfeledt szórakozására. A Vitézi Bálon a
magyarországi és határon túli rendtársak mellett nagy számban képviseltették
magukat, a Vitézi Renddel szimpatizáló személyek, akik nem tartoznak a Vitézi
Rend kötelékébe. Emellett képviseltették magukat a Vitézi Renddel együtt működő
szervezetek, mint például a Jeruzsálemi Szent János Független Ispotályos
Lovagrend Máltai Lovagok Magyar Nagypriorátus és a történelmi nemesi családok
részéről a ma élő leszármazottak.
A kapunyitás 18:00-tól
szerepelt a programban, de voltak, akik már sokkal korábban a helyszínre
érkeztek. A regisztráció után elfoglalták helyeiket a vendégek, a hivatalos
megnyitóig beszélgettek, ismerkedtek.

19:00-ra a díszes
vendégsereg elfoglalta ülőhelyeit és kezdetét vehette az ünnepi forgatag.
Először az est konferansziéja, vitéz Varga Krisztina székkapitány asszony
lépett a mikrofonhoz, aki ismertette az este menetét. Őt a köszöntők sora
követte. Köszöntőt mondott a Vitézi Rend főkapitány, vitéz gróf Molnár-Gazsó
János főkapitány úr, aki egy személyben a bál házigazdája is volt, illetve
vitéz lovag Pákh Imre főkapitány-helyettes úr, aki egyben a bál fővédnöke is
volt. A beszédek nagy hatást gyakoroltak a közönségre, mivel minden részvevő
átérezte, hogy miért is vannak ott (amellett, hogy jól érezzék magukat).

A köszöntők
elhangzását követően sor került az emlékplakettek átadására, melyeket a bált
támogató személyek vehettek át. Az idei évben négyen részesültek
emlékplakettben:
- vitéz lovag Pákh
Imre főkapitány helyettes úr
- vitéz Bogdán
György hadnagy úr
- Prof. Dr. vitéz
Kruppa József nemzetes úr
- vitéz Szabó
Sándor nemzetes úr (a bálon nem volt jelen, így később veszi át a plakettet)

Az emlékplakettek
átadását követően vette kezdetét a bál igazán nívós minőségű szórakozási része.
A bálozóknak profi táncosok mutatták be a régi báli korok táncait, így például
a palotást. Ezt követően kezdődött Sakk Matt Company Zenekar produkciója, mely
az egész este folyamán szórakoztatta és táncra buzdította kiváló zeneszámokkal
a báli tömeget. A zenekar tagjai voltak: Dervalics Róbert klarinét előadó
művész, Szigeti Flóra művésznő, Pingiczer Szilárd zongoraművész, Németh Kira
énekművész és Miklós Szilvia énekművész.
A remek műsort, a
20:00-kor kezdődő vacsora követte. A vacsora során a bál vendégei a hotel
gasztronómia különlegességeinek, igen kiváló fogásait fogyaszthatták el. Ennek
elfogyasztása alatt, igen jó hangulatú beszélgetések alakultak ki és új
ismeretségek köttettek.

A vacsorát követte
a bál fénypontja, a táncos mulatság. A Főkapitány úr a leányával, vitéz gróf
Molnár-Gazsó Regina grófkisasszonnyal táncolták el a nyitótáncot, amelyhez
folyamatosan csatlakoztak a bálozók. A bálon megjelent hölgyek ruhakölteményei
és az urak ünneplő ruhái festői képet nyújtottak a szemnek. A tánc során a
férfiak mindent megtettek, hogy a hölgyek, a lehető legjobban érezzék magukat
(ezáltal teljesítették férfiúi kötelességüket).

Az estét
tombolahúzás és jótékonysági festmény árverés zárta. A tombolából befolyt
teljes összeg, illetve a képek leütési árának teljes összege a Vitézi Rend
karitatív tevékenységének és a Rend segítségnyújtási lehetőségeinek a
támogatására lesz felhasználva, hogy így minél több magyar honfitársunkon
tudjunk segíteni.

Teljesen bizonyos,
hogy a Vitézi Rend ismertsége, elismertsége ezeken a közösségi eseményeken is
megmutatkozik. A több ezer fős budapesti vitézavatások és vitézi találkozókon
túl a társadalom egy részének erős igénye van a Vitézi Bálokra, amely évről
évre rangosabb eseménnyé növi ki magát. Napjainkra a Vitézi Bál ismét a magyar
báli kultúra egyik kimagasló eseményének számít.
Isten áldja
Magyarországot, Isten áldja a Vitézi Rendet!

vitéz Oláh
Szabolcs székkapitány, sajtófőnök,
főkapitányi parancsőrtiszt
vitezirend.com |