–
Nyolcéves voltam, régi bérlakásban laktunk a Káposztás közben. Széles falépcsőn
kellett felmenni a bejáratig, elég rozoga volt, dübörgött a talpunk alatt. A
nevezetes napon, 1956. október 25-én délután nagyon sok ember jött hozzánk, azt
kiabálva: „Máténé, meglőtték a lányodat!” – emlékezett rá testvére, a ma már
Miskolcon élő Hegyi Lászlóné, született Máté Erzsébet. – Anyukám elrohant, én
ott maradtam a szomszédokkal. Utána hallottam, hogy mire a testvéremet
beemelték a mentőbe, már meghalt, mert olyan mellkassorozatot kapott, hogy nem
lehetett megmenteni.
–
Mária, aki kórházi segédápoló volt, egy kocsira ugrott fel a börtönnél, amikor
az emeletről, az ablakból rálőttek. A nővérem akkor volt húszéves – tekintett
vissza az 1956-os eseményekre húga, Hegyi Lászlóné, született Máté Erzsébet. –
Később házkutatást tartottak nálunk koholt vádak alapján. Erre pontosan
emlékszem, mert ugyan kicsi voltam, de az megmaradt bennem, hogy volt egy
szalmazsákunk, amin aludtunk, és amit édesanyám gyakran felrázott a közepénél
lévő hasítékot megfogva, hogy kényelmesebben lehessen heverni rajta. Na, ezt a
szalmazsákot is átnézték a házkutatást végzők – idézte fel emlékeit a szemtanú.
Február
23-án a kommunizmus áldozataira emlékezünk. Az 1956-os győri forradalmi
események kezdetén a város több pontján is egyszerre kezdődtek a tüntetések.
Október 25-én a börtön épülete előtt a tömeg a politikai fogvatartottak
szabadon bocsátását követelte. Ekkor dördültek el azok a lövések, amelyek három
fiatal életét oltották ki: Máté Máriáét, Halász Ödönét és Szabó Béláét.
Emléküket azóta Győrben kopjafa és márványtábla őrzi, Máté Máriáról pedig utcát
neveztek el Szabadhegyen.
Börtönbe
hurcolt anya
–
Édesanyámat később börtönbe vitték, a nővérem látogatta. Ő három évvel volt
fiatalabb Máriánál, sajnos néhány éve ő is meghalt – folytatta a
visszaemlékezést Hegyi Lászlóné. – Akkor már nem éltem édesanyámmal, a szüleim
elváltak, én pedig édesapámhoz kerültem Gyárvárosba. Apai nagyapám Gyárváros
párttitkára volt, értesítették őket, hogy vagy elvisznek engem, vagy
nevelőotthonba kerülök. Negyedikes általános iskolás voltam, négy évet még ott
jártam ki, majd a nyolcadik befejezése után jöhettem vissza anyukámékhoz.
Hozzáteszem, abban a négy évben nagyon jó életem volt édesapámnál és az új
feleségénél, viszonyítva ahhoz, hogy édesanyám akkor négy gyereket nevelt
egyedül, nem könnyű helyzetben.
Koholt
vádak
–
A másik nővéremet, Gizellát is elvitték a rendőrök tizenhét éves korában. Ő
mesélte nekem, hogy meggyanúsították azzal, pénzért folytatott szexuális
viszonyt férfiakkal. Ragaszkodott hozzá, hogy vizsgálja meg egy rendőr- orvos.
Ez megtörtént és kiderült, hogy alaptalan a vád: Gizella még szűz volt.
Kénytelenek voltak hazaengedni – elevenített fel egy esetet az 1956-os áldozat,
Máté Mária húga. – Amikor 1962-ben a Zrínyi-gimnáziumba kerültem, az igazgató
erős kommunista volt: folyton piszkált. Amikor megtudta, hogy kinek a húga
vagyok, például sokszor azt kiabálta a folyosón: „Máté-leány, vedd fel a
szemetet!” Az osztálytársaim nevettek rajta, mert akkor is ezt hajtogatta, ha
éppen hiányoztam. A banketten azt mondta nekem: „Amíg én igazgató vagyok, addig
te itt nem fogsz leérettségizni.” Nem is kísérleteztem ott. A rendszerváltásig
alapvetően befolyásolta az életemet, ami 1956-ban történt a családdal. Sok
történetet tudnék még mesélni, és egyik sem jó – tette hozzá Máté Mária
testvére.
Az
utolsó születésnap
–
Mária nagyon szeretett. Tíz év volt köztünk, sokan hitték azt, hogy a gyermeke
vagyok – jegyezte meg a szemtanú. – Egy történet az utolsó előtti napjáról: a
másik nővérem 24-én született, Mária a kórházban dolgozott. Elmondta a
betegeknek, hogy most van a testvére születésnapja, de nincs pénzünk tortára,
azok pedig, mivel nagyon szerették, süteményeket adtak neki. Huszonnegyedikén
délben én hoztam el az édességeket. Marcsi egy tányért körberakott a sütikkel,
rakott bele gyertyát, és így ünnepeltük a születésnapot a halála előtti estén.
Húszéves komoly lány volt, elhivatottsága nagyon hiányzik a világból – fejezte
be az emlékezést Máriáról kishúga, Máté Erzsébet.
Írta: Gyurina
Zsolt
vitezirend.com |