A II. világháború vége felé, Esztergom térségében lényegében 1944 októberétől 1945 március végéig dúltak a harcok, amelyben nagyon sok magyar honvéd vett részt és veszítette életét.
1944 december 26.-án Esztergom - Párkány térségében zárult be a Budapestet körülvevő szovjet katonai gyűrű az Ukrán 2. és 3. fronttal és az oroszok bevonultak Esztergomba. A következő év elején, 1945 január elsején megindult a Dunántúlon a német ellentámadás, a Budapesten rekedt magyar és német katonák felmentésére, így január 6.-án elfoglalták és bevonultak Esztergomba a német 711-es gyalog hadosztály 744. ezredének katonái, ezáltal hónapokig tartó állóháború vette kezdetét a térségben. Esztergomot a német egységek mellett a magyar 2. honvéd páncélos hadosztály alakulatai védték. A kisebb-nagyobb harcok ellenére, a front megmerevedett, amely a Duna vonulatától, a Szamárhegytől, a Búbánatvölgyön keresztül Dorogig húzódott, és lényegében március 21.-ig állt. Esztergomba csak nyugat felől, a Táti útról lehetett bejutni, de ez is csak éjjel volt biztonságos az állandó belövések és bombázások miatt.
Február 12-13.-ától Budapest már szovjet kézen volt, majd megindult nyugat fel az orosz ellencsapás, így március 20-21.-én Esztergom térségében felerősödött a harc és március 21.-én kora délutáni órákra, az Esztergomot védő 20. és 24. rohamtüzér üteg hősiessége ellenére, Dobogókő és Dorog irányából Esztergomot elfoglalják az orosz csapatok. A magyar és német katonák kénytelenek elhagyni Esztergomot Tát irányába nyugat felé, és észak felé a Párkány irányába a Mária Valéria hídon átkelve, majd azt maguk mögött stratégiai okokból felrobbantva visszavonulni. A Szamárhegyen lévő magyar katonák ekkor gyűrűbe szorultak, ennek ellenére így álltak ellen, tudva, hogy nekik a visszavonulási lehetőség nem adatott meg sem a város felé, sem a Duna túlsó partja felé.
A korabeli források és visszaemlékezések arról szólnak, hogy 1945 április elején Szentgyörgymező térségéből rendeltek ki polgári személyeket, hogy az itt harcokban elesett és hősi halált halt mintegy 100 magyar katona holttestét eltemessék. A magyar honvédeket a hegyen futó lövészárkokban, fedezékekben voltak kénytelen eltemetni, lehetőséget sem adva nekik arra, hogy beszállítsák őket a legközelebbi Esztergom –Szentgyörgymezői temetőbe, ahová a térségben elesett magyar honvédeket temették, hiszen már ló sem volt a környéken, amivel elszállíthatták volna őket. Ezek a sírok az idők folyamán elenyésztek, ezekre a sírokra ma már senki nem emlékszik, de azt át kell éreznünk, gondolnunk kell rá, hogy amikor ebben a térségben járunk, nem tudhatjuk, hogy mely lépésünk érinti azt a földet, ami alatt egy hazáját védő magyar honvéd nyugszik.
1992 március 21.-én a 47. évforduló napján, az Esztergomi Ferences Gimnázium, az akkori Esztergomi Kulturális Egyesület, az Esztergom Barátai Egyesület és sok-sok civil összefogásával elkészült és itt ezen a helyen felállításra került az első kereszt, amely 2016-ban a téli viharokban, a hó és jég terhe alatt kidőlt. Az új kereszt Kárpátaljáról hozott tölgyből készült, Erdélyi asztalosok munkálták meg Esztergom térségében. Az Esztergomi Önkormányzat anyagi segítségével, és egy esztergomi család önzetlen munkájával állíttatott fel, így szinte a Kárpát-medence összmagyarságának lelke is megjelenik itt és emlékezik arra a több mint 100 hősi halált halt magyar honvédre, akik nem győztek, mert nem győzhettek, de védték a hazát.
A fotók korábbi évek megemlékezésein készültek.
vitéz Nagy Miklós törzskapitány
Komárom-Esztergom Megyei Törzs
vitezirend.com
