Tisztelt Jelenlévők! Kedves Testvérek!
A halottak és mindenszentek napja közelében megemlékezésre gyűltünk össze a Huszárok Emlékkertjébe, hagyományteremtő szándékkal.
Megemlékezünk azokról a hős vitézekről, akiknek neveit megörökíti az oszlopok plakettjei és a környező utcák.
Vitéz Gerlózcy Gábor vezérőrnagy (1894-1962)
Kéri József zászlós (1919-1986)
Vitéz Lázár Károly altábornagy (1890-1968)
Vitéz Makay István altábornagy (1891-1944)
Vitéz Mikecz Kálmán ezredes (1895-1974)
Vitéz Vatay Antal altábornagy (1891-1966)
Tisztelettel adózunk előttük, a vitézek előtt, hiszen már Balassi Bálint megfogalmazta a híres 61. katonaénekében, hogy „Emberségről példát, vitézségről formát mindenkinek ők adnak”.
Ámde az Egyház nevében többet is teszünk: imádkozunk értük. Mielőtt a halotti megemlékezést elvégeznénk görög katolikus szertartásunk szerint, előbb hallgassuk meg Isten igéjét a lelki harcról, amit Szent Pál apostolon keresztül üzen nekünk itt és most: Ef 6,10-18.
„Erősödjetek meg az Úrban, az ő mindenható erejéből. Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy az ördög cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, vagyis az Isten szavát. Minden alkalommal imádkozzatok a Lélekben könyörögve és imákat mondva. Legyetek éberek, és imádkozzatok kitartóan”.
Az apostol – mint hallottuk – leírja a lelki küzdelem teljes fegyverzetét. Legyen szabad csupán három mozzanatot kiemelni ebből.
1. A Szentírás nem karddal, szabályával, ágyúval, lézerfegyverrel ránk támadókkal való küzdelemre buzdít. Hanem mit mond? A sötét világ kormányzói és a gonosz szellemek ellen kell harcolni. Tehát az ördög, a kísértő, a gonosz ellen. És így már érthető, hogy olyan fegyvereket ajánl, amikről hallottunk: lelki fegyvereket!
2. Nos, melyek ezek a fegyverek? Az első az igazság öve. Nem is gondolnánk, milyen ereje van az igazságnak. Semmi baj nem lenne a világban, ha mindenki megtartaná. Második a meg-igazulás páncélja. Vagyis az Isten előtti megtisztulásé: ha ez körülvesz bennünket, a gonosz ellenség fegyvere nem tud kárt tenni bennünk. A harmadik a készség saruja, mégpedig a békesség evangéliumának hirdetésére. Az evangélium önmagában is örömhír, s ha ezt készségesen befogadjuk és továbbadjuk, akkor a békességet ápoljuk. Itt van még a hit pajzsa. Mégpedig azért, hogy az ellenség támadását el tudjuk hárítani. Ki ne tudná, ki ne érezné, hogy a hite megerősíti, megvédelmezi, megsegíti az élet mindennapjaiban? Még mindig folytatja az apostol: fontos a sisak is, az üdvösség sisakja. Ez van legfölül, ez koronázza meg a harcost, ez jut-tatja győzelemre, a lelki győzelem pedig az üdvösség. Végül a kard: a Lélek kardja, az Isten igéje, amely mindennél élesebb, ami szétválasztja a rosszat a jótól, ami végül is eredményt hoz.
3. Pál apostol azzal fejezi be a lelki harcról szóló tanítását, hogy imádságra buzdít: „minden alkalommal imádkozzatok”, „imádkozzatok kitartóan”. Igen, az imádság ereje, amiről itt most nincs idő szólni, csodákat tud művelni, mindenki tapasztalhatja az életében. A rossz elleni küzdelemben különösképpen tud segíteni az ima.
Éppen ezért a megemlékezésünket az Egyház imádságával folytatjuk. Azokért a vitézekért, hősökért, akiknek itt van az emlékműve. De belefoglaljuk saját elhunytjainkat is. Én magam megemlékezem nagyapámról is, aki vitéz volt. Ezüstérmet és kardot kapott a vitézi tettéért. Mind a két világháborúban részt vett. Igaz, hogy emberre sosem lőtt, de annál fontosabb szolgálatot végzett a gulyáságyúnál: hadtápos volt. Az olasz fronton a századosuknak mindkét lábát ellőtték a menekülésben. Könyörgött: „Fiúk, ne hagyjatok itt”. De mindenki mentette a bőrét. A nagyapám pedig a hátára vette és átúszta vele a Piave folyót. Így menekült meg a százados. És így lett vitéz a nagyapám. – De amint hallottuk, nekünk nem így kell harcolni, adja Isten, hogy ne is kelljen soha, hanem lelkileg, s ennek fontos része az imádság. A hősökért és az összes szeretteinkért.
vitezirend.com
|