Magyarország forradalma,szabadságharca 1956  

A II. Világháború végén Magyarországot nem felszabadították, hanem megszállták a szovjet csapatok.

Az ország vezetése olyan emberek kezébe került, akik maguk is idegenként érezték magukat Magyarországon. Talán ezért is szolgálták ki feltétel nélkül a kommunista Szovjetunió diktátorát. A háborút követő években az akkori „magyar” vezetés mindent megtett, hogy az országra idegen ideológiát erőltessen. A kommunista diktatúra legkeményebb éveiben sem szűnt meg a magyar nép - szabadság vágya. 

A magyar nép 1956. október 23 – án bizonyságot tett a szabadságba vetett hite mellett. Magyarország legjobbjai fegyvert fogtak a világ legerősebb kommunista államának hadseregével és az azokat kiszolgálókkal szemben. A magyar nemzet, amely soha sem tűrte az idegen hatalmak zsarnokságát fegyverrel törte szét a kommunizmus béklyóit. Elődeink magasra tartott magyar zászlókkal hirdették, hogy a hazaszeretet soha sem elévülő hazafias érzés. A Szovjetunió több páncélozott járművel fordult ellenünk, mint a II. Világháború elején azt Németország tette azt Franciaországgal szemben. A Nyugat csak ígért és hitegetett. Ennek ellenére a magára hagyott magyar nép gyermekei ókori hősöket megszégyenítő módon harcoltak az óriási túlerő ellen. Olyan harc volt ez, amit a modern világ még nem látott. Tizenéves gyermekek, felnőttek és idősek egy közös akarattal küzdöttek a világ leghalálosabb gépezetével szemben. S habár a szabadságharcot leverték – harcuk még sem volt hiábavaló! Mert a magyar szívekben még erősebben lobogott tovább a szabadság iránti vágy olthatatlan lángja.  Példát mutattak az egész világnak, minden szabadság szerető népnek.

Büszkén gondolok arra, hogy ezekben a harcokban a Vitézi Rend számos tagja is részt vett. Példaként szolgálnak ők mind az őket követő nemzedékek számára. Nekünk, akik őket követjük, örök tanulságul szolgál, amit önmagukról gondolnak. Dicső elődeink, nagyapáink nem gondolják magukról, hogy hősök lennének. Azt mondják – „tettük, amit a haza és az eskünk megkövetelt”.

Ma Magyarországon és határainkon is túl rájuk emlékezünk. Főhajtással és zászlófelvonással tisztelgünk azok előtt a sokszor névtelen hősök előtt, akik 1956 –ban nem csak magukért, hanem a jövő nemzedékéért, értünk is fegyvert fogtak. Hős rendtársaink méltó elismerése, hogy a Rend meghívást kapott Magyarország Lobogójának felvonására. S ezzel szinte egy időben, számos városban a megemlékezések aktív résztvevői voltunk.

Az ünnepség felemelő pillanatai alatt, a Himnusz és a lobogó felvonása alatt mi másra gondolhattunk mint arra, hogy szívvel lélekkel hazánkat szolgáljuk ahogyan azt elődeink is tették. Mi így tisztelgünk a magyar szabadságharc hősei előtt.

vitéz Molnár-Gazsó János főkapitány