A II.
Világháború végén Magyarországot nem felszabadították, hanem megszállták a
szovjet csapatok.
Az ország
vezetése olyan emberek kezébe került, akik maguk is idegenként érezték magukat
Magyarországon. Talán ezért is szolgálták ki feltétel nélkül a kommunista
Szovjetunió diktátorát. A háborút követő években az akkori „magyar” vezetés
mindent megtett, hogy az országra idegen ideológiát erőltessen. A kommunista
diktatúra legkeményebb éveiben sem szűnt meg a magyar nép - szabadság vágya. |
A magyar nép
1956. október 23 – án bizonyságot tett a szabadságba vetett hite mellett.
Magyarország legjobbjai fegyvert fogtak a világ legerősebb kommunista államának
hadseregével és az azokat kiszolgálókkal szemben. A magyar nemzet, amely soha
sem tűrte az idegen hatalmak zsarnokságát fegyverrel törte szét a kommunizmus
béklyóit. Elődeink magasra tartott magyar zászlókkal hirdették, hogy a
hazaszeretet soha sem elévülő hazafias érzés. A Szovjetunió több páncélozott
járművel fordult ellenünk, mint a II. Világháború elején azt Németország tette
azt Franciaországgal szemben. A Nyugat csak ígért és hitegetett. Ennek ellenére
a magára hagyott magyar nép gyermekei ókori hősöket megszégyenítő módon harcoltak
az óriási túlerő ellen. Olyan harc volt ez, amit a modern világ még nem látott.
Tizenéves gyermekek, felnőttek és idősek egy közös akarattal küzdöttek a világ
leghalálosabb gépezetével szemben. S habár a szabadságharcot leverték – harcuk
még sem volt hiábavaló! Mert a magyar szívekben még erősebben lobogott tovább a
szabadság iránti vágy olthatatlan lángja.
Példát mutattak az egész világnak, minden szabadság szerető népnek.
Büszkén
gondolok arra, hogy ezekben a harcokban a Vitézi Rend számos tagja is részt
vett. Példaként szolgálnak ők mind az őket követő nemzedékek számára. Nekünk,
akik őket követjük, örök tanulságul szolgál, amit önmagukról gondolnak. Dicső
elődeink, nagyapáink nem gondolják magukról, hogy hősök lennének. Azt mondják –
„tettük, amit a haza és az eskünk megkövetelt”.
Ma Magyarországon
és határainkon is túl rájuk emlékezünk. Főhajtással és zászlófelvonással
tisztelgünk azok előtt a sokszor névtelen hősök előtt, akik 1956 –ban nem csak
magukért, hanem a jövő nemzedékéért, értünk is fegyvert fogtak. Hős
rendtársaink méltó elismerése, hogy a Rend meghívást kapott Magyarország
Lobogójának felvonására. S ezzel szinte egy időben, számos városban a
megemlékezések aktív résztvevői voltunk.
Az ünnepség
felemelő pillanatai alatt, a Himnusz és a lobogó felvonása alatt mi másra
gondolhattunk mint arra, hogy szívvel lélekkel hazánkat szolgáljuk ahogyan azt
elődeink is tették. Mi így tisztelgünk a magyar szabadságharc hősei előtt.
vitéz Molnár-Gazsó
János főkapitány |
