A
napirendnek megfelelően az önvédelmi foglalkozással kezdtük, mely remek
hangulatban és jó munkával telt el. A foglalkozást vitéz lovag Bárány János székkapitány.
tartotta, aki több stílusból is mester fokozattal rendelkezik! Majd jött az
ebéd ideje, s mindenki elfogyasztotta a magával hozott ebédet! Egy
kis kávézás után a munka folyt tovább.
Délután
a jelenlévők az alpintechnika rejtelmeivel ismerkedhettek meg, kötélzet,
ereszkedő felszerelések, hevederek stb. melyet ereszkedések követtek. A foglalkozást Zimmerman Péter v. őrmester
úr tartotta, melyet ezúton is köszönök,és számítok továbbiakban is a
segítségére.
Majd jött egy húszperces kis pihenő, ahol
felkészültünk a további foglalkozásra, mely a terepen való harcszerű mozgás,
terepviszonyok kihasználása rejtve fedve mozgással, különböző harci alakzattok
gyakorlásával folytatódott. Végül egy záró gyakorlatot hajtottak végre a
vitézek, amely eredményes és tanulságos volt mindenki számára. Köszönöm vitéz Zimmerman
Péter őrmester úrnak és csapatának a segítséget és a felszerelést mely, hozzájárult
munkánk sikeréhez.
Időközben megérkezett vitéz Balogh
László hadnagy úr és az ő vezetése mellett elkezdődött az épület harcászat.
Épületben való mozgás és különböző behatolási technikák elsajátítása. Köszönöm
hadnagy úr a színvonalas munkát.
És jött, aminek jönni kell.
Megérkezett szeretett hadtáposunk vitéz Bárdos Balázs székkapitány úr.
Természetesen nem üres kézzel, hozta a jól megérdemelt vacsorának valót, aminek
rögvest neki látott, hogy a fiúk ne éhezzenek, mikor vége a foglalkozásnak.
A vacsora elfogyasztása remek
hangulatban és sok beszélgetéssel telt. Mindenkinek maradandó élményt tudtunk
biztosítani. Akik részt vettek, már várják a következő összevonást, melyet
augusztus elején szeretnénk megtartani. Ez egy kétnapos lövészet lenne. Természetesen
várni fogunk mindenkit szeretettel!
Mindenkinek köszönöm, hogy a Tagozatot
választotta, és hogy időt, energiát nem kímélve velünk töltött egy kellemes
napot.
Tisztelettel és vitézi
barátsággal:
vitéz lovag Bárány János
százados-
székkapitány