Dr. Dézsi Csaba András
polgármester ünnepi beszédében azt mondta: „Haza csak egy van, a magyar hősök
viszont sokan vannak. Vannak, akiket név szerint ismerünk, míg másokat az
évszázadok elfeledtettek velünk, ám a tetteiket és azok eredményeit ismerjük. Hősök
nélkül Magyarország már nem lenne a világtérképen. A Kárpát-medence
geopolitikai helyzete miatt mindig a kelet és nyugat közti küzdelmek
középpontjában állt.
![](/rovatok/hirek/hosok_nelkul_magyarorszag_mar_nem_lene_a_terkepen/349892275_3484226791839226_8561885097670116975_n.jpg)
Városunk is nagy szerepet
játszott abban, hogy Európát megvédje a keletről jövő veszedelemtől, elég, ha
1598-ra, a győri vár töröktől való visszavételére gondolunk. A két parancsnokon
– Pálffy Miklóson és Schwarzenberg Adolfon – kívül nagyon sokan meghaltak a
véres harcban, akiknek a neve nem maradt fenn. Ugyanígy az első és a második
világháborúban is, ahol nemcsak katonák, hanem civil hősök is küzdöttek. Ezért
is fontos megünnepelni azokat, akik tettek városunk, hazánk és nemzetünk
fennmaradásáért. A csatákon és harci cselekményeken kívül a mindennapoknak is
voltak hőseik, akik saját életük kockáztatásával, feláldozásával menekülteket
bújtattak és mentettek meg a biztos haláltól."
![](/rovatok/hirek/hosok_nelkul_magyarorszag_mar_nem_lene_a_terkepen/350007794_1068713424102549_5863367614769057961_n.jpg)
„Szolidárisak vagyunk a
megtámadottakkal, elítéljük az inváziót, és mindenhol azt hirdetjük, hogy a
békénél nincsen fontosabb. A konfliktusokat fegyver nélkül kell megoldani, mert
ha nem így történik, akkor tovább fog nőni az áldozatok száma. Azok is hősök,
akik megakadályozzák a vérontást, hiszen ezzel életeket mentenek. Ezért
tiszteljük és becsüljük meg hétköznapi hőseinket is!” – hangsúlyozta dr. Dézsi
Csaba András.
A történelmi egyházak
képviselői imát mondtak az elesett hősök lelki nyugalmáért, majd a jelen lévő
hivatalos és civil szervezetek képviselői helyezték el koszorúikat a hősi
emlékműnél.
Az ünnepi műsorban
közreműködött Kóródi-Kovács Anna népdalénekes. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei
Törzskapitányság is elhelyezte az emlékezés koszorúját.
![](/rovatok/hirek/hosok_nelkul_magyarorszag_mar_nem_lene_a_terkepen/349327627_2365488446965756_5040967579842780797_n.jpg)
vitéz Kiss-Surányi Csilla törzskapitány
vitezirend.com |