Minden
évben több mint ezer embert mozgat meg a Vitézi Rend legnagyobb és legszebb
ünnepe, a vitézavatás. A belvárosi ferences templom tekintélyes méretei
ellenére a vitézavatások alkalmával még az állóhelyek is elfogynak. Nem csak a
Rend tagjai, de számos érdeklődő, szimpatizáns jelenik meg évről évre egyre
nagyobb számban. Hogy mi vonzza oda őket? Talán az az elköteleződés és hűséggel
teli szolgálat, ami valóban érezhető a vitézek jelenlétében. Pedig olyan időket
élünk, ahol a hűséges és kitartó szolgálat egyre nehezebb. Éppen ezért a
vitézek élete nem könnyű, hiszen a világ árja el akar nyelni minden olyan
szigetet, ahol az emberek az életüket az Isten, Haza, Család hármasára építik.
Nem könnyű ma magyarként és keresztényként élni.
A
vitézavatás a felhívó jel (kürtjel) elhangzásával kezdődött, amikor is az
ünneplő magyar tömeg állva fogadta a Főkapitány urat és kíséretét, akit a
történelmi egyházak vezetői és a Szent Korona követett. A bevonulást követően a
megjelentek elmondták közösen a Magyar Hiszekegyet.
Az
ünneplő tömeg helyfoglalása követően kezdődött az ünnepi szentmise, melyet a
megjelent történelmi egyházak képviselői celebráltak. A mise alkalmával azt
isten szolgálatára esküdött urak a múlt és az emlékezés fontosságára hívták fel
a figyelmet, kiemelték milyen nemes feladat vár holnaptól a most avatásra
kerülő új rendtársainkra, illetve megáldották a jelenlévőket.
A
szentmisét vitéz gróf Molnár-Gazsó János főkapitány úr ünnepi beszéde követte.
A Főkapitány úr beszédét követően került sor a kitüntetések, kinevezések és előléptetések átadására.
A Bajor Katonai Szövetség és a Frankofónia Katonai és Bajtársi Szövetség kitüntetéseit vitéz Rainer Schmitt székkapitány úr, a Bajor Katonai Szövetség tartományi elnöke adta át.
vitéz gróf Molnár-Gazsó János főkapitány úr
Dr. vitéz Tóth Csaba István törzskapitány úr
vitéz lovag Bárány János törzskapitány úr
vitéz Kiss László törzskapitány úr
vitéz Szilágyi András törzskapitány úr
vitéz Bogdán György nemzetes úr
Altsach Ignác polgármester úr
A Vitézi Rend elismeréseit és kitüntetéseit vitéz gróf Molnár-Gazsó János főkapitány úr adta át. Az alábbi személyek részesültek elismerésben:
Vitézi
Rend Lovagkereszt III. Osztálya - vitéz
Kiss László törzskapitány úr - Tokár
Imre P. János ferences szerzetes - Dr.
vitéz Tóth Csaba István törzskapitány úr
Vitézi
Rend Centenáriumi Érdemkereszt - vitéz
Ajtós József László főkapitány helyettes - vitéz
Szalai Attila törzskapitány úr
Vitézi
Rend Hűség Jelvény - Bródi
Mária nemzetes asszony - vitéz
Gerzyenyi-Rozier Marianna nemzetes asszony - vitéz
Szilvási Zoltán nemzetes úr
Vitézi
Rend Tisztikereszt - vitéz
Grosch Attila törzskapitány úr - vitéz
Veres Kálmán János székkapitány úr /kinevezést
kapott, törzskapitány lett/
Vitézi
Rend Magyarországért Szolgálat-Bátorság Érdemkereszt - vitéz
Bogdán György nemzetes úr /kinevezést
kapott, hadnagy lett/ - vitéz
Varga György hadnagy úr
Vitézi
Rend Arany Érdemkereszt - vitéz
Boksay István nemzetes úr
Vitézi
Rend Ezüst Érdemkereszt - vitéz
Kátay-Barba Rafael Péter törzskapitány úr - vitéz
Varga Krisztina székkapitány asszony
Vitézi
Rend Bronz Érdemkereszt - vitéz
Fejes Zoltán széktartó úr - Frank
Schmitt úr - vitéz
Juhász Péter székkapitány úr - vitéz
Kékkői Károly hadnagy úr /előléptetést
kapott, vitézi főhadnagy lett/ - vitéz
Táborosi János hadnagy úr /kinevezést
kapott, székkapitány lett/ - vitéz
Tiszolczi Péter székkapitány úr /kinevezést
kapott, széktartó lett/ - vitéz
Szénási Tamás hadnagy úr /kinevezést
kapott, Vitézi Rend Díszegység parancsnok helyettese lett/
Horthy
Arany Emlékérem - vitéz
Bíró János József hadnagy úr /előléptetést
kapott, vitézi főhadnagy lett/ - vitéz
Horváthné Gábor Mónika hadnagy asszony - Martin
Wiegand úr - vitéz
Molnár János törzskapitány úr - vitéz
Molnos László székkapitány úr - vitéz
Oláh Szabolcs hadnagy úr /kinevezést
kapott, székkapitány lett/ - vitéz
Semegi László székkapitány úr - vitéz
Szabó Ferenc székkapitány úr
Horthy
Ezüst Emlékérem - Altsach
Ignác polgármester úr - vitéz
Bónyai István Dániel őrmester úr /kinevezést
kapott, hadnagy lett/ - vitéz
Farkas Judit székkapitány asszony - vitéz
Frisch György hadnagy úr - vitéz
Kender László hadnagy úr /kinevezést
kapott, nyugállományú hadnagy lett/ - vitéz
Kiss Sándor hadnagy úr - vitéz
Kondek Zsolt hadnagy úr - Dr.
Németh Henrik úr - vitéz
Onodi József nemzetes úr /kinevezést
kapott, őrmester lett/ - vitéz
Szeregnyi György nemzetes úr - ifj.
vitéz Wölfinger Lajos hadnagy úr
Horthy
Bronz Emlékérem - vitéz
Ács Tamás hadnagy úr - vitéz
Bödőcs Tímea nemzetes asszony /kinevezést
kapott, hadnagy lett/ - vitéz
Csetneki József nemzetes úr - Csikesz
Péter nyugállományú rendőr őrnagy úr - vitéz
Gligor Attila őrmester úr /kinevezést
kapott, hadnagy lett/ - vitéz
Gresnyer Zoltán nemzetes úr /kinevezést
kapott, hadnagy lett/ - vitéz
Holló Róbert nemzetes úr - vitéz
Horváth Richárd nemzetes úr - Juhászné
Sári Anita nemzetes asszony - vitéz
Legát István nemzetes úr - vitéz
Mayer Petra nemzetes asszony /kinevezést
kapott, hadnagy lett/ - vitéz
Polonkainé Bartók Katalin nemzetes asszony - vitéz
Szabó Péter nemzetes úr - vitéz
Szilágyi Alex nemzetes úr - vitéz
Ütő Szabolcs nemzetes úr
Horthy
Arany Támogatói Emlékérem - Barkóczi
Judit úrhölgy - vitéz
Hegyi Pál hadnagy úr - Prof.
Dr. vitéz Kruppa József nemzetes úr - vitéz
Maczó László nemzetes úr
Horthy
Bronz Támogatói Emlékérem - vitéz
Szabó Sándor nemzetes úr
Vitézi
Rendért Érdemérem - Diószegi
Ildikó úrhölgy - Nagy
Éva Mária úrhölgy - Pető
Marianna úrhölgy
Vitézi
Rend Anyasági Érdemérem - vitéz
Bánhidininé Habó Erzsébet őrmester asszony
Kinevezésben
vagy előléptetésben részesült: - vitéz
Almási Sándor hadnagy úr – előléptetést kapott, vitézi főhadnagy lett - vitéz
Rudolf István őrmester úr – kinevezést kapott, hadnagy lett - vitéz
Katona Lajos nemzetes úr – kinevezést kapott, őrmester lett - vitéz
Keserű Orsolya nemzetes asszony – kinevezést kapott, őrmester lett
vitéz Oláh Szabolcs székkapitány
vitezirend.com |