A
székkapitány által vezetett ünnepség azzal a buzdítással kezdődött, hogy ma is
szükség van a vitézekre. Igaz, hogy ma nem karddal, kivont szablyával vagy
huszáros támadással kell vitéznek lenni. Sokkal inkább fontos a hazaszeretet,
az erkölcsiség, a hagyományőrzés és a karitatív tevékenység.
Ennek
illusztrálására - első mozzanatként - Móra Ferenc: "Pétör, a csaló"
kis írásának felolvasását kérte. Mindenki meghatódott annak hallatán, hogy
milyen nagy vitézi tettet vitt végbe a kicsiny iskolás gyermek, amikor a
langyos iskolatejet a saját éhező szájától megvonta, hogy éhező-fázó kishúgát
táplálja vele. - Csak egy kis apró jel arra, hogy lehet így is lehet
"vitézkedni". Mindenki megtalálhatja környezetében, hogy milyen
hasonló dolgot tud tenni a szeretet kifejezésére.
Ezt
követte a szentírási tanítás. Az idén az 1Tim 11-16 alapján elmélkedett a
székkapitány arról, hogy hogyan lehet "a hit jó harcát megharcolni".
Szent Pál apostol nyomán hat témát gondolhattunk át: igaz lelkület,
életszentség, hit, szeretet, türelem, szelídség. Bizony, mindegyik
megvalósításához hősies küzdelem szükséges, amit úgy is lehet mondani, hogy
"vitézség"!
Az
ünnepség harmadik része volt a halotti megemlékezés. Görögkatolikus egyházunk
gyász szertartásával imádkoztunk előbb vitéz József, Károly, István, Antal,
Gábor, Kálmán huszár tisztekért, majd a jelenlévők minden elhunytjáért. Szép
látvány volt, hogy a jelenlévő legkisebb gyermekek - talán a jövő vitézei - égő
mécseseket helyeztek a márványoszlopok tövébe.
Annak
reményében búcsúztunk egymástól, hogy Isten segítségével jövőre is összejövünk
és folytatjuk a hagyományt, mellyel a vitéz huszároknak emléket állítunk a
Vitézi Rend nevében, s egyúttal a saját elhunytjainkért is imádkozunk.
Boldog
nyugalmat és örök emléket!
Prof. Dr. vitéz Ivancsó István Székkapitány
vitezirend.com |