Itt mindent áthat az ősök hagyatéka. Akár hova lép az ember, a magyar legendák és történelmi eseményekhez köthető hegyeket, völgyeket, köveket, patakokat, várakat, házakat találhatunk.
Csodálatos világ ez. Azzal a nagy vággyal, hogy nem csak egy élő, dobogó „skanzenben” tölthetjük szabadságunkat, hanem, hogy az ember figyelhet és tanulhat. Az erdőfülei rokonok pedig mindig nagy szeretettel és nagy odafigyeléssel látnak vendégül. A nagy szegénység és nélkülözések ellenére vidáman és sok humorral telnek napjaik. Nekem szokott sokszor-sokszor már-már a könnybelábadt szemmel végignézni Erdővidék lankáin, s csodaszép erdőin: hogy ezt a Tündérországot vették el tőlünk.
Sajó Sándor verse jut eszembe:
„A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
Ahány magyar rög innen elszakad;
A tíz körmömmel kelljen bár kiásnom,
Kikaparom a földbül a holtakat:
Meredjen égnek körül a határon
Tiltó karjuknak végtelen sora,
S az ég boltján fönt lángbetűkkel álljon
Egy égő, elszánt, zordon szó: soha!”
Mint katonaember sokszor elgondolkodtam rajta, hogy életemet adnám-e azért a pillanatért, hogy ismét a magyar honvédek bakancsai virágeső közepette koptathassák Erdővidék útjait.... és én köztük lehetnék büszkén, boldogan.
Igen megérné azt a pillanat!
Sok Vitéz és vitézi székely ember került ki e földről. A fülei vashámorban készültek Gábor Áron ágyúgolyói. Tán még ágyúkat is és puskákat is gyártottak itt 48-ban. vitéz nagybaczoni Nagy Vilmos honvédelmi miniszter is e vidékről származik, úgymint a kisbaconi Benedek Elek apó is...... és még sok-sok híresség. v. nagybányai Horthy Miklós kormányzó testőrségének is az egyik tagja erdőfülei volt. A Feleségem anyai Nagyapja levente képzésben részesült, hiszen valahonnan nagyon mélyről eldugva s újból előkeresve megmutatta a levente újságot amit az ő nevére postáztak anno. Atyai Nagypapa pedig a Székelyhadosztálynál szolgált. Minden alkalommal egy csokor virágot, vagy egy nemzeti színű szalagot kötök az itteni emlékhelyekre, mérhetetlen tiszteletemet kifejezve a székelységnek a Haza iránti kötelezettségének. Van mit tanulnom, van mit tanulnunk. Megdöbbenve hallgatva az idős székely embereket, hogy a magyar gimnazistákat megszégyenítő módon tudják a magyar történelmet. Félelmetes lexikális tudással és szűnni nem akaró hazaszeretettel.
Hazajövet szívem egy kis darabját itt hagyom, itt marad!
„Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul;
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porbahull;
De ezt a lelket itthagyom örökbe
S ez ott vijjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, - ez az én hazám!”
(Sajó Sándor: Magyar ének 1919-ben részlet)
vitéz Kiss Zsolt őrmester