Férfi és nő - A különbözőség egysége  

Európában, a kereszténység és tudomány bölcsőjében évezredeken keresztül formálódott, alakult a férfi és nő képe. A felgyorsult világban a nemek szerepéről kialakult ún. tradicionálisnak mondható felfogás megingani látszik, nyugatról a liberális, (feminista, gender, homoszexuális, stb.) áradatok, keletről pedig a fundamentalista iszlám kereszttüzébe került. A nyugat mohó szabadgondolkodásra való vágya, mely kétségbe vonja a természet rendjét, s a modern kori honfoglalás, az iszlám betörése az öreg kontinensre arra készteti a keresztény embert, hogy újraértékelje hitét, szerepét és nemi identitását a világban. 

Az egyik irányzatban erősen hangsúlyozzák a nő alárendelt szerepét, a másikban a nő önazonosságát a férfi ellenfeleként éli meg. Ezek nyomán bontakozott ki egy harmadik irányzat mely akár egyik, akár másik nem felsőbbrendűségének kizárása érdekében tagadni próbálja a különbségeket, és úgy tekint ezekre, mint egyszerű történeti –kulturális jelenségre. A nemek közötti testi különbözőségeket a szexualitás terén a legkisebbre redukálják, a lehető legjobban hangsúlyozva annak kulturális jellegét. A szexuális különbözőségek egybemosása azonban abnormális következményekkel jár, felborítja a család természetes, kétszülős (azaz apából és anyából álló) jellegét, s megkísérli azonos szintre emelni az általuk hirdetett „új szexuális modelleket”.

Ezen eszmeáramlatokkal szemben a Jézus Krisztusba vetett hittől megvilágosított Egyház a férfi és a nő tevékeny együttműködéséről beszél, teljesen elismerve különbségeiket. A Szentírás az embert „Isten képmásának és hasonlatosságának” nevezi, ez a kinyilatkoztatott igazság minden keresztény antropológia változtathatatlan alaptétele.

„Isten szólt: Alkossunk embert a magunk képmására, a magunk hasonlatosságára... Isten megteremtette az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,26–27) Az emberiség tehát az őskezdettől kezdve férfi és nő.

A teremtés második elbeszélése (Ter 2,4–25) félreérthetetlenül megerősíti a szexuális különbség fontosságát. Az Istentől már megformált és a paradicsomkertbe elhelyezett, még általános néven Ádámnak nevezett ember – kinek gondjaira bízta Isten a kertet –magányosnak érzi magát, és magányát az állatok nem tudják megszüntetni. Segítőtársra van szüksége, neki megfelelőre. A használt kifejezés nem alárendelt szerepről szól, hanem életszerű segítségnyújtásról. Célja ugyanis annak lehetővé tétele, hogy Ádám élete ne merüljön el egy terméketlen, s végül halálba torkolló önmaga körüli forgásban. Szüksége van arra, hogy kapcsolatba kerüljön egy másik lénnyel, aki az ő szintjén van. Egyedül a nő, aki ugyanabból a „húsból” és ugyanabból a misztériumból ered, ad jövőt a férfi életének. Isten részéről a nő teremtése teszi az emberséget kapcsolatokban létező valósággá. Ők tehát kezdettől fogva egyek. Kettőjük különbsége a közösségre irányul, és e különbözőséget abban a békességben élték meg, amit a ruhátlanság jelez: „Mindketten ruhátlanok voltak, a férfi és a felesége és nem szégyenkeztek miatta” (Ter 2,25). Így az emberi test, mely magán viseli a férfiúság és a nőiség pecsétjét, „»kezdettől« hordozza a »jegyesi« jelleget, azaz a szeretet kifejezésének a képességét: annak a szeretetnek a képességét, melyben az ember személye ajándékká válik és – ezen ajándék révén – valósítja meg a maga létének és létezésének értelmét”

Az eredeti bűn megváltoztatta a módot, ahogyan a férfi és a nő hallgatja és megéli Isten szavát. Amikor az emberiség ellenségének tekinti Istent, a férfi és a nő kapcsolata megromlik.

Láthatjuk tehát, hogy Isten eredeti szándéka a férfi és nő harmonikus egysége, melyhez szorosan hozzátartozik az Istennel való egység is, amit a bűn igyekszik megbontani. Isten egymásnak teremtette őket, nem azért, hogy egyik uralkodjék a másik felett, hanem azért, hogy közösen egymás társaiként éljenek és benépesítsék a földet. A férfi oldalából teremtett nő ezt az egységet és egyenlőséget emeli ki, hiszen mindketten egy testből származnak, s csak egy testté válva vállalhatnak részt a világ egyik legszebb dolgában, az élet továbbadásában.
            A nyugati liberális szemlélet az Istentől való elforduláson alapszik, vagy éppen az Isten létezésének tagadásán, hiszen ha nincs Isten, nincs Teremtő és erkölcsi törvényadó sem, megszűnik a bűn fogalma, így szabadon értelmezhető újra az ember és az emberi élet. A keleti fundamentalista szemlélet ennek ellenkezőjére épít. Az Isten törvényeire hivatkozva ragadja magához a férfi a hatalmat és tiporja el a nőt. Mindkét szemlélet hibás és téves! 

            Európa közepén, a kultúrák kereszttüzében határozottan tanúságot kell tennünk keresztény hitünkről, s ragaszkodnunk kell magyarságunkhoz, hogy Szent István király országát és őseink hagyatékát méltóképpen megőrizhessük. Adja Isten, hogy így legyen!

Készült a Hittani Kongregáció körlevele alapján.

vitéz Csűry Csaba
   média és kapcsolattartásért felelős
központi őrmester