Európában, a kereszténység és tudomány bölcsőjében
évezredeken keresztül formálódott, alakult a férfi és nő képe. A felgyorsult
világban a nemek szerepéről kialakult ún. tradicionálisnak mondható felfogás megingani
látszik, nyugatról a liberális, (feminista, gender, homoszexuális, stb.)
áradatok, keletről pedig a fundamentalista iszlám kereszttüzébe került. A nyugat
mohó szabadgondolkodásra való vágya, mely kétségbe vonja a természet rendjét, s
a modern kori honfoglalás, az iszlám betörése az öreg kontinensre arra készteti
a keresztény embert, hogy újraértékelje hitét, szerepét és nemi identitását a
világban.
|
Az egyik irányzatban
erősen hangsúlyozzák a nő alárendelt szerepét, a másikban a nő önazonosságát a
férfi ellenfeleként éli meg. Ezek nyomán bontakozott ki egy harmadik irányzat
mely akár egyik, akár másik nem felsőbbrendűségének kizárása érdekében tagadni
próbálja a különbségeket, és úgy tekint ezekre, mint egyszerű történeti
–kulturális jelenségre. A nemek közötti testi különbözőségeket a szexualitás
terén a legkisebbre redukálják, a lehető legjobban hangsúlyozva annak
kulturális jellegét. A szexuális különbözőségek egybemosása azonban abnormális
következményekkel jár, felborítja a család természetes, kétszülős (azaz apából
és anyából álló) jellegét, s megkísérli azonos szintre emelni az általuk
hirdetett „új szexuális modelleket”.
Ezen eszmeáramlatokkal
szemben a Jézus Krisztusba vetett hittől megvilágosított Egyház a férfi és a
nő tevékeny együttműködéséről beszél,
teljesen elismerve különbségeiket. A Szentírás az embert „Isten képmásának és
hasonlatosságának” nevezi, ez a kinyilatkoztatott igazság minden keresztény
antropológia változtathatatlan alaptétele.
„Isten szólt: Alkossunk
embert a magunk képmására, a magunk hasonlatosságára... Isten megteremtette az
embert a maga képmására, Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek
teremtette őket” (Ter 1,26–27)
Az emberiség tehát az őskezdettől kezdve férfi és nő.
A teremtés második elbeszélése (Ter 2,4–25) félreérthetetlenül
megerősíti a szexuális különbség fontosságát. Az Istentől már megformált és a
paradicsomkertbe elhelyezett, még általános néven Ádámnak nevezett ember –
kinek gondjaira bízta Isten a kertet –magányosnak érzi magát, és magányát az
állatok nem tudják megszüntetni. Segítőtársra van szüksége,
neki megfelelőre. A használt kifejezés nem alárendelt szerepről szól, hanem
életszerű segítségnyújtásról. Célja ugyanis annak lehetővé tétele, hogy
Ádám élete ne merüljön el egy terméketlen, s végül halálba torkolló önmaga
körüli forgásban. Szüksége van arra, hogy kapcsolatba kerüljön egy másik
lénnyel, aki az ő szintjén van. Egyedül a nő, aki ugyanabból a „húsból” és
ugyanabból a misztériumból ered, ad jövőt a férfi életének. Isten részéről a nő
teremtése teszi az emberséget kapcsolatokban létező valósággá. Ők tehát
kezdettől fogva egyek. Kettőjük különbsége a közösségre irányul, és e
különbözőséget abban a békességben élték meg, amit a ruhátlanság jelez:
„Mindketten ruhátlanok voltak, a férfi és a felesége és nem szégyenkeztek
miatta” (Ter 2,25). Így az emberi test, mely magán viseli a
férfiúság és a nőiség pecsétjét, „»kezdettől« hordozza a »jegyesi« jelleget,
azaz a szeretet kifejezésének a képességét: annak a szeretetnek a
képességét, melyben az ember személye ajándékká válik és – ezen
ajándék révén – valósítja meg a maga létének és létezésének értelmét”
Az eredeti bűn
megváltoztatta a módot, ahogyan a férfi és a nő hallgatja és megéli Isten
szavát. Amikor az emberiség ellenségének tekinti Istent, a férfi és a nő
kapcsolata megromlik.
Láthatjuk tehát, hogy
Isten eredeti szándéka a férfi és nő harmonikus egysége, melyhez szorosan
hozzátartozik az Istennel való egység is, amit a bűn igyekszik megbontani.
Isten egymásnak teremtette őket, nem azért, hogy egyik uralkodjék a másik
felett, hanem azért, hogy közösen egymás társaiként éljenek és benépesítsék a
földet. A férfi oldalából teremtett nő ezt az egységet és egyenlőséget emeli
ki, hiszen mindketten egy testből származnak, s csak egy testté válva
vállalhatnak részt a világ egyik legszebb dolgában, az élet továbbadásában. A
nyugati liberális szemlélet az Istentől való elforduláson alapszik, vagy éppen
az Isten létezésének tagadásán, hiszen ha nincs Isten, nincs Teremtő és
erkölcsi törvényadó sem, megszűnik a bűn fogalma, így szabadon értelmezhető
újra az ember és az emberi élet. A keleti fundamentalista szemlélet ennek
ellenkezőjére épít. Az Isten törvényeire hivatkozva ragadja magához a férfi a
hatalmat és tiporja el a nőt. Mindkét szemlélet hibás és téves!
Európa
közepén, a kultúrák kereszttüzében határozottan tanúságot kell tennünk
keresztény hitünkről, s ragaszkodnunk kell magyarságunkhoz, hogy Szent István
király országát és őseink hagyatékát méltóképpen megőrizhessük. Adja Isten,
hogy így legyen!
Készült
a Hittani Kongregáció körlevele alapján.
vitéz
Csűry Csaba média és kapcsolattartásért felelős központi őrmester |