Ezek a szerencsétlen emberek a Budapest erőd kitörő katonái közül voltak, akik 70 évvel ezelőtt itt gyülekeztek e téren és a környező utcákban. Buda védelme reménytelenné vált, a Sas hegy már napokkal előbb, Citadella 10.-én délután elesett, így az ellenség belövést nyert az utolsó támaszt nyújtó budai várra is. A kazamatákban 10.000 számra volt a sebesült, a maradék alakulatok esélye a feltétel nélküli fegyverletétel vagy a dicső halál választása maradt. A január óta elodázott kitörés az egyre szorosabb orosz gyűrű miatt kezdett esélytelennek látszani. A felmentésért harcoló Gille és Balck tábornokok alakulatai messzi kilóméterekre harcolta Budapesttől, mely távolságot jégbe, hóba harcolva kellett megtenni a kitörésre vállalkozóknak. 70 évvel ezelőtt 17 óra 50 perckor a főparancsnok elküldte utolsó üzenetét:
" Élelmiszerünket felhasználtuk, az utolsó töltény a csőre töltve, Budapest védői választhatunk a kapituláció vagy a harc nélküli lemészárlás között....Február 11.-én a sötétség beálltával kitörök.... Erők: Németek 23.900, ebből 9600 sebesült, magyarok 20.000, ebből 2000 sebesült, civilek 80 - 100.000. " hangzott el az utolsó rádióüzenet a budai várból Hitler főhadiszállására, de a válasz megvárása helyett a rádiót összetörték. Megkezdődött a II. világháború egyik leghősiesebb és egyben számunkra legtragikusabb akciója, kitörés a budai várból, feladva Európáért feláldozott gyönyörű fővárosunkat.
Budapest ostroma 102 (51 nap bezárt gyűrűben) napig a II. világháború egyik leghosszabb és legvéresebb városostroma volt. Az ostrom katasztrófális nagyságáról Ungváry Krisztian által közölt adatok beszélnek: a civil lakosság teljes vesztesége minimálisan is 76.000 fő, a magyar és német katonai veszteség kb.32.000 fő a védősereg 44 %-a (Ebből a kitöréskor elesettek kb. 20.000 fő) és kb .80.000.-fő orosz katona. Kimondhatjuk tehát, hogy a magyar civil és katonai veszteség együttesen meghaladta a 105.000 főt. Egyes források szerint azonban a teljes összesített emberi veszteség meghaladta a kétszázezer főt is. A mai napig nincsenek pontos adatok.
Ma már szinte biztonsággal lehet állítani, hogy a világháború nagy találkozása nem az Elbánál lett volna Budapest ostroma nélkül. Ha nincs Budapest hősies védelme, ma nincs Németország és nem lehetne Európai Unió sem, mert a kommunista diktatúra győzött volna szerte Európában (lásd Olaszország,de a teljes Németország is kommunista lett volna , stb.)Persze nekünk magyaroknak, mint a történelem folyamán mindig, ez is csak bajt hozott. – Ha történelmünk folyamán békét kötöttünk volna a tatárral, törökkel, orosszal és engedtük volna egyezséggel átvonulni őket az országon talán ma egy nagy és központi szerepet betöltő nagyhatalom lennénk egy egészen más Európában-. Talán az egykori Szent Korona országai vezetnék a keresztény Európát és nem a pénzügyi világhatalom és kiszolgáló Cohn Banditái.. Miért nem beszélhetjük ki nagyapáink bánatát, emlékezhetünk meg (rendzavarás nélkül - a holokauszt megemlékezéseket sem zavarta meg tudtommal senki) tisztességgel elhunyt hőseinkről és miért kell egykor dicső főterünkön a megszállók hősi emlékművét még 2015-ben is tűrni ? Horthy sikertelen háborús kiugrási kísérlete után az irányítás gyakorlatilag a német hadsereg és a nyilasok kezébe került. Nem tehetett azonban róla a 3. Magyar hadsereg állománya, a civilek és fiataljaink, a Ludovikások, az Egyetemi zászlóaljak stb. (Itt zárták kőrbe édesapámék páncélos alakulatát is akik a gettó védelmére lettek felrendelve és szinte mind-kevés kivétellel- itt is esett el) Ők egyet tudtak, hogy otthon a család és haza, szemben a bolsevik orosz-román csapatok. Talán a bolsevik eszméktől jobban féltek- ma már láthatóan nem minden ok nélkül-, mint a fegyvereiktől. Hosszú és elkeseredett ostrom után 1945. február 11 – 17.-e között a még harcképes csapatok többsége kitörést kísérelt meg a fojtogató gyűrűből. A budai védők kitörése kilátástalan vállalkozás volt. A Német vonalakat kb.740 -800 ember érte el, ennek kb. 10 %-a volt Magyar. Az elesettek minimális katonai létszáma is öt nap alatt kb.17.000.-20.000 -fő, melynek többsége az első 6 órában a Széll Kálmán tér – Hűvösvölgy térségében esett el. Az elenyészően kevés létszámú sikeresen átjutók Anyácsapuszta - Zsámbék, Anyácsapuszta - Máriahalom, Dobogókő-Esztergom irányába törték át a zárógyűrűt. Az elfogottakat - különös tekintettel a sebesültekre- többségében „felszabadítóink” azonnal kivégezték.
A hihetetlen mértékű emberveszteség miatt 2. Sztálingrádként vonult be a köztudatba. Csakhogy Sztálingrádot kiürítették a civil lakosságtól, míg Budapesten a lakosság többsége a helyén maradt, így az elkeseredett ostrom után prédájává válhatott egy fosztogató, nőket megerőszakoló csürhe számára, a mit a megszállás 46 éve követett.
70 év távlatában sokaknak semmit nem jelent az esemény hiszen évtizedekig még megemlékezni sem engedtek minket, sőt ünnepelni kellett a legyőző megszállókat. Egy keresztény szakrális királyság szállt a sírba, Mária nemzete vereséget szenvedett a kommunizmust támogató kétes pénzügyi csoporttól és a világ legerősebb kommunista közösségétől. Miért léptünk be a háborúba, mondják azok akik nem fogják fel, hogy hazánk számára a háború elkerülhetetlen volt. Trianon magában hordozta a háborút a nemzet igazságának fájó akaratát, az elválasztott magyarokért tenni akarást. Az egész hátterében azonban pontosan azok az erők állnak, akik egykor a trianoni diktátumot és az első világháborút, majd a másodikat is, mocskos pénzügyi tranzakcióik miatt létrehozták. Nem a mi háborúnk volt, de mégis helyt állt a magyar. Miközben több náció megfutott vagy áruló lett, a magyar újra megvédte Európát , azt az Európát aki most piacnak néz minket és tönkreteszi gazdaságilag, rabszolgasorba taszítja nemzetünket. A Széna téri kitörés elején a Vannay zászlóalj és legkeményebb felderítő SS alakulat, majd a nőtlen galántai csendőrzászlóalj törte át a gyűrűt, a jobb szárnyon a 13 . páncéloshadosztály, a bal szárnyon a 8.Florian Geyer lovashadosztály maradékai indúltak az első hullámban. Wolf alezredes a Feldherrnhalle maradék katonáival a Déli pályaudvar, Istenhegyi út - Kútvölgy irányában törtek át. Az első vonalat követő bátor katonák testükkel védték a közöttük haladó lakosságot, de az utcákat már több ezer halott borította, az árulás miatt várakozó oroszok "agyaggalamb lövészethez hasonló módon" irtották a gyűlölt ellenséget.
"Azok, akik kitörtek a várból, szó szerint a földi poklot élték át. Vajda Lajos alezredes, az Esztergomi 1. páncélosok vezető hadbiztosa az alábbiakat vetette papírra a kitörés megindulásáról: „Pontosan 20 h-kor az ostromló szovjet csapatok minden képzeletet felülmúló pergőtűzzel árasztották el a várat és a kitörési útvonalat képező utcákat. Bombák, gránátok, Sztálin-orgonáknak nevezett sorozatvetők lövedékei, különböző méretű aknák zúdultak az utcákon összezsúfolódott embertömegek közé. Ez pillanatnyi megtorpanást okozott, de visszafordulni már senkinek sem lehetett, a tömeg sodorta magával kérlelhetetlenül (…) Rövid idő alatt gépkocsironcsok, kifordult belű, szörnyű hullák, emberi csonkok, ahogy a gránát vagy az akna szétszaggatta az emberi testeket. A hullákat és a súlyos sebesülteket nem húzta félre senki. A tömeg taposta őket, a járművek átgázoltak rajtuk. Vér-vér mindenfelé, ordítás. Pattogó német vezényszavak. Káromkodások. Éjszaka volt, de a folytonos robbanásoktól jól lehetett látni (…) Aki járóképtelenné sebesült, azt az előre nyomulók halálra gázolták (…) szörnyű a pusztulás (…) Nem hiszem, hogy volna olyan írói toll, amelyik a maga valóságában tudná érzékeltetni azt a borzalmat, szörnyűséget, ami ott az ember szeme elé tárult! Az a kép, amit ott láttam, életem végéig kísérni fog, azt elfelejteni nem lehet soha!” A kitörés hatalmas véráldozat révén sikerült, mintegy 16.000 fő kijutott a környező erdőkbe, de sajnos a saját vonalakat ebből csak csekély létszám érte el.
A rengeteg halott többsége jeltelen tömegsírokba(12 ismerünk) és tömegesen a Dunába került. Az utóvédként várban hagyott csendőrzászlóalj is az utolsó töltényig kitartott, majd amikor megadták magukat mindegyiket tarkón lőtte a győztes, bosszúra éhes szovjet katonaság. Hasonlóan , lángszóróval és kézigránátokkal "tisztították meg"helyenként a sebesült katonákkal teli kazamatákat is, megerőszakolva a vérben úszó ápolónőket. Bátor csapatainkból kb. 700 -800 fő közötti ember érte el a német vonalakat , Legnagyobb létszámban a Wolf alakulathoz tartozó Wilhelm Schőning alezredes (Feldherrnhalle páncélgránátos hadosztály), és egy kisebb csoport Szilassy László fhdgy vezetésével. Sikeresen áttört még Erst Schweitzer fhgy (13.Pc.hdoszt)csoportja Esztergom irányában, de az összes átjutónak kb csak 10 %-a volt magyar. Voltak és vannak akik felszabadításról beszéltek és beszélnek ma is, de aki ezt így gondolta annak nem hazája, legfeljebb tartózkodási helye Magyarország. A keresztény Magyarország történelmének nemzeti tragédiája az ország 46 éves ateista megszállása, az ország színe-javának véráldozata és meggyalázása, kivégzése és az azóta is tartó agymosása lett. Emlékezzünk meg és ne felejtsük el soha hőseink véráldozatát, a magyar családok szenvedését és legyen szemünk előtt példa ifjúságunk számára, hogy áll még a magyar itt Európa közepén és állni is fog a történelem végeztéig Isten akaratából.
De talán néhány szót a felszabadítókról is. Az orosz csapatok vezetése 3 nap szabad rablást engedélyezett és kifosztották hazánk műkincseit és civil lakosságát, meggyalázták – szinte kivétel nélkül- a 8-90 év közötti lányainkat, asszonyainkat terjesztve a kommunizmus dicsőségét és a szifiliszt, kényszermunkára hurcoltak kb. 50.000 embert és tömegesen mészárolták le a sebesülteket. Egy Logodi utcai asszony naplójából: „Ez a hét olyan volt , mint a pokol! Kimondhatatlan, hogy miken mentünk keresztül. Ha most hallunk egy oroszt remeg a térdünk. Összekulcsoljuk kezeinket és kérjük a jó Istent, adja, hogy tovább menjen. Semmink sincs! Ruha, fehérnemű, élelem, ital, mindent elvittek. Éjjel-nappal talpon voltunk és remegtünk. A hét hetes ostrom egy játék volt ehhez a három hetes kínszenvedéshez képest, amit az ostrom után kellett végigszenvednünk.”
A kitörés 4 napja alatt a teljes állomány 44 %-a megsemmisült, az oroszok 22 350 foglyot ejtettek, így a katonai áldozatok száma kb. 20.000 főre tehető. A teljes állomány felszámolása még napokig tartó harcok után sikerült, de voltak akik sikeresen bújkálva megmenekültek még hónapokkal később is.
Hát ez volt a mások által még ma is ünnepelt felszabadítás.
Most tehát egy percre tehát hajtsunk fejet, majd a szózat eléneklése után gyújtsunk közösen gyertyát az elesett hősök emlékére, a zsidó gettót megvédő méltatlanul elfelejtett Gerhard Schmidthuber tábornok, a kitörés első perceit irányító Rumohr tábornok, az utolsó pillanatig Perbálig harcoló Billnitzer Ernő tábornok és az idős 70 éves vitéz Prónay Pál,a Vannay különítmény, , az Egyetemi zászlóalj, az Esztergomi páncélosok, Vértessy János páncélos ezredes és az összes katonatársaik előtt. De meg kell emlékezni a fogságba esett és méltatlanul évtizedekig büntetett Karl Pfeffer-Wildenbruch főparancsnok (SS Obergruppenführer) , a magyar csapatok parancsnoka vitéz Hindy Iván (Vezérezredes)és évtizedeket fogságban szenvedő több ezer katonatársaikról is, melyek 1/3-a sohasem térhetett haza.
Kötelességünk (minden gonosz erő működése és ellenkezése ellenére is) megemlékezni és megtartani a múlt hősies emlékeit, hogy az utánunk következő generáció a múlt tapasztalataira építkezve építse fel a magyar jövendőt.
Mert ez a nap 70 évvel ezelőtt a magyar nemzetnek nem felszabadítás, hanem megszállás, a becsület és hősiesség napja volt!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
vitéz lg.Mireisz Tibor hdgy.
