|
A díszőrséget v. Kiss László
törzskapitány úr, a Díszelgő Huszárbandérium parancsnoka biztosította. A
himnuszt követően megemlékező rövid beszédet v. Kátay-Barba Rafael Péter
székkapitány mondott. Vitéz Dévai Nagy Kamilla művésznő két szép, az alkalomhoz
illő katonadallal tisztelgett az áldozatok emléke előtt. Végül mécseslángok
gyúltak a hősök emlékére.
Idézzük fel tehát, e helyen is
a történteket!
Anélkül, hogy a különböző
források által közölt számadatokat sorolnánk, bizonyíthatóan több tízezer
fiatal életet vetett oda két totalitárius eszme megalomán céljaiért.
Adolf Hitler megtagadta
Budapest nyílt várossá nyilvánítását, holott ezt még Szálasi is kezdeményezte, s
Budapest-erődnél és a Duna vonalán akarta az offenzívában lévő Vörös Hadsereget
megállítani. Elképzelése minden realitást nélkülözött. A körbezárt erőit
felmenteni hivatott Konrád-hadművelet pillanatok alatt összeomlott. Az
utánpótlás légi úton ugyancsak nem volt biztosítható a túlnyomó szovjet
légi fölény miatt sem. A város katonai parancsnokának, aki helyesen mérte fel az
erőviszonyokat, többszöri kezdeményezését a korábbi – ekkor még jelentős élőerő
megmentésével kecsegtető – kitörésre, majd a hadi helyzet változása miatt a
megadásra, mereven elutasította. Tábornokát az utolsó töltényig, utolsó emberig
való ellenállásra kötelező parancsot adott.
Sztálin a Kremlben őrjöngött
az ostrom elhúzódása miatt. Marsallja saját bőrének védelme miatt a
német-magyar véderők tényleges létszámát megkétszerezve magyarázta
bizonyítványát, s ehhez a számhoz igazítva ígért hadifoglyokat a
Generalisszimusznak.
Valójában a körülzárt véderő –
a háború kimenetelét tekintve – stratégiailag nem indokolta a mindkét oldalon
jelentős emberveszteséggel, katonai és polgári áldozatokkal, valamint a város
nagymérvű pusztulásával járó ostromot. A blokád fenntartásával folytathatták
volna offenzív hadműveletüket, megkímélve több tízezer emberéletet, s így a
háború az európai hadszíntéren is előbb érhetett volna véget.
A két egymásnak feszülő
diktátori akarat így ítélt fiatal életeket halálra.
Köztudott volt – híre
megelőzte a Vörös Hadsereget –, hogy a német véderőt alkotó SS egységek, köztük
ukrán és balti népek fiai, nem számíthatnak kegyelemre. Hadifogság helyett
tarkólövés lehet sorsuk.
Senki nem születik hősnek. Budapest
védőit a történelem kényszerítette ebbe a szerepbe.
A német és neki alárendelt
magyar csapatok élőerejének hozzávetőleg 50%-os vesztesége, a muníció hiánya
február 11-re végképp reménytelenné tette a további ellenállást. A választás:
megadás vagy kitörés! Előbbi, legalább a németek számára a biztos halál,
utóbbi, egy hajszálnyi esély a túlélésre.
A védelem vezérlő tábornoka
így jutott arra az elhatározásra, hogy megkísérti ezt a hajszálnyi esélyt.
Miután döntéséről a Főhadiszállást értesítette, rádióját összetörette, elejét
veendő egy újabb esztelen parancs vételének. A személyi állomány számára a
kitörésben való részvétel nem volt kötelező. Arról mindenki szabadon
dönthetett.
Az este nyolc órakor kitörő
első hullámot a szovjetek már felkészülten várták. Két napig aratott a Halál. A
kitörés útvonalát ezrek véres teteme borította. A budai hegyek erdőibe még
hozzávetőleg 16.000 fő verekedte át magát. A szisztematikus embervadászat itt
folytatódott. Február 13-ra már minden csendes.
Az áldozatok sora azonban
folytatódik. Az ígért hadifogoly létszámot ki kell tölteni. Katonák hiányában
civilek is megteszik. Egy kis „malenkij robot”-ra bárki megfelel, aki útjába
kerül a csata győzteseinek. De ez már egy másik történet.
vitéz Kátay-Barba Rafael Péter
székkapitány
vitezirend.com |
