|
Az Ojtozi csata 100. évfordulójára emlékeztek a
Keleti-Kárpátokban fekvő Ojtozi-szorosban, a történelmi Magyarország akkori
legkeletibb pontján, ahol a Soproni 18-as Honvéd Gyalogezred hősies
helytállással, hatalmas veszteségek mellett védte a hazát.
Bereck Község Önkormányzata és Magyarország
Csíkszeredai Főkonzulátusa közös szervezésében tartották a kétnapos
eseménysorozatot, amelyre Sopront is meghívták. Azt a várost, amely hatalmas
áldozatot hozott a csatában és amely fontosnak tartotta a soproni ojtozi hősök
emlékét megtartani, emlékművet állítani Sopronban, majd Ojtozban
is.
A város küldöttségét Firtl Mátyás vezette. Sopron és térsége
országgyűlési képviselője a kezdetektől támogatta, hogy újból emlékmű hirdesse
a soproniak hősiességét az Ojtozi-szorosban, annak a helyén, amelyet 1919-ben
leromboltak. Így kerülhetett sor 2007-ben, Sz. Egyed Emma érem- és
szobrászművész alkotásaként, Tóth Éva kezdeményezésére és a Soproni Erdélyi Kör
szervezésében a Honvédkő újbóli visszaállítására az Ojtozi templomkertben.ű
A jubileumi, Bereck–Ojtozban tartott eseménysorozat része
volt egy, a csata évfordulójára rendezett történészkonferencia és ünnepség is. A konferencián A
soproni vasezred története címmel Dr.
Brummer Krisztián tartott nagy sikerű előadást. Az Ojtozi csata 100. évfordulójára emlékeztek
a Keleti-Kárpátokban fekvő Ojtozi-szorosban. A magyar kormány támogatásával
felújított Ojtoz-telepi római katolikus templom kertjében az ünnepi szentmisét
követően emléktáblát avattak, majd koszorúztak. Firtl
Mátyás köszöntőjében arról szólt, hogy emlékműveink szerte a világban hirdetik,
hogy él a nemzet- és hazaszeretet, az
összetartozás.
Az ünnepségen a Soproni Honvéd Hagyományőrző Egyesület tagjai is részt vettek,
különös fényt adva a soproni honvédek hősiessége előtti tiszteletadásnak.
Az eseményen adták át a résztvevőknek Sopron városa részéről
a jubileumra készített ismeretterjesztő kiadványát, amely Osváth Ádám szerző: Ojtoz – A soproni honvédek hősies helytállása címmel jelent meg a
Soproni Múzeum kiadásában, a Miniszterelnökség, Sopron Megyei Jogú Város és
Firtl Mátyás, országgyűlési képviselő támogatásával.
Sopronban is az Ojtozi csata 100. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést az I. világháború hős honvédeinek
tiszteletére csütörtökön délután a Soproni m.kir. 18. honvéd gyalogezred Ojtozi
fasorban lévő sziklafali emlékművénél.
A megemlékezésen
részt vett Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője, Magyar
Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke, Dr. Fodor Tamás, Sopron MJV. polgármestere,
valamint több önkormányzati képviselő és közéleti személyiség.
Az ünnepségen
beszédében Firtl Mátyás emlékeztetett a hazaszeretetre, a hősies
helytállásra, az emlékezés és a tiszteletadás fontosságára valamint arra, hogy
Sopron a történelem folyamán mindig is bizonyította a haza iránti szeretetét és
hűségét, amit az Ojtozi csata során harcoló honvédeink is bizonyítottak hősies
helytállásukkal, akikre ma itt, Sopronban is megemlékezünk.
Firtl Mátyás
felidézte, hogy a közelmúltban az Ojtozi csata jubileumi évfordulóján felemelő
érzés volt részt venni az Ojtozi szorosban a Csíkszeredai főkonzulátus és
Bereck község közös szerevezésében történt rendezvénysorozaton, ahol jó
volt megtapasztalni azt, hogy a mai napig él és erőt ad a soproni tizennyolcasok
hősiessége és eleven emlékezete.
Az ottani
emléktábla avatáson is kiemelte, hogy a Kárpát-medencében és mindenhol a
világon ahol magyar él, az emlékműveink és emléktábláink jelek és egyben
üzenetek is. Jelei a tetteknek és üzenetei a legnemesebb és legidőtállóbb
eszméknek, melyek hazaszeretetben, nemzetszeretetben és szolgálatban
nyilvánulnak meg.
A történelem talán
nem is nem években és nem is évszázadokban mérhető igazán - tette hozzá
- hanem a tettek nagyságában és az azokra való
emlékezésekben, illetve felidézésükben, emlékük megőrzésében.
A mai ünnepségen
emlékezzünk most közösen és hajtsunk fejet a soproni honvédek
hőstettei előtt, akik példát mutattak hazaszeretetben és a hősies
helytállásban, példát mutatva az őket követő generációknak.
Az ünnepségen
köszöntőt mondott Dimény Zoltán, a székelyföldi Bereck polgármestere
valamint emlékező gondolatait osztotta meg az emlékezőkkel Hegedűs Elemér
nyugalmazott ezredes, melyeket Kálinger Roland őrnagy, tábori lelkész imája
zárt.
A megemlékezés végén
az emlékműnél elhelyezték a résztvevők a tisztelet és megemlékezés koszorúit.
A Vitézi Rend
Győr-Moson-Sopron megyei Törzskapitányság részéről vitéz Hillebrand Győrgy vitézi hadnagy helyezte el a megemlékezés koszorúját.
A megemlékezések szervezésében, lebonyolításában, aktív
részvételében köszönet illeti soproni vitézeinket v.Hillebrand György vitézi
hadnagy, v. Dr. Brummer
Krisztián vitézi őrmester és Osváth Ádám vitézi várományos nemzetes urakat.
|
Történelmi visszatekintés
Száz évvel ezelőtt, 1917 augusztusában zajlott az első világháború román frontján a második Ojtozi csata, melynek soproni hősei előtt tiszteleg az Ojtozi fasor sziklaemlékműve.
Az Ojtoz-patak völgye Erdély stratégiai jellegű kapuja, itt törtek be annak idején a tatár és a török seregek is, majd az 1848–49-es szabadságharc idején Bem József seregei vitézkedtek itt. Száz évvel ezelőtt ezekben a napokban véres ütközetek zajlottak Gorzafalva, a Kosna–csúcs és a Runcu-csúcs környékén. Rohr Ferenc magyar katonatiszt, császári és királyi tábornagy volt a főparancsnoka a Monarchia két lovashadosztályának, egy német és két magyar gyaloghadosztálynak, köztük a soproni 18-as honvéd gyalogezrednek, melyet később az „Ojtoz hőse” címmel tüntettek ki. Négy napon át hősiesen tartóztatta fel a sokszoros túlerőt, amiért nagy árat fizetett: a honvédség állományának közel fele, a tisztikarnak pedig a háromnegyede esett el.
A hősies helytállás elismeréseként öt arany, 175 nagyezüst, 322 kisezüst és 852 bronz vitézségi érmet adományoztak az ezredállománynak – sokuknak már posztumusz. A csata emlékére a Vár- vagy Rákóczi-hídtól nem messze, az út felett magasodó sziklába egy fegyveres honvéd domborművét faragták be, melyet később a köznyelv Honvédkőnek nevezett: erről előbb a honvéd alakját vésték le, majd 1961-ben a sziklát is felrobbantották…
A Soproni 18-as Bajtársi Kör, a Soproni Honvéd Főreáliskola tanárával, Dabóczy István szobrászművésszel (aki a recski munkatábort is megjárta) elkészíttette a honvédemlékmű féldomborművének mását, melyet 1934. augusztus 5-én avattak fel a Gleinchenberg allén, melynek hivatalos neve ezt követően lett Ojtozi fasor.
„Ez az emlékmű hű mása annak az eredetinek, mely az Ojtozi-szoros sziklafalába vésve hirdette a soproni 18-as honvédek vitézségét” – olvasható az emlékművön, melyet 2002 tavaszán újított fel a Soproni Ifjúságért és Környezetünk Védelméért Alapítvány, valamint a TAEG, 2009-ben pedig, az emlékmű felállításának 75. évfordulóján bronz emléktáblát helyezett el a város Ónkormányzata és a Soproni Erdélyi Kör.
A II. Bécsi döntést követően visszakaptuk Észak-Erdélyt.
Béke körülmények között a határőr-zászlóaljak csupán kilencfős parancsnoksági keretből állottak, a mozgósítás során viszont állományuk közel 1000 főre duzzadt fel zászlóaljanként. A határőr-zászlóaljak nehézfegyverzete minimális volt, lövészszázadonként 2 db golyószóró és 2 db géppuska, nehézfegyver 1944 nyarán a Székely Határvédelmi Erőknek keleten 200 km, délen és nyugaton ugyancsak 200 km hosszú síkságot és hegyvidéket kellett védeniük kb. 40-50 ezer fővel. Egy határvadász-zászlóaljra átlagban 70-80 km, egy ütegre 50 km, míg egy határőr-zászlóaljra 20 km védendő határszakasz jutott. Az ország keleti határait lezáró, ún. Árpád-vonal középső és déli szakaszának kiépítésében nem csak a műszaki és munkaszolgálatos alakulatok, de a székely határőrök is részt vettek. Az Árpád-vonal székelyföldi szakaszán az egyes védőkörleteket a harc- és gépjárművekkel járható szorosok és hágók körzetében, a védők számára legelőnyösebb terepszakaszokon alakították ki, melyek több részből álló erődelemek voltak. Számolva a déli irányból várható román támadással, 1943-tól körkörösen védhető zászlóalj-támpontokat létesítettek a Székelyföldön, így Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Barót, továbbá a Hargita és Parajd térségében, Homoródfürdőn pedig folytatódott a Székely Határvédelmi Erők parancsnoksága számára tervezett vezetési pont építése. 1944. március 31-én ismét bevezették a katonai közigazgatást Erdélyben. Pár nappal korábban a Székely Határvédelmi Erők alakulatainál is mozgósítottak – parancsnokságuk ekkor már Csíkszeredában ténykedett –, amelyet április 1-jén 0 óráig kellett befejezniük.
A mozgósított határőr-zászlóaljak katonái megkapták rendes egyenruházatukat és fegyverzetüket, s elhagyták békehelyőrségeiket, a tavaszi és nyári időszakot erőltetett ütemű képzéssel, valamint határvédelmi munkálatokkal töltötték.
Románia 1944. augusztus 23-án, egyik napról a másikra szövetségest váltott, Mihály király rádiószózatában utasította hadseregét Észak-Erdély visszafoglalására. A román területen kelepcébe került német 6. és 8. tábori hadseregek a székelyföldi hágók felé hátráltak és napok kérdése volt, mikor éri el a háború a Magyar Királyság keleti határait. Augusztus 26-án az Úz és a Csobányos völgyében, másnap az Ojtozi-szorosban jelentek meg a szovjet csapatok. A székely határőrök ekkor kerültek először harcérintkezésbe az ellenséggel és kemény helytállásuk ellenére súlyos veszteségeket szenvedtek. Úz-völgyi hegyomlás című riport kötetében Sylvester Lajos nekik állított emléket.
A Máramarosi-havasoktól Lakócáig húzódó több száz kilométeres arcvonalat a székely határvadászok és határőrök egyedül nem tudták tartani, ezért a német hadvezetés is küldött csapatokat a védelem megszilárdítására, illetve a Romániából visszaérkezett alakulattöredékeket is bevetették. A szovjetek nyomasztó fölénye, s az a tény, hogy a román átállás miatt a Déli-Kárpátok szorosain és hágóin akadálytalanul léphetett az ellenség Erdély területére, eldöntötte a harcok további kimenetelét… |
Összeállította: vitéz Fülöp Jenő
Győr-Moson-Sopron megyei törzskapitány |
.jpg)
