Magyarország számára 1918. október 31-én véget ért az első világháború. Vesztes félként azonban az országnak nem sok beleszólása maradt a demarkációs vonalak kialakításába. Ferdinand Vix alezredes, a budapesti antantmisszió vezetője 1918. december 23-án jegyzéket (ún. Vix-jegyzék) nyújtott át a magyar kormánynak, amelyben a győztesek a Duna–Ipoly vonalában jelölték meg a csehszlovák állam előzetes határát.
Komárom történelmének talán legmeghatározóbb időszaka volt az 1919-es év, amikor a Duna két partján fekvő város - egyelőre ugyan még nem hivatalosan, de - kettévált.
A csehszlovák hadsereg azonnal elkezdte a jegyzékben odaítélt területek elfoglalását és decemberben kiegészült a Piccione olasz tábornok vezette olaszországi csehszlovák légiók alakulataival, tovább nyomulva a demarkációs vonal felé, január 10-én elérték és megszállták Komárom északi részét. A csehszlovák adminisztráció egyre jobban korlátozta a két városrész érintkezését, nemsokára a hidat is lezárta. A magyarok részére egyértelművé vált, hogy az ideiglenesnek gondolt csehszlovák megszállás állandósult, ezért Komáromban lépésekre szánták el magukat.
Intenzív előkészületek utána 1919. április 28-án éjjel, az északi városrészben lévő Hajógyár munkásai megtámadták a csehszlovák hídőrséget, hogy utat nyissanak a déli városrészből érkező csapatoknak, az őrség azonban a hajógyáriakat visszaverte, így a magyar oldalon előkészített támadást elhalasztották. A munkásokat letartóztatták és Terezínbe internálták.
A magyarországi szervezők azonban folytatták a tevékenységüket és április 30-ról május 1-jére virradóan több ponton támadást indítottak a megszállt városrész visszafoglalására: a dél-komáromi, tatai és győri vagongyári munkásokból, tatabányai bányászokból, vörös katonákból, háborúból hazatért, leszerelt katonákból álló, számítások szerint 1700 és 3000 fő közötti támadók egy csapata csónakokkal a Dunán, két másik pedig a hidakon átkelve támadta meg a csehszlovák helyőrséget.
Kezdetben sikeresen nyomultak előre, de hajnalban a megszállók Érsekújvár felől a vasúton erősítést kaptak és megkezdték a két tűz közé került és lőszerhiánnyal küzdő támadók visszaszorítását. A hidakon, vagy a Dunán menekülők közül a csehszlovák legionisták sokakat agyonlőttek, az Erzsébet-szigeten muníció nélkül ragadt támadókat pedig egytől egyig kíméletlenül felkoncolták.
A magyarok részéről május 1-jén délben, a megjelent parlamenterek 360 embert kerestek. Ezek közül 8 főt a csehek kiadtak, 19 halottat a május 3-i agnoszkálás során felismertek, de 102 áldozatot ismeretlenként közös sírba temettek. A több mint 200 fős különbözet egy része a Dunába veszett, illetve sokan még napokig bujkálva keresték a hazatérés lehetőségét, vagy a hazatértek közül többen, félve a büntetéstől, nem jelentkeztek. Tehát olyan 250-300 magyar áldozatról valószínűleg beszélhetünk. A temetőben kiterített holttestek látványára jellemző volt, hogy dr. Mezey János, a megyei tiszti főorvos nem tudta a jegyzőkönyvezést végigcsinálni, mert idegösszeomlást kapott. A munkát végül, a sokat látott dr. Biringer Mór komáromi rendőrorvos fejezte be.
Az áldozatokat 1919. május 4-én temették el a komáromi katolikus temetőben. Sírjuk fölé 1929-ben síremlék került, a vasúti Duna-híd déli hídfőjénél pedig Komárom Város Tanácsa 1959. május 1-jén avatott emlékművet.
Számadó Emese történész nyomán
vitéz Nagy Miklós törzskapitány
Komárom-Esztergom Megyei Törzskapitányság
