Miklós
bácsi egy igazán izgalmas és eseményekben gazdag életet élt a 101 éve alatt,
mely során jó és rossz is történt. Egy régmúltú családba született, személyesen
találkozott vitéz nagybányai Horthy Miklóssal és egykori tábornokokkal,
szolgált a második világháborúban, termővétett egy sivatagot és hazaköltöztette
a Vitézi Rendet az emigrációból.
1923.
március 21-én született Mátyásföldön, vitéz kissároslaki Bercsényi Miklós
huszártiszt és pazonyi Elek Renée földbirtokos első közös gyermekeként. Általános
iskoláját Budapesten végezte, majd a ciszterci gimnázium és a kalocsai jezsuita
internátus hallgatója volt. Repülőtisztnek készült, de egy családi döntés
értelmében végül a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Főiskolán szerzett 1944-ben
agrármérnöki diplomát.
1944-ben
bevonult katonának és a páncélosokhoz került. A háború során Magyarországon és
Németországban kapott páncélos kiképzést, majd a kiképzést követően a frontra vonulás
során Ausztriában esett hadifogságba, ahonnan 1945-ben szabadult. Hazaérkezést
követően a családi birtokon gazdálkodott egészen 1947-ig, majd állást kapott a
mezőgazdasági minisztériumtól, így Balassagyarmatra került. 1951-ben a kommunista hatalom koncepciós perbe
fogta, majd „szabotálás” vádjával elítélte és 2,5 év fogságra ítélték. A
büntetésből 18 hónapot egy kőbányában dolgozott, majd egy raboknak szánt
mezőgazdasági üzemhez helyezték át, ahol rab-agronómusként dolgozott. A
szabadulást követően Szikszón helyezkedett el, ahol 1959-ig egy 7500 hektárnyi
földdel rendelkező állami gazdaság vezető agronómusa lett. A szikszói évek
során, az 1956-os szabadságharc leverését követően felállított pufajkások
1957-ben véresre verték.
1959-től
1985-ig a központban dolgozott, ahol két főosztály vezetői állását töltötte be
egyszerre. 1970-ben a mezőgazdasági minisztérium felajánlott egy
álláslehetőséget számára a FAO-nál, ahol négy évet töltött el. A FAO-nál
töltött évek után nyugdíjazását kérte, azonban a régi osztályain nyugdíjasként
tovább dolgozott, egészen 1985-ig. Ezt követően egy osztrák illetőségű
kereskedelmi cég kelet-európai igazgatójaként dolgozott, egészen 1996-ig.
1992-ben
a Vitézi Rend működését újra engedélyezték Magyarországon. Miklós bácsi, mint
1939-ben (várományosi jogon) avatott vitéz, jelentkezett a Rend akkori
vezetőségénél és régi bajtársaival sikeresen újraépítette Magyarországon a
Vitézi Rendet. A hazatelepült Vitézi Renden belül számos magas pozíciót
ellátott, és szervezőtevékenységének hála a Rend folyamatosan fejlődött.
Legmagasabb beosztását, a főkapitányi tisztséget 2003. május 31-től egészen a
2004-es májusi küldöttgyűlésig töltötte be, amikor is korára való tekintettel
lemondott, és az új főkapitány, Dr. vitéz Várhelyi András nyugállományú
főkapitányi pozíciót adományozott számára. 2012-ben jelent meg „A Vitézi Rend
magyar örökség” című könyve, melyet vitéz Bősze Józseffel együtt írt. Jelenleg
Egerben él. Bár nyugállományba vonult, azonban napjainkban is aktívan követi a
rendi életet, és ha kell, akkor tanácsot vagy segítséget nyújt a fiatalabb
generációknak.
Ez
csak egy rövid összefoglalója egy hosszú és tartalmas életnek, de jól látható,
hogy mennyi mindent élt át Miklós bácsi a 20. század viharjaiból.
Itt
szeretnék egy személyes motívumot is kiemelni, amely Miklós bácsi és az én
életemben is meghatározó. Ez nem más, mint március 21-e. Miklós bácsi amint már
írtam, 1923. március 21-én született, jó magam pedig 1999. március 21-én, mely
egy igazán különleges élménnyé teszi számomra a mostani születésnapot. Elmondható,
hogy egy Miklós bácsihoz hasonló személlyel nagy élmény találkozni és beszélgetni,
de a közös születésnap csak emeli a hangulatát.
Isten
éltesse Miklós bácsit és az Isten tartsa még sokáig közöttünk! Jó magam pedig köszönöm
az Egri Székkapitányság tagjainak, hogy ott lehettem és részese lehettem ennek!
vitéz
Oláh Szabolcs központi hadnagy
vitezirend.com |