2024.
szeptember 7-én, immáron harmadik alkalommal rendezték meg a Honvéd Szondi SE,
az iGenerációért Egyesület, a Fiatal Civil Kurázsi Egyesület a Gorsium
Régészeti Parkkal együttműködésben nagyszabású sportos családi- és
hagyományőrző napját.
A
szervezők kiemelt célja volt, hogy a sportos életre való ösztönzés mellett
megmutassák a Gorsium Régészeti Park és környéke római kort követő történelmét
is a korok hagyományőrző csoportjainak segítségével. Idén kiemelt szerepet kapott
a rendezvény során a huszárság. A honvédelem témakörében pedig fontosnak érezték
a szervezők, hogy kicsiknek és nagyoknak is bemutatkozzon a mai kor katonája
is, így egy igazán izgalmas nap elébe néztek azok, akik kilátogattak.
Az
idén a Vitézi Rend Hagyományőrző Törzskapitányság tagjai is jelen voltak a
rendezvényen. Mivel a magyar huszár került a mostani tematika közepébe, így
huszárjaink nagy érdeklődés közepette mutathatták be a magyar
huszárhagyományokat.
vitezirend.com |