Most vasárnap, május utolsó vasárnapja, nem csak gyermeknap! Szinte teljesen eltűnt a köztudatból a "Hősök napja", vagy a "Hősök emlékünnepe" kifejezés. Pedig közel 100 éves törvény határozza meg a kereteit. Fontos ezt tudnunk, mikor gyakran már azon vesszük észre magunkat, hogy idegen kereskedelmi érdekek szerint éljük meg ünnepnapjainkat, vagy mikor mások mondják meg, mire kell emlékeznünk. Van elég sok olyan emlék-, és ünnepnap, ami saját népünkből, történelmünkből, kultúránkból merít. Hagyományainkkal egyetemben tartsuk, üljük, és éljük meg ezeket, attól függően, hogy emlék-, gyász-, vagy éppen ünnepnapról van szó!
"A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért.
Az elesett magyar hősök emlékezetét először az I. világháború idején, 1917-ben iktatták törvénybe,[2] Abele Ferenc vezérkari őrnagy kezdeményezésére. Abban az időben állt fel a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság, melynek feladata a települések emlékmű-állítási programjának lebonyolítása volt. Az egyik legismertebb alkotás az összes elesett első világháborús katonára emlékeztető hősök emlékköve, melyet 1929-ben avattak fel a budapesti Hősök terén a Millenniumi emlékmű előtt.
A Hősök emlékünnepét az 1924. évi XIV. törvénycikk[3] rögzítette, mely kimondta, hogy „minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját (...) a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli”. Ennek ellenére az ünnepet 1945-től, a kommunista időszakban nem tartották meg.
A rendszerváltás után újra lehetett ünnepelni az elesett magyar katonákat, majd a 2001-ben elfogadott LXIII. törvény[1] a korábbi ünnep körét hivatalosan is kibővítette mindenkire, „akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért.” (Wikipédia)
Monoron is lesz vasárnap megemlékezés, de ezen esemény apropóján hadd meséljek el egy történetet!
Történt ugyanis, hogy akik többször megfordultak a monori református temetőben, a tavalyi évben több síron láthattunk felszólító leveleket, hogy a kedves hozzátartozó rendezze a sír tulajdonjogát, az úgynevezett sírmegváltást. A Monori Nagytemplomi Református Egyház igyekezett (és mai napig igyekszik) rendezni temetői adatbázisát. Több éves, sőt évtizedes hiányosságot igyekeznek pótolni, több-kevesebb sikerrel. Az még jobban megbonyolítja a helyzetet, hogy sok olyan sír van, mely meg lett váltva, csak éppen nincs hozzá köthető személy, mert vagy meghalt már azóta ő is, vagy különböző okokból nem szerepel a nyilvántartásban. De igen sok sírnál nem jelentkezett senki, semmilyen formában, mivel több sírhoz mára már nem köthető semmilyen hozzátartozó. Ezek a sírok, minden jó szándék ellenére, jogilag akár következmények nélkül felszámolhatóak, és valljuk meg őszintén, amikor temetést kell intézni, bizony percek alatt kell döntést hozni, hogy az elhunytat lehetőleg valahová oda temessék, ahol a közelben már nyugszanak a családból!
Ekkor jöttünk rá az Egyházban, hogy gyakorlatilag veszélybe kerülhetnek olyan régi sírok, melyek koruk miatt értéket képviselnek, de évtizedek alatt kihaltak a hozzátartozók.
A Monor Nagytemplomi Református Egyház Presbitériuma ekkor bölcsen és belátóan azt a határozatát hozta, mely kimondja, hogy az Egyház kezelésébe tartozó monori református temetőben lévő azon sírok, melyek valamilyen értéket képviselnek, "Védett sír" besorolásba kerülnek. Ez különböző okokból történhet meg, például egyházi vonatkozás miatt kerülnek védett kategóriába (lsd. egykori lelkész-, és egyházfi- sírok), vagy egyéb, nem egyházi vonatkozás miatt, például a honvédsírok.
Így a monori református temető 6. parcella 1. sorának 3. sírja, mely egy, a II. világháborúban elesett monori honvéd 60 éve gazdátlanul álló, és ezáltal lassan, de biztosan az enyészet hatalmába kerülő sírja is "Megőrzendő! Védett katonasír." besorolást kapott a temetői nyilvántartásában.
Miért is?
A II. világháború sok monori áldozatot szedett, és egy egész férfinemzedék volt részese a harcoknak. De igen kevés holttest ért haza Monorra, így aztán a helyi temetőkben nem sok katonai síremléket találunk. Én személy szerint 2 sírról tudok a református temetőben, amelyen fel is van tüntetve, hogy a háborúban elesett, hősi halált halt katona van oda eltemetve. (A katolikus temetőt nem ismerem.)
A fentebb említett sír felirata pedig igazán szívhez szóló. Valahogy össze is foglalja a XX. századi magyar tragédiák egyikét. Így szól:
"Minden Isten akarata szerint történt
Fiatal 23 éves életemet adtam Magyarországért
Ifj. Buzás János 1921-1944
Drága egyetlen jó fiunk! Aludj csendesen! Álmodd meg e szerencsétlen, gyűlölködő földi világban el nem ért, földöntúli, örök boldogságod! Isten veled!"
És ide lett eltemetve a hősi halált halt honvéd édesanyja is, alig 11 évre rá. A sírnak onnantól nem volt gazdája. Megváltva újonnan nem lett. Elmondásokból tudjuk, hogy időről-időre egy szál virágot helyezett rá valaki, de karban nem tartották. (Ami, ha belegondolunk, nem is meglepő, mert nem volt ildomos emlékezni "felszabadító hőseink" ellenségeire.) Így aztán a sír pusztult.
Időről-időre páran kimentünk a sírhoz, gyertyát gyújtottunk, és csendben emlékeztünk arra a fiúra, aki egy volt a monori fiúk közül, aki végigjárta a cserkész-levente-honvéd utat, az élete elején volt még, egyedüli fiúként a csonka családban, és meghalt. És vele magva szakadt családjának. És ki nem mondva tudtuk, hogy emléke is elvész, mikor az igen nehezen olvasható szöveggel ellátott sír is elvész.
Idén páran úgy döntöttünk, hogy ezt a sírt valahogy megpróbáljuk megmenteni az utókornak. Nem kért minket senki. Csak úgy éreztük, Széchenyi gondolata igaz:
"Ha tudni akarod, egy nemzet mennyire becsüli a múltját, nézd meg a temetőit!"
És a magunk módján elkezdtük a munkát. Eleinte csak apránként, sepregetve, gereblyézve takarítottunk. Egy-egy ember magányos kis akcióiból lett végül szervezett munka. Aztán, ahogy meséltünk ismerőseinknek erről a dologról, egyre több segítséget kaptunk. Olyan helyről, ahonnan talán nem is számítottunk rá. "Ügy" lett a dologból, olyan ügy, melyet érdemes támogatni. Ekkor éreztem azt, amit hiába mondok olyan embernek, aki nem hisz Istenben, hogy ezen a munkán Isten áldása van! És lettek szakmunka felajánlások, természetbeni felajánlások, munkaerő-, és idő felajánlások. És még nem végeztünk teljesen!
Ma ez a sír úgy áll a monori temetőben, hogy most vasárnap szégyenérzés nélkül emlékezhetünk arra a hősi halált halt honvédre, aki nem statisztikai szám maradt, hanem a munka során nevet, arcot, sorsot kapott. Aki egy volt közülünk.
Szeretném, ha tudná a világ, hogy ebben a munkában hála, és köszönet jár Bokros Károlynak (Bk Karcsi), Sipos Bencének ( Bence Sipos), Bereczki Gábornak ( Gabor Bereczki), Kampfl Márknak ( MrKampfl Márk) és a Hungránit Bt. munkatársainak), "vitéz úrnak" ( Kiss Zsolt ) és feleségének ( Kiss Mária-Magdolna). Külön köszönet Szabó Lászlónak a virágokért! És személyesen köszönöm feleségemnek ( Szőnyi-Tóth Miléna), hogy ezt az agymenésemet (is) nemcsak elviselte, hanem ötleteivel, tanácsaival, szerető türelmével támogatott a szervezésben, valamint a megvalósításban!
Köszönet jár mindazoknak, akik imádságban hordoztak bennünket, vagy akár csak gondoltak ránk, és lélekben velünk voltak.
Személyesen köszönöm még a Kelet Pest-megyei Vitézi Rend monori tagjainak is, hogy mind szellemi, mind fizikai támogatásukat adták! Kérlek titeket vitéz Kiss László Sándor, és vitéz Kiss Zsolt, hogy az országos hadisír jegyzékbe is juttassátok el a képeket, és magát a hírt, hogy vannak még jó emberek, akik hajlandóak önzetlenül kiállni egy jó ügy mellett! (Ezt a fentebb felsorolt résztvevők egyike mondta... wink hangulatjel )
Nos. Elnézést, hogy sok időt raboltam ezzel a kis történettel! Nem nagy sztori. De a mi történetünk.
És még valami: Van még védendő sír. Lehet folytatni, ha valakinek tetszik ez a kezdeményezés! wink hangulatjel
|