|
VITÉZI REND
|
|
 |
|
TÁBORILELKÉSZ HÍREI
|
|
|
|
|
KERESÉS
|
|
|
|
|
HÍRLEVÉL
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
Galiba a négyszögletes kerek erdőben - Emese dédunokámnak |
|
|
Hunor dédunokám szótlanul ott sertepertélt körülöttem miközben én a rózsákat metszettem. Tudja a segítőkész gyerkőc, hogy ebben a tevékenységemben nem segíthet, mert megszúrja a kezét.
|
- Mi bántja a szívedet? – szólítottam meg, tán rossz fát tettél a tűzre? - kérdeztem tőle, miközben mélyen a szemébe néztem.
- Papa, te nem szereted a kishúgomat, az Emesét - vágta ki egy szuszra.
- Miért mondasz ilyen szamárságot? - csóváltam meg a fejem, miközben a metszőollót a tokjába csúsztattam.
- Azért mert már írtál mesét Luca unokatestvéremnek, nekem már kettőt is -mutatta fel két ujját az ég felé - Emesének meg semmit.
- Hát van igazság a mondandódban, már ami a mese elmaradását illeti. Na, de ami késik, az nem múlik, ha az éjjel megálmodom holnap, a reggeli után a testvéred iránti szeretetemet be is bizonyítom. Ma korán lefekszem, mert hajnalban a pacsirtával kell kelnem, mivel reggeli után nem szeretnék ismételten bajba keveredni.
Mielőtt álomba szenderülök különböző mesébe illő történetek jönnek elő az álomvilágból a nagyszájú, összeférhetetlen mókusról, amelynek meg kellett futamodni a nála jóval erősebb komájától, vagy a Bodri nevű pulikutyáról, amelyet hűségéért nem tartottak láncon. Vasárnaponként át is szökött a vásártérre és az étkezdéknél maradékot koldult. Még haza is vitt belőle, s egy részét betolta a kerítés alatt kutyapajtásainak.
Mélyül az álom és előjön egy erdő…..
A virradat már a kerti asztalnál talál. Az első rigófüttyre beindul a madarak kórusa. Egyik sem akar lemaradni, mert még azt hihetnék, hogy elment a hangjuk, ami madáréknál a legnagyobb szégyen.
Hát, hogy nekem se kelljen szégyenkezni kézbe veszem a tollamat:
Volt egy piciny erdő a Gerecse hegység szívében, az Őrhegy tetején. Bizony olyan messze volt a legközelebbi falu, hogy oda még disznóvágáskor sem hallatszik fel a kocák visítása. A falu templomának kíváncsi tornya is nyújtózkodhatott, ha meg szerette volna tudni, hogy mikor veszi fel az erdő őszi rozsdabarna köntösét. Meseszép erdő tárult elém, közepén egy kristálytiszta forrással. Még a nap is örömét lelte benne, ha fölé ért a napi, megszokott útját járva. Ha tehette néhány pillanatra meg is állt hallgatni a madarak önfeledt kórusát.
Egyik napon aztán csendesebb lett az erdő. Még a csetlő, botló nyuszi-gyerekek sem játszottak a virágos erdei tisztáson. Az örökké vidám erdőlakók nem értették a változás okát.
Hunor és Emese a két stiglicgyerek így beszélgetett:
- Apu és anyu mostanában nagyon fáradt és szomorú. Gyanakodva nézegetik a családi fészekben terpeszkedő új testvérünket. Olyan falánk, hogy mire eljön az este, a szüleink remegő lábbal alig tudnak megállni a faágakon. Az egész napi táplálékbeszerzés miatt röpködnek. Rejtélyes módon a többi tojás eltűnt a fészekből, de a mi újabb testvérünk csak hízik, és hízik.
Amíg így beszélgetnek köréjük gyűlik több madár-pajtásuk, és elmondják, hogy náluk is hasonlóak történnek. Mit lehet ennek az oka? Mit lehetne tenni? – tanakodnak.
- Ha magunktól nem tudunk megoldást találni, keressük fel Kázmér bácsit, a bölcs bagolypapát - javasolja Luca a sárgarigó-leányka.
Este ott ülnek szép sorban az öreg tölgy ágain és várják, hogy odújából előbújjon a madárbölcs. Egymás szavába vágva magyarázzák jövetelük okát. Nagy türelemmel hallgatja a panaszt az öreg, majd bagoly szárnya végével megvakarja a fejét, magyarázatot keresve az elhangzottakra.
- Hu-hu, nehéz ügy, de ha én nem tudom megmondani a jelenség okát, elmegyek az ötödik határban lakó bácsikámhoz, akinek nagy könyvtára van. Addig vissza sem jövök, amíg meg nem fejtjük a rejtélyt. Hu-hu, de besötétedett, megyek is csomagolni az útra.
Esténként csendben üldögél a madárhad a vén tölgyfa ágain, és várják a bölcs bagoly hazaérkezését. A madársereg türelmetlen, ám amikor a hold elővánszorog a csillagokból épített vackából néhány napig mégis csalódottan repülnek haza.
Aztán csak bekövetkezett a visszatérés napja, s megérkezett a várva várt tanáccsal Kázmér bácsi.
Megannyi stiglic, pinty, rigó, fülemüle, picinyke csíz, és egyéb madárka tátott csőrrel hallgatják az idős és tapasztalt bagoly beszédét, melyet miután felvette az olvasószemüvegét egy papírról olvas.
- A baj oka a kakukk - néz fel az égre. Ők orcátlanul tojják bele tojásaikat a gyanútlan madarak fészkébe, azokét pedig kihajítják. A megtévesztettek így a kakukkszülők helyett az idegen kakukkfiókát nevelik fel. Ez így nem mehet tovább bők szárnya hegyével az ég felé a felbőszült bölcs. Holnaptól kihirdetjük a kakukk-stopot. Minden kakukkot kitiltunk az erdőből. Ide többé egy élősködő sem teheti be a lábát. Utasítjuk az Erdei Rendcsőrséget a kakukk-stop betartására. Az erdő, a forrás, és környéke, a zsíros magyar föld a mienk, hisz itt tekergőznek a világ legkövérebb és legízletesebb földi gilisztái. Mi dolgozunk, és fütyülünk hálát adva a Teremtőnek, hogy ide teremtett minket. Ők költöző madarak, de nekünk ez a hazánk. Hu-hu, akarom mondani: punktum, fellebbezésnek nincs helye.
A nagysikerű beszéd után helyre állt a béke az erdőben. Az énekes madarak egy idő óta csak saját fiókáikat nevelik, és marad idejük, és erejük dalolni is. A nap is elégedetten kacsintott mikor az erdő fölé ért. A madarak kórusából egy szólam sem hiányzott. Innen egyedül csak a bugyuta kakukkolás nem szállhatott fel az égig, de ezt senki, még a nap sem sajnálta.
Itt letettem a tollamat, a mesét összecsomagoltam és az abrosz alá toltam.
Reggeli alatt Hunor kérdő tekintettel az arcvonásaimat kutatja: vajon kész van-e a mese?
Mikor vége van a reggelizésnek megszólítom:
– Na, Hunor, toldd ide mellém a babakocsiban Emesét.
A kérésemnek izgatottan tesz eleget. Mikor kihúzom az abrosz alól a papírokat mosolyogva hajolt a hugicájához:
- Látod Emese, a papa téged is szeret, de nehogy elsírd magad, mert nem azért álmodott neked is mesét, hogy belefojtsad a szót.
Egy fél perc türelmet kért, majd huszárcsákóban, és fakarddal az oldalán jön vissza tiszteletet adva a mesének.
v. Ország György
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
|