|
VITÉZI REND
|
|
 |
|
TÁBORILELKÉSZ HÍREI
|
|
|
|
ESEMÉNYNAPTÁR
|
|
|
H |
K |
Sz |
Cs |
P |
Sz |
V |
|
|
|
|
|
|
1
|
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
|
7
|
8
|
|
9
|
10
|
11
|
12
|
13
|
14
|
15
|
|
16
|
17
|
18
|
19
|
20
|
21
|
22
|
|
23
|
24
|
25
|
26
|
27
|
28
|
29
|
|
30
|
31
|
|
|
|
|
|
|
|
|
KERESÉS
|
|
|
|
|
HÍRLEVÉL
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
Az elmaradt libasült - (Knipfel Ferenc 1937-1956 emlékére) |
|
|
- Mesélj mamika! - mondta Julcsi a kőbányai panellakás szobájában, porolgatás közben, Feri bátyja fényképére bökve. - Mamika, mindig halogatod, hogy mesélni fogsz róla. Kééérlek szééépen!
|
- Na gyere, ülj mellém kis királynőm, ide a pamlagra. - Az ablak felé nézett, gondolatai évtizedeket mentek vissza, 1956 őszére. - Akkor én is nyolc éves lehettem, mint te most. Csepelen, a Királyerdőben laktunk 1949 óta. Akkor jött fel a család Kenderesről, ahol nagyon nagy volt a szegénység. Édesapámék cselédek voltak, a sok gyerek jött egymás után. A gólya úgy járt hozzánk, mintha családtag volna.
- Mami, mi az a cselédség?
- Tudod az, ha valaki sokat dolgozik a máséban, fizetség van is, meg nincs is. De ne szólj közbe, mert eltévedek a gondolataimban. Nagyon nyirkos, ködös idő volt. A Napnak alig volt ereje átsütni a felhőket. Édesapa a közeli gyárban dolgozott, három fiútestvéremmel. Egyik volt a Feri nagybátyád. Addig az őszi napig minden a helyén volt. Havonta fizetés, és abból a kis ház törlesztése, élelem, ruha. Szerényen, de megvolt. Édesanyám mestere volt a pénz beosztásának. A mai politikusok tanulhatnának tőle, nem lenne ilyen bajban az ország. Feri bátyád éppen, hogy nagykorú lett, s ez a fizetésén is meglátszott. Karácsonyra egy lódenkabátra gyűjtött. Engem nagyon szeretett, azt mondta, hogy belőlem úri nő lesz, nem enged elkallódni a tanulás terén. Mindig tanult velem, mert a szegény gyereknek kétszer annyit kell tudni, hogy érvényesüljön – mondta. Aznap Feri nélkül tértek haza apáék. Édesanyám kérdőre vonta, de ő csak hümmögött, hogy a politika így, a politika úgy. A politika nem az ilyen szegény embernek való. Hogy szüleim egymás közt mit beszéltek, nem tudom, de éreztem a levegőben a feszültséget. Nehezen aludtam el. Másnap még szomorúbb volt a hangulat. Apa odatámasztotta a tükörjét a recsegő rádió mellé borotválkozás közben. A rádióból semmit sem értettem, de a szüleim ijedt tekintetét látva gondoltam, hogy nagy a baj. Édesanyám mielőtt fát tett volna a sparheltre, megsimogatta a fejem búbját. Valamit mondani akart, de nem jött ki hang a torkán. A távolból dörgések hallatszottak. Apa félig borotvahabosan az arcán, trikóban kiállt az ajtóba. Sovány, inas válla mintha megrezzent volna a dörgés hallatán. Becsukva az ajtót, halkan ennyit mondott: - Már lőnek. Kopogtak, majd édesapám dörgő igenjére Balogh szaki lépett be. Leültek a sarokba, közel húzva egymáshoz a hokedliket. Nem tudom, hogy mennyi ideig sugdolódzhattak, de az lett a vége, hogy nem kellett se iskolába menni, sem dolgozni. Este, mikor körülültük az asztalt, furcsa dolog történt. A mindig kicsi asztal mintha megnőtt volna, úgy összehúztuk magunkat. Édesanya csendben tette az asztalra a kelkáposzta főzeléket, majd szedett mindenkinek. Feri tányérja előtt megállt, letörölte könnyét a csuklójával, majd a lábast visszahelyezte a sparhelt szélére. Halkan mondtuk el az asztali imát, majd leülve csak néztük a tele tányért. Édesanya köhintésére nekiálltunk, de csak nem akart fogyni az étel. Apa állt fel először, láthatóan nem nagyon evett, csak az ételt terelte össze a tányér egyik felébe. Lehajtott fejjel az ablak elé állt. Akkor éreztem először, hogy szégyelli magát, hogy nem tudta megvédeni a családját. Másnap teherautó állt meg a házunk előtt, dudálására Anyu kiment. Kint tárgyaltak, majd egy ázott libával tért vissza. Úgy gágogott szegény, hogy megesett rajta a szívem. Apa szokás szerint a rádió mellett ült, de most megszólalt: - Anya, tekerd már ki annak a lúdnak a nyakát, mert nem hallom a rádiót. Dehogy tekerem. Nem is kérded, hogy kitől kaptuk? Na én elmondom: a felkelőknek hozták vidékről az elemózsiát és Feri fiad ide irányította ezt a nagy, kövér jószágot. Ne üldögélj ott, hanem vedd elő a katonaládádat, abba tesszük bele. - Minek tennénk, tán vissza akarod küldeni a feladónak? -Nem küldöm, dehogy küldöm! Akkor kerül a tepsibe, ha Ferike hazajön. És ezzel a vita le volt zárva.
Igen ám, de a liba úgy gágogott, mintha a tollát tépnék. Ki is tettük ládástól a pajtába. Egy délután halkan nyílt az ajtó, s ott állt Feri bátyám, hóna alatt egy vekni kenyér. És ha lehet, még halkabban csukta be maga mögött az ajtót. Édesanya mozdult először. Nem szólt egy szót sem. Kivette a kenyeret a kezéből, majd lesegítette a kabátját. A hokedlit alátolta, majd a sparhelthez lépett, s a teáskannát közelebb húzta a tűztérhez. Odaszaladtam a bátyámhoz, megöleltem és a fülébe súgtam: - Ugye többet nem mész el? - De, kishúgom, vissza kell mennem. A jobbkezét a szívére tette, a balt felemelve, ennyit mondott: - Felesküdtem a szabadságra, s az esküm kötelez. - Micsoda?! - mordult föl anya. Dehogy mész! Én meg erre teszek fogadalmat - majd a nyomaték kedvéért bezárta a bejárati ajtót és a kulcsot a ruhája zsebébe csúsztatta. Te csak ott ülsz mamlaszul! - szólt apuhoz. Apu csak ült, nedves szemét megtörölte a zsebkendővel. Holnap libasült lesz, - mondta Anya elégedetten. Ma este meg zsíros kenyér, a frissből, melyet ez a csavargó hozott.
Másnap reggel üresen találtuk a fürdőszobabeli ágyát, s a nyitva hagyott ablakot ki-becsapkodta a szél.
v. Ország György
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
|