|
VITÉZI REND
|
|
 |
|
TÁBORILELKÉSZ HÍREI
|
|
|
|
|
KERESÉS
|
|
|
|
|
HÍRLEVÉL
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
A vízbefojtott falu - ( Móra László festőművész barátomnak) |
|
|
A székely barátoméknál múlattuk az időt. Kibeszéltük a világ dolgait aztán, hogy a szánk ki ne száradjon meg- meg locsoltuk a jófajta borral. Rég találkoztunk hát sok volt a mondanivaló, annyira, hogy összetoltuk a két napot. A nap már előcammogót éjjeli vackából mikor kinyújtózkodtunk a friss levegőn. Itt Székelyországban a tündérek földjén harapni lehet a levegőt állapítottuk meg. Lázár Tóni a vendéglátónk megkérte a feleségét, hogy pakoljon a kosárba harapnivalót, míg ő megtölti a demizsont borral, előszedi a pecabotokat meg a műlegyeket. A fia elővezette a lovakat, és befogta a szekér elé.
|
- Kimegy az álmosság a szemetekből ha megérkezünk Görcsnádasdra- nézett végig a zötykölődő társaságon. Még egy fertályórát sem kocsikáztunk mikor egy dombon átmászva behúzta a szekér kézifékjét. Lekászálódtunk a járműről majd körülnéztünk. Nem akartunk hinni a szemünknek. A zöldellő fenyőerdők ölelésében egy tó csillogva verte vissza az erőtlen reggeli napsugarakat. A tó vége felé egy templom nyújtózkodott ki a vízből. Tornya tetején nem volt tető sem harang. Idő kellett, míg rájöttünk, hogy ez az egyike a magyar faluknak, amelyet elárasztott vízzel az eszement politika. Barátaim elindultak a pecabotokkal az ösvényen. Tóni kioktatott, hogy hagyott itt harapnivalót a szekéren, és ha kedvem van hozzá menjek utánuk pisztrángozni a Görcs patakhoz. Száraz szalmát hordtam egy fenyőfa tövéhez majd leültem és a hátamat a fának támaszkodva szörnyűködtem. De jó lenne faggatni az erdőt, a fák még emlékeznek a falu zsivajára. A templom harangja hajnalt kongatott mikor a csillogó fagyos hóban tipegtek a lányok, asszonyok, legények, és éltes férfiak az adventi rorátéra, vagy mikor Krisztus urunk feltámadását körmenettel ünnepelték, szállt az ég felé az ének-feltámadt Krisztus e napon alleluja. Most szégyenlősen lesütött szemmel harang és tető nélkül búslakodik árnyékot vetve a fénylő víztükörre. Ki ad igazságot a falunak? Nyugodtan lesütheti a szemét a vénhedő Európa. Tán még az ördög sem elégedett, mert túl lett teljesítve sátáni elvárása. A „szisztematizálás” jelszóval pusztították a magyar falvakat, és a világ tétlenül nézte.
Egyre gyakrabban csukódik le a szemem, majd elalszom…..
Ármin a kocsmáros rendezgette a székeket az ivóban a reggeli csúcsforgalom után. Elégedetten nézegette, csörgette a bevételt. A mindig kíváncsi nap fényéhez tol egy széket meg egy asztalt. A nagy becsben tartott kockás füzetét előveszi a fiók rejtekéből. Ebben az irkában tartja számon a hitelbe fogyasztott italokat. Ahogy lapozza a füzetet kitekint a fűzfára mintha segítséget kérne tőle kinek a nevéhez lehetne beírni még egy vonást. Ekkor nagy hanggal betoppan Bendegúz a fuvaros. Ármin gyorsan az inge alá csúsztatja a füzetét.
- Izibe tölts egy felest a büdösből, mert valahogy csavarja az orrom a szekérre rakott trágya- bök az ablak felé.
- Igen-igen - szalad a pulthoz Ármin -. Már töltöm is.
Gyorsan lehúzza a kupicát, majd utasítást ad a kocsmárosnak.
- Visszafele bejövök egy-két fröccsre, de nekem rendes borból készíts mert- emeli fel hatalmas tenyerét.
- Rendben, rendben – tekint kényszeredett vigyorral a fuvaros lapátnyi tenyerére.
Bendegúz a kollektív éjjeliőre. Leginkább csak aludni jár be, az őrzést Vitézre hatalmas kutyájára bízza. Aztán ott sok mindent lát és hall. Tudják róla, hogy őszinte ember, de őszinteségét titokban is tudja tartani. Ezért aztán senki sem mert belékötni. Meg aztán a keze is eljár néha nyomatékot adva igazának.
Ármin kinyitotta a kert felé az ajtót kicsapatni a pálinka szagát. Az udvaron egy sírhant árválkodik. Eszter egykori élete párja parancsolta, hogy ide temessék. A férjében sosem bízó asszony a közjegyzőnél helyezett el egy kisebb vagyont, melyet csak akkor kaphatott meg a férje, ha teljesíti végakaratát. Így aztán halála után is szemmel tudja tartani a kocsmárost. Elpöfékel az ablak előtt a városi busz. Olyan füstfelhőt küld a fénylő nap felé, hogy elsötétül az ég alja, és már- már égdörgést is vár az emberfia. Nyöszörögve megcsikordul a kocsma öreg tölgyfaajtaja mint a vénember a hirtelen mozdulattól. A Nyákozsdi Vegyiüzem éjszakás dolgozói jönnek átöblíteni száraz, kénes torkukat a vegyes kisüstivel. Mikor átgördül a garatúkon az erős gyümölcspárlat meg-megrázkódnak, aztán mennek haza ki-ki a saját portájára.
Nem illik nappal az ivóban koptatni az időt. Ármin ránéz a füstös faliórára, a nagymutató egykedvűen ugrándozik a kopott számok között. Átlépek a Lajihoz a boltoshoz, megkérdem mikor jön a fuvaros a borvízzel- gondolja. Ekkor megpillant egy mozdulatlan alakot aki az ablak előtti asztalnál ül és kifelé bámul. Közelebb lépve felismeri benne Kokas Gyurit a költőt akit hosszú évek óta nem látott. Jó pár esztendeje fogták le, és vitték a kolozsvári tömlöcbe. Valami gúnyosat írt Elenáról Csaucseszku asszonyáról. Ezért a felségsértésért ette évek óta a rabok keserű kenyerét.
- Meggyűttél Gyuri? Látod a falu nem változott mióta elvittek. A nap most is keleten kéredzkedik fel az égre, és teljesíti a napi penzumát estéig. Szabadultál tán?
- Ühüm -nézte az eget majd Ármin felé fordult- valamiért korábban elbocsátottak tán így lett rendelve- bökött az ég felé.
- Én kerülném a Körmös Bénit, egyre nagyobb a hatalma, már hivatali autóval hozzák haza esténként.
- Nem, én nem kerülök senkit. Nem is biztos, hogy ő volt a jóakaróm, meg aztán nem az én dolgom pálcát törni mások felett. Ebül szerzett pénz úgyis ebül vész el.
- Jó, jó én csak barátilag figyelmeztettelek- majd hozott egy üveg bort két pohárral- a vendégem vagy. Leülhetek?
- Ülj hát - bólintott a költő. Tudod amikor először dutyiba kerültem a disszidálás miatt nehezen viseltem az első hónapokat. Aztán idővel rájöttem, hogy nagy bűnt követtem el. Örökségül hagyta öregapám „ mindenkinek ott kell helytállnia ahová vétetett”. Én ezt nem tartottam be, hát vezekeltem. Évekig cellatársam volt egy ukrán SS katona akitől megtanultam az emberi tartást, és amíg élek hálás leszek neki, megtanította az orosz nyelvet. Tolsztojt igazán csak orosz nyelven lehet megérteni, a fordítások sántítanak. Tehát amit egyik kezével elvett tőlem a Teremtő azt a másik kezével visszaadta. Most pedig egy szász volt a cellatársam, tőle németül tanultam meg. Talán most meg Goethe kerül közelebb a szívemhez.
- Aztán legyen már elég ezekből a nyelvtanfolyamokból- próbált viccelni a kocsmáros miközben újra töltötte a poharakat.
- Nem tervezek új nyelveket tanulni- szaladt mosolyra a költő szája, miközben érezte a bor, hogy telítődik el az ereiben és tódul a szívébe majd az agyába. Most tapinthatóan érezte, hogy megint hazatalált.
- Hozok még egy liter bort, meg még egy poharat - emelkedett fel Ármin - nemsokára úgyis jön a Bendegúz barátod.
- Köszönöm Ármin, nagyon köszönöm, ez a bor nem hazudik, ezek a szőlőszemek valóban szőlőtökén süttették a hasukat a szüretig. Ez most vérré vált bennem, de mit szólnának a szomszédok ha ennyi idő után pityókásan térnék haza? A Bendegúz meg úgysem állja, hogy ne jöjjön be.
Aztán estig mint mindig jöttek mentek a vendégek. Bitus Gusztiért az egyszálbélű postásért most is a nagydarab felesége jött oriási lármával. Szegény Guszti behúzott nyakkal hörpintette ki a maradék fröccsét, majd a vendégek hahotázása közben lépdelt el a harcias asszonnyal. Közeledett az este a fülemülék szokás szerint füttyel köszöntötték a napnyugtát. Ármin az asztalok alá tolta a székeket, ami azt jelezte Csongornak, hogy neki is búcsúzkodni kell. Nappal a tejátvevőnél dolgozott, és az esti fejés után térhetett csak be az ivóba. A kocsmáros illendően meghajolt Csongor előtt mikor kiengedte az ajtón, még a lépcső feletti lámpát is felkapcsolta. Ekkor állt meg a kocsma előtt egy fekete autó. Kikászálódott belőle Körmös Béni, majd köszönés nélkül becsapta az ajtót. Félretolta a még ajtóban álló Ármint, és elindult a pult felé. Leült az első asztalhoz és torkaszakadtából üvölteni kezdett, közben a két öklével az asztalt csapdosta.
- Hogy vinné el az ördög az összes oláhot, mocskos bocskorost a főnökükkel együtt. Rájuk pazaroltam az egész életemet vállalva a kiközösítést. De ennek most vége- majd zokogásba tört ki. A kocsmáros kilesett az utcára nem e hallja valaki, majd gyorsan bereteszelte az ajtót. Kacsázva szedte gyorsan lúdtalpait a vendéghez. Ott állt a zokogó férfi előtt, és nem tudta mit tegyen.
- Jól van Béni! Majd alszol rá egyet. Hozom a fröccsödet.
Béni csak nézte a poharat. A zokogás csökkent, és már csak egy-egy könnycsepp gördült le az arcán, mint heves zápor után a még lemaradt esőcseppek esnek a járdára.
- Erre nem lehet aludni Ármin egy-két hónap és itt Görcsnádasdon nem, legfeljebb a halaknak.
Rosszat sejtve nézte Ármin a nekikeseredett ember száját, de nem mozdult, egy szó sem jött ki belőle. Csak a poharat emelgette, és intett mikor cserélje ki a kiürült poharat. Próbálta szóra bírni.
- Öntsd ki a lelked úgy könnyebb- és leült mellé. Lehajtott fejjel felfele nézve kémlelte Bénit.
- Még egy hét és jönnek a földmérők.
- A földmérők? Minek? - kérdezte a kocsmáros.
- Azért mert eldöntötték, hogy a falunkat elárasztják. Vízzel. Sok a baj a Görcs patakkal - azt mondták. De valójában velünk magyarokkal nincsenek kibékülve. Mit gondolsz a Kokas Gyurit miért engedték ki a dutyiból? Hát azért, hogy lássa szülőfaluja pusztulását. Ennél nagyobb büntetés nem kell! - majd felállva a pénzét kereste.
- Hagyd Béni! - mondta a kocsmáros és kikísérte a zavart férfit.
Reggel a boltos Laji ütni kezdte a kocsma ajtót. Nagy nehezen nyílt ki az ajtó, és ott állt Ármin borostásan, összetörten.
- Mi történt? Tán berekedt a kakukk az órában, ilyenkor már nyitva szoktál lenni. Mit ittatok este a Bénivel, mert nagyon be volt gőzölve mikor hazament. Elővette a nagy fejszét, és összetörte a betonalapját a készülő pajtájának. Hajnalba aztán felkötve találták a régi pajta keresztgerendájára.
- Mit mondott mi a baja? - kérdezte ijedten a kocsmáros.
- Nem mondott az semmit, nem is mert senki szólni hozzá. Most meg ott siratja a háza népe.
- Igen, igen - bólogatott ravasz fénnyel szemében Ármin.
- Tán helyesled a döntését? – csodálkozott a boltos.
- Dehogy, de evvel az erővel én is felköthetném magam. Az éjjel olvastam Eszti lányom levelét. Nagyon kér, hogy települjek ki utána a tengeren túlra. Felépít nekem egy ugyanilyen kocsmát mint ez, élhetem nyugodtan a nagypapák életét.
- Hát rajta, tudod, hogy már régen átvettem volna a boltot.
- Te tudod Laji, hogy ez az életem munkája. Ez egy nagyon jól bejáratott kocsma, egymásnak adják a vendégek a kilincset. Meg aztán itt van a berendezett ház. Nem vihetem magammal. Tudod, hogy kedvellek, jó kereskedőnek tartalak, de nem herdálom el a vagyonomat. Szó sem lehet róla!
Majd mindketten nekiállnak a reggeli teendőknek, de fejükben ugyanaz a gondolat motoszkált. Az egyik meg akart szabadulni, a másik meg akarta venni a kocsmát. Az egyikük minél olcsóbban, másikuk minél drágábban. Aztán a déli szünetben átjött Laji egy füzettel és egy tollal. Leültek és sugdolóztak, Ármin kérette magát mint Margó a kurtizán. Aztán elindult a toll a papíron, gyűltek gyűltek a sorok. Már az óra nagymutatója körbe ért mikor aláhúzták a számokat.
- Hát még jó, hogy nem kezdtünk el építkezni a fiaméknak, és van spórolt pénzünk. Ez kevés lesz, de majd a rokonságtól összeszedjük. Azért Ármin nagy kópé vagy, még feleséged staférungját is felszámoltad.
- Üzlet az üzlet, így is te jártál jól, de most már mindegy. A volt apósod arany zsebórája is benne van a vételi árban, ne feledd!
- Nem feledem, csak az asszonynak hogy adagolom be?
Hétfő reggel kiöltözve a vállán táskával várta a buszt Ármin. Nehogy a földmérők korábban érkezzenek, mint a busz - gondolta. Az idegesség ráragadt Lajira is mikor a volt kocsmáros az arany zsebórán nézte meg az időt. Az asszonyát még nem tájékoztatta az óra sorsáról. Aztán megérkezett a busz. A vegyigyár dolgozói bevonultak az ivóba. A volt kocsmáros kényelmesen elhelyezkedett a buszon mely pöfögve elindult. Lassan átmászott a kecskehegyi dombon mikor szembe jött egy földmérő teherautó, és mögötte egy milicistákat szállító kisbusz. Ármin elégedetten megsimogatta a válltáskáját és a zsebóráját. Megnyugodva nézte a tájat, nem fájt neki a búcsú, és nem volt a szívébe bánat.
vitéz Ország György
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
|