|
VITÉZI REND
|
|
 |
|
TÁBORILELKÉSZ HÍREI
|
|
|
|
|
KERESÉS
|
|
|
|
|
HÍRLEVÉL
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
A húsvéti szarvasfiú |
|
|
Az erdővel ölelt kicsi nógrádi faluban élt családjával János az erdészet traktorosa. A csípős böjti szélben már nagyon várták a tavaszt. Meg is jegyezte Rozi a feleség-, Hiába várjuk a tavaszt, mint a vénlány szomszéd Mári a jövendőbelit-. Keresztúti áhítatosságra készülődött Rozi asszony, a gyerekeket, Sárit és a kis Janit intő szóval nógatta tanulásra. A sparhelten lévő kihűlni készülő lebbencslevest közelebb húzta a tűzhöz. János a házigazda szerette, ha meleg étellel várják. Az udvar felől a kutyák Gubacs és Pajti csaholása jelezte megjött Apa. Belépve az ajtón fáradt szemében huncut fény ült. Viharvert kabátja öbléből egy ijedt tekintetű didergő kis szarvasfiúcska bámult ki.
|
Féltve letette a földre, és körbe nézett. Sárika és Jánoska kitörő örömmel fogadta a kis jövevényt. Sárika simogatni kezdte, öccse Jánoska tátott szájjal figyelte. Rozi lebbencset mert hites ura kedvenc tányérjába. Fejcsóválva megjegyezte- Húsvétra nyulat, szoktak ajándékozni nem egy ilyen kis hitvány akármit. Mormogva bekötötte a kendőjét, és elindult a templomba. Hazafele az áhítatosságról azon tűnődött mi lesz a kis árvával. Saját földjük csak a ház körül van, krumplinak, veteménynek épp, hogy elég. János tarisznyába a gazdaságból ugyan annyit el-el csen ami a házkörüli apró jószágnak épp, hogy elég. Hízó nevelésére már régen nem futja.
Az öreg szülék halála után örököltek két kecskét, Hajnalkát és Bözsit. Velük volt a legkevesebb baj, és tejük besegít a háztartásba. Hazaérve megfogadta, hogy visszavesz haragjából, hisz milyen dolog lenne a Megváltó szenvedéseinek liturgiája után zsörtölődni. Belépve az ajtón békesség fogadta. A kicsi szarvasfiú a nemrég kiselejtezett paplanon hevert a sparhelt mellett. Janika figyelmeztette édesanyját, új kedvencüknek becsületes neve van. Bélának nevezték el. Hasonlóságot véltek felfedezni Béla a falugondnok fizimiskája és az állatka között. A férj és a gyermekek álomra hajtották fejüket. Rozi asszony előkotort a sublót aljából egy fakult cumisüveget. Meglaggyintott kecsketejet töltött bele, majd leült a sámlira Béla mellé. Fejét megsimogatta majd óvatosan etetni kezdte. Távolba nézett, először dúdolni, majd halkan énekelni kezdett. Béla kilefetyelte a tejet, majd laposakat pislogva lábára hajtva a fejét elaludt.
Másnap korán kelt a család, pedig szombaton tovább szoktak „nyújtózkodni”. Édesapa és a gyerekek kivonultak a kertbe. Az üres fás kamra köré kerítést építettek. Mire a templom harangja delet ütött már készen voltak. A volt fáskamra falán frissen pingálva Bála-lak díszelgett. Teltek, múltak az évek, Béla férfivá cseperedett. Ősszel mikor az erdő rozsdaszínbe öltözött, és maszatos köd telepedett az esti tájra megkezdődött a szarvasok násza. Előbb éjszaka később nappal is bőgéssel adtak hangot érzelmeiknek. Béla nem érti, de érzi valami nincs így rendben. Fejét az erdő felé fordítja, és idegesen kapar. A hosszú tél után ismét virágba borultak a fák. Ez a kikelet gyászt hoz a családnak. Jánost az erdőben méhek támadtak meg és a csípésekbe belehal. Az élet rendje szerint a gyerekek is kirepülnek a családi fészekből. Egyedül marad Rozi asszony. Naponta bemegy Bélához, annak nyakát átöleli homlokát vakargatva panaszkodik. Szeméből könnyek gördülnek. Régi képek jönnek elő Rozi képzeletéből, mikor még együtt volt a család. Béla mintha értené a gondot- bánatot vigasztalva nyalja meg az asszony kezét.
A szomszéd Mári gyakran átszól a kerítésen: - Rozikám a Bélának a bográcsban lenne a helye. Ne etesd hisz neked is alig van mit enned. – A szegénység tényleg nagy, a gyerekek ugyan valamit segítenek, de nekik sem nagyon van miből. János volt erdészbarátja Zoli egy este meglátogatja Rozit.
Meglátva a sovány, de jó állású szarvasbikát ajánlatot tesz. Egy Dunántúli erdészbarátja szarvasbikákat keres vérfrissítésre. Rozi asszony napokig nem tud aludni. Simogatás közben kerüli Béla tekintetét. De mivel a nincs nagy úr, egymás tenyerébe csapnak Zolival. Egy reggel teherautó érkezik. A raktere tele tűzifával. A fogdmegek gyorsan lerakják a tűzifát, még fel is stócolják a megállapodás szerint. Ezután felcsalják a Bélát a platóra. A naplemente már új helyén köszönti Bélát. Sehogy sem akar lejönni a teherautóról. Nagy nehezen letessékelik, de ő rögtön vissza akar szállni. A teherautó gyorsan elporzik. Béla egyedül marad. Legelészik egy kicsit, a tekintete körbejár, várja mikor viszik haza. Telnek a hetek, de ő nem tágít a helyről ahol kirakták. Szeme a közeli műúton. Hamar a környék gyerekeinek, és kirándulóinak kedvencévé válik. Simogatják, etetgetik a kerítésen keresztül. Az erdő állatai sehogy sem akarják befogadni, különcnek tartják. A területi vadász belátja itt vérfrissítés szóba sem jöhet. Nincs esély, hogy Béla szerelembe essen. Tudni véli a megoldást, és ez az őszi nagy vadászat. Ekkor majd jönnek a vaksi dollár és euró –papák. Bélát könnyű lesz meglőni, mert hisz az emberekben. Valószínű, hogy a bőséges borravaló sem marad el. Leszállt az éjszaka a hegyvidéki tájra, nyugat felől felhők tornyosultak.
Az erősödő szélben szitálni kezdett az eső. Bélának jól esett a nappali hőség után a frissítő felfrissülés. Felemelte a fejét, mert lépéseket hallott. Feltápászkodott és elindult az emberi alakok felé. Fejét simogatásra tolta majd megnyalta a feléje nyúló kezet. Az alak az övéhez nyúlt, majd kezében hegyes tőr villant. A reggeli nap sugara a rét szélén szétdobált csontokat és bőrcafatokat talált. Fent ölyvek sipítoztak.
v.Ország György
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
|