VITÉZI REND
|
|
 |
|
TÁBORILELKÉSZ HÍREI
|
|
|
|
ESEMÉNYNAPTÁR
|
|
|
H |
K |
Sz |
Cs |
P |
Sz |
V |
|
|
|
|
|
|
1
|
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
|
7
|
8
|
|
9
|
10
|
11
|
12
|
13
|
14
|
15
|
|
16
|
17
|
18
|
19
|
20
|
21
|
22
|
|
23
|
24
|
25
|
26
|
27
|
28
|
29
|
|
30
|
31
|
|
|
|
|
|
|
|
|
KERESÉS
|
|
|
|
|
HÍRLEVÉL
|
|
|
|
A Vitézi Rend, vitéz nagybányai Horthy Miklós által alapított, hivatalosan bejegyzett oldala.
|
|
 |
|
|
|
|
„Elesett katonák emlékére .....”
Dombok, melyeken átfúj a szél ...
Didergő, megkínzott csontjaid nyughelye...
Vajon Édesanyád, otthon tudja-e?
Tudja-e hol pihen tested, hol szállt el lelked ...?
Tudja-e hol mondtad utoljára, Édesanyám szeretlek.
Hol kerested az otthoni illatot, utoljára,
miközben a zord fém test kioltotta fiatal életed ...
Hol nyelt el véglegesen, az anyaföld szeretete ...
Ma már, frissen zöldellenek a virágok ...
Ma már, örökzöldek takarják el az álmod ...
Kevesen tudhatják, mit rejt a halom ...
Valaha érzékeny szíved, ma már nyugalom ...
Mit adhat neked ma az utókor ...
Sírhalmodon, egy emlékezés, egy főhajtás ...
Vajon leér e hozzád a földhalmon?
Valaha érzékeny szíved, ma már nyugalom ...
Lépj elém fiatal gyermek, ki ma rajtam átgázolsz ...
Nekem is volt anyám, aki engem gyászolt ...
Itt fekszem a sötét földben, fiatalon ...
Teérted tértem, teérted harcoltam,
teérted választottam a sötét földhalmot ...
Néha, ha felém jársz, gondolj még rám ...
Fiatal szívem nekem, már nem jár ...
Hozz reám friss virágot, és emlékedben,
kísérjen téged a magyar baka szeretete ...
Békási Imre
Kisbér, 2014.
|
 |
 |
|
|
|
|
Hajnalban a lőporfüstös nyirkos téli ködben
A vérmezőt károgó varjúsereg zengi önfeledten
S e varjúdalban a felhők vállára könyököl az ördög
A hősök pusztulását, vergődését látva kéjesen röhög
Fent a várban a vértől-, könnytől ázott kövön
A sátáni horda házról- házra járva halállal köszön
Ölik, rabolják, csonkítják a vérző hősöket
Lángszóróval, benzint gyújtva róják a köröket
A Bécsi kapu felől patakokban dől a vér
Ring, mint vitorlás a tengeren egy tábori levél
Ki adta fel- e levelet? Ki nevelte szenté hősünket?
Elhagyott hitvesi ágy, itt hagyott szülőt, harangszót,gyermeket
Negyvenezer hű katona lelke menetel az ég felé
A díszőrséget angyalok adták sorban állva az út mellé
Testüket hátra hagyták, de becsületüket sosem
Példaképpé válva utódaiknak és nekem
v. Ország György
2010.01.30
A budavári kitörésre emlékezve
|
|
|
|
|
Nagyapó ült a parázsló sparhelt előtt a sámlin és révedezve bámult maga elé. Ünneplő ruhát viselt, frissen vasalt fehér inget, sötét mellényel. Csizmanadrágja élesre vasalva. Fényes csizmája tükröt tartott a pattogó lángnyelveknek. Mindig ünneplőbe öltözött mikor Pestre jött. A mostani látogatáskor igazi falusi ízeket hozott szeretteinek, kikre ráfért a torkosság a szűk, háborús időben. 1943 februárjában járunk, a világégés közepén.
|
|
|
|
|
A serdülő lány az emeleti ablakból kihajolva locsolta a muskátlikat. Nyár közepén járunk, Hatos Pali bácsi, a tényői rokon szokta mondani: Igazi nevelőidő van a kertekre. A Nap teszi a dolgát, nem törődve azzal, hogy a gonosz politikusok háborúba küldték embertársaikat. Bizony kell a locsolás, mert kiszáradna a pirosban pompázó muskátlicsalád. Azelőtt apuka öntözte a virágokat, de egy nap jött a postás, a kezében SAS-behívó lapult, hívta a haza, mennie kellett, gondolta a lány. Révedezve nézett a vasúti töltés felé, melyet belepett a gaz. Régebben a vasutasok kaszálgatták, most más a dolguk. Ismerős hang érinti a füleit: - Csöppke, Csöppike, hangzik. Felnézve, egy a sínen zöld jelzésre várakozó szerelvényt látott. A vonat kelletlen, de pöfögve elindult célja felé. Mintha elege lenne mára a rohanásból, neki is kéne egy kis pihenés.
|
|
|
|
|
Emlékezz a fehér csendben
-A Glória Victis emlékműnél állva-
Kongassd harang bűnűket az égbe
Távolba fel kékes messzeségbe
Üvöltsék széllel angyalok
Dörögjék viharral csillagok
Katyni mészárszék jajt kiállt hörögve
Drezdai pusztítás égbeszállt füstköde
Ukrajna éhen halt csont sovány gyermeke
Gyilkoló szörnyeteg vérgőzös lángnyelve
Ávónak poklában szadista vallató
Álomba reszkető, csengető, zaklató
Csonkított tetemek vörösköd fellegek
Hurrázó katonák szuronyos szellemek
Világot bejáró gyilkoló kísértet
Ördögi lombikban sátáni kísérlet
Uram!
Taszítsd poklok poklára a vörös borzalmat
S legyen a történelem rút emléke
Ámen
Vitéz Ország György
|
|
|
|
|
Akkor is menekültekkel teltek meg az országutak, s félelem és kétség dobogott a szívekben: nem lesz-e a gyilkos fegyver gyorsabb, mint a gyermekeit menekítő asszonynép futása? Az Eljövendőt, az Eljövendő új világát, az Ő igazságát akarták megölni a szerte küldött pribékek, de az istálló felett - amelyben a menekülés téli éjszakáján a születés misztériuma beteljesedett - felragyogott a Csillag, a hit, a diadalmas igazság, a béke csillaga!
|
|
|
|
|
Leporolgatva emlékeim jönnek-, jönnek elő a képek, mint felszálló köd után a közel, de még oly messzi templomok tornyai. 1952 év április 24.-én György napkor születtem mikor a juhászok, kihajtják juhaikat a szerelemre éhes zöldellő legelőkre. 1956 nyarától már elég tiszta emlékképeim vannak. Édesapám páncélos katonatisztként teljesített szolgálatot. A család a Krisztinavárosi Naphegy alján a Mészáros utcában lakott. Édesanyám főállásban nevelt a nálam másfél évvel, fiatalabb öcsémmel együtt. Próbált önnálóságra szoktatni, nyár vége fele többször is lementem zsömlét vásárolni a közeli tejcsarnokba. Valószínű, hogy távolból óva figyelte a „bevásárlást”. Azt nem mondanám, hogy jó gyerekek voltunk. Rendszeresen verekedtünk az öcsémmel, próbáltam uralkodni felette. Egy alkalomra pontosan emlékszem. Valószínű, hogy szerecsenszolgát akartam belőle „faragni” mert fekete cipőpasztával bekentem az arcát. Az átváltozás sikerült, iszonyú csetepaté keveredett. A verés után halmazati büntetésként világgá akartak küldeni. A veréstől soha nem sírtam, mert óriási igazságtalanságnak tartottam. A becsomagolt batyut a vállamra akasztottam. Szüleim jobbiján ijesztgetni kezdtek, hogy a környék ilyenkor sötétedés után tele van farkasokkal. Tántoríthatatlanul összeszorított fogakkal elindultam világgá. Kiérve a Mészáros utcára, a szüleimre gondoltam kik majd megsiratnak, ha megesznek a farkasok. Nagy nehezen utolértek így erkölcsileg megnyertem a csatát.
|
|
|
|
|
István bácsit az első kakasszó kivetette az ágyból. Dolga nincs, de még Székelyhonban beállította óráját a Teremtő. Piciny gyerekkorától korán kelt, mindig volt a ház körül jószág, etetni, fejni kellett. A disznók is addig óbégattak, míg jól nem laktak. Na de ez még Farcádon volt. A portán, ahol nevelkedett Ő és ősei is. Aztán átfútta Őket a szél az anyaországba a Gerecse hegység apró falujába. Nem akarták ott hagyni a szülőfalujukat, de jött az árvíz, és ez jó indok volt a gyerekeknek. Nem tudták, hogy az öreg fát nem lehet átültetni. El is vitte az első ősz édesanyjukat. Ők meg mentek tovább a nagyvilágba szerencsét próbálni. Édesapjuk meg egyedül tengődött. Mobiltelefont vettek neki az elérhetőség miatt, no meg a lelkiismeretük is tiszta legyen. Otthon bozgórnak nevezték az oláhok itt meg románnak a nemzettestvérei. Itt is, ott is hontalan. Pedig mind két háborúból ki vette a részét fegyverrel a kézben apa, nagypapa.
|
|
|
|
|
Volt egy falu, a főváros közelében. Itt élt János és Sári. Együtt jártak óvodába, majd iskolába is. Az általános iskola elvégzése után mindketten szakmát tanultak. Jani lakatos, Saci cukrász lett. Jánost behívták katonának, majd nem sokkal a leszerelés előtt újra találkoztak és egymásba habarodtak. Akkora lett a szerelem, hogy őszre kitűzték a lakodalmat. Az esküvő után odaköltözött Jani ifjú felesége és idős özvegy anyósa kicsiny házába.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Védtelen országom
|
Olyan vagy te ország, mint egy kardnélküli lovag,
nincs fegyvered mivel megvéd magad.
Aljas árulók lépnek földed színére,
csatáznak érted, a pénzért cserébe.
|
|
|
|
|
Öt tucat gyertya
|
A volt iskolaigazgató most, is mint mindig hat órakor kelt. Bár politikai okokból kényszernyugdíjazták, próbált régi napirendje szerint élni. Az új helyzetbe látszólag belenyugodott, tisztába volt vele, hogy sokkal rosszabbul is járhatott volna. Több volt osztálytársát kitelepítették, vagy börtönbe zárták. Borotválkozás közben hunyorogva kereste arcán a meghurcoltatásának esetleges jeleit. Köhintve nyugtázta: a szeme fénye a régi, és az arcán szemtelenkedő redők sem mélyültek. Borotvaszesszel bekente az arcát, a csípő fájdalomtól felszisszent. Bevizezte a fésűt, és megfésülködött. A köntöse övét újra kötötte, majd kilépett a fürdőszobából. Etelka a cselédlány a reggeli tálalásával serénykedett. Már rég nem a fizetségért tette. A háború után amikor államosították Gizella asszony patikáját, megbeszélték vele az új helyzetet. Így is vállalta hisz hova ment volna.
|
|
|
|
|
A húsvéti szarvasfiú
|
Az erdővel ölelt kicsi nógrádi faluban élt családjával János az erdészet traktorosa. A csípős böjti szélben már nagyon várták a tavaszt. Meg is jegyezte Rozi a feleség-, Hiába várjuk a tavaszt, mint a vénlány szomszéd Mári a jövendőbelit-. Keresztúti áhítatosságra készülődött Rozi asszony, a gyerekeket, Sárit és a kis Janit intő szóval nógatta tanulásra. A sparhelten lévő kihűlni készülő lebbencslevest közelebb húzta a tűzhöz. János a házigazda szerette, ha meleg étellel várják. Az udvar felől a kutyák Gubacs és Pajti csaholása jelezte megjött Apa. Belépve az ajtón fáradt szemében huncut fény ült. Viharvert kabátja öbléből egy ijedt tekintetű didergő kis szarvasfiúcska bámult ki.
|
|
|
|
|
|
|
A vízbefojtott falu - ( Móra László festőművész barátomnak)
|
A székely barátoméknál múlattuk az időt. Kibeszéltük a világ dolgait aztán, hogy a szánk ki ne száradjon meg- meg locsoltuk a jófajta borral. Rég találkoztunk hát sok volt a mondanivaló, annyira, hogy összetoltuk a két napot. A nap már előcammogót éjjeli vackából mikor kinyújtózkodtunk a friss levegőn. Itt Székelyországban a tündérek földjén harapni lehet a levegőt állapítottuk meg. Lázár Tóni a vendéglátónk megkérte a feleségét, hogy pakoljon a kosárba harapnivalót, míg ő megtölti a demizsont borral, előszedi a pecabotokat meg a műlegyeket. A fia elővezette a lovakat, és befogta a szekér elé.
|
|
|
|
|
Ecce homo - Íme az ember
|
Aliz előtt be volt kapcsolva a számítógép monitorja. A kinnfelejtett zászlót csapdosta a hideg böjti szél be-be kopogva az ablakon figyelmeztetve a hivatal dolgozóit péntek van. A csupaszságát szégyenlő fűzfa rimánkodva hajlongott, szinte letérdelt esedezve a tavaszi kikeletért.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|